Vágólapra másolva!
Babos Tímea nagy küzdelemben, három játszmában nyert hétfőn Melanie Oudin ellen az angol nyílt teniszbajnokság nyitónapján Wimbledonban.

A viadal honlapja szerint a világranglistán jelenleg 69. magyar teniszező egy óra tizenhat perc alatt győzte le amerikai riválisát, aki jelenleg a 123. a rangsorban, de két esztendeje még 31. volt.

Az első játszmában a 19 esztendős Babos 5:4-nél - ellenfele adogatásánál - jutott szettlabdához, sikerült értékesítenie, és ezzel előnyhöz jutott. A folytatásban a húszesztendős tengerentúli teniszező kiegyenlített. Az utolsó felvonásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ezt követően a magyar hozta az adogatását, majd brékelte riválisát (5:3), és saját szervájánál két meccslabdához jutott. Az elsőt még hárította Oudin, ám a másodikkal már nem tudott megbirkózni.

"Nagyon-nagyon örülök! Mentális győzelmet arattam, a játékom lehetett volna jobb" - nyilatkozta Babos. "A szervajátékom jó volt, a fogadásokon azért még lehet javítani. Egyáltalán nem volt könnyű a mai mérkőzés, egy pillanatra sem engedhettem ki. Oudin éppen füvön a legjobb, ráadásul egy tornagyőzelem után jött Wimbledonba."

Babos, aki eddigi pályafutása során egyesben első alkalommal jutott be a második fordulóba Grand Slam-tonán, a második körben a Nagyja Petrova (orosz, 20.)-Maria Elena Camerin (olasz) párharc győztesével találkozik.

A hatszoros győztes Roger Federer három sima játszmában nyert a spanyol Albert Ramos ellen. A hatodik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych kiesett, ugyanis három, egyaránt rövidítésben eldőlt játszmában alulmaradt a lett Ernests Gulbisszal szemben.

A nők versenyében a világelső orosz Marija Sarapova szintén könnyedén jutott túl első riválisán, az oroszból ausztrállá lett Anastasia Rodionován.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfiak:
Federer (svájci, 3.) - Ramos (spanyol) 6:1, 6:1, 6:1
Tipsarevic (szerb, 8.) - Nalbandian (argentin) 6:4, 7:6 (7-4), 6:2
Simon (francia, 13.) - Mathieu (francia) 6:3, 5:4-nél Mathieu feladta
Troicki (szerb) - Granollers (spanyol, 24.) 7:5, 7:6 (7-5), 3:6, 2:6, 8:6
Stepanek (cseh, 28.) - Sztahovszkíj (ukrán) 6:1, 1:0-nál Sztahovszkij feladta
Mayer (német, 31.) - Turszunov (orosz) 7:6 (7-3), 6:2, 6:3
Bemelmans (belga) - Berlocq (argentin) 7:5, 6:7 (4-7), 6:3, 7:6 (7-2)
Zemlja (szlovén) - Goodall (brit) 6:4, 3:6, 7:6 (7-3), 6:4
Becker (német) - Blake (amerikai) 6:7 (4-7), 7:5, 6:0, 6:4
Fognini (olasz) - Llodra (francia) 3:6, 6:3, 6:4, 7:5
Petzschner (német) - Kavcic (szlovén) 6:4, 6:4, 6:2
Cervantes-Huegun (spanyol) - Cipolla (olasz) 2:6, 6:7 (4-7), 6:3, 6:2, 6:1
Chardy (francia) - Volandri (olasz) 6:0, 6:1, 1:0-nál Volandri feladta
Gulbis (lett) - Berdych (cseh, 6.) 7:6 (7-5), 7:6 (7-4), 7:6 (7-4)
Falla (kolumbiai) - Isner (amerikai, 11.) 6:4, 6:7 (7-9), 3:6, 7:6 (9-7), 7:5
Malisse (belga) - Matosevic (ausztrál) 6:2, 6:2, 7:5
Harrison (amerikai) - Lu Jen-hszun (tajvani) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Monaco (argentin, 15.) - Mayer (argentin) 6:4, 7:6 (7-5), 7:6 (7-5)
Klizan (szlovák) - Chela (argentin) 7:5, 3:6, 7:6 (8-6), 1:6, 11:9

korábban:
Djokovic (szerb, 1.) - Ferrero (spanyol) 6:3, 6:3, 6:1
Verdasco (spanyol, 17.) - Vang (tajvani) 7:6 (7-3), 6:4, 7:5
Gasquet (francia, 18.) - Kamke (német) 6:2, 6:2, 6:2
Juzsnij (orosz, 26.) - Young (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2, 6:3
Benneteau (francia, 29.) - Muller (luxemburgi) 6:2, 7:5, 7:6 (7-4)
Russell (amerikai) - Menendez-MacEiras (spanyol) 6:3, 6:1, 7:6 (9-7)
Sweeting (amerikai) - Starace (olasz) 6:2, 2:0-nál Starace feladta

nők:
BABOS TÍMEA - Oudin (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3
Sarapova (orosz, 1.) - Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:3
Kerber (német, 8.) - Hradecka (cseh) 6:4, 6:1
Cetkovska (cseh, 23.) - King (amerikai) 6:4, 6:2
Foretz (francia) - Niculescu (román, 29.) 6:4, 3:6, 6:3
Hlavackova (cseh) - Csang (tajvani) 6:1, 6:2
Rus (holland) - Doj (japán) 7:5, 6:3
Jovanovski (szerb) - Danilidu (görög) 5:7, 6:3, 2:0-nál Danilidu feladta
Pironkova (bolgár) - Manasieva (szerb) 5:7, 6:0, 7:5
Stephens (amerikai) - Pliskova (cseh) 6:2, 6:2
Clijsters (belga) - Jankovic (szerb, 18.) 6:2, 6:4
Makarova (orosz) - Brianti (olasz) 6:2, 3:6, 6:3
Petrova (orosz, 20.) - Camerin (olasz) 6:0, 6:2
Peng (kínai, 30.) - Zaniewska (lengyel) 6:2, 6:7 (3-7), 6:3

korábban:
A. Radwanska (lengyel, 3.) - Rybarikova (szlovák) 6:3, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.) - Suarez (spanyol) 6:1, 6:3
Li Na (kínai, 11.) - Pervak (kazah) 6:3, 6:1
Lisicki (német, 15.) - Martic (horvát) 6-4, 6-2
Giorgi (olasz) - Pennetta (olasz, 16.) 6:4, 6:3
Morita (japán) - Gajdosova (ausztrál) 6:4, 6:3
Cirstea (román) - Parmentier (francia) 6:4, 6:1
Tatisvili (grúz) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 6:2
Szu-vej (tajvani) - Razzano (francia) 6:2, 6:4
Vesznyina (orosz) - V. Williams (amerikai) 6:1, 6:3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!