Vágólapra másolva!
A vártnál nehezebben, a padlót is megjárva védte meg első ízben a Manny Pacquiaótól megszerzett WBO váltósúlyú világbajnoki címét Timothy Bradley.

Az amerikai bunyós szombaton este Carsonban nézett farkasszemet a többség szerint esélytelennek tartott Ruszlan Provodnyikovval, aki végül egy kifejezetten látványos mérkőzésen mutatta meg, hogy hiba volt leírni.

A találkozó a kihívó agresszív rohamaival kezdődött, és a címvédő nem kis meglepetésre már a nyitó menetben padlóra került, azonban a korábban többször is kritizált Pat Russel mérkőzésvezető csúszásnak ítélte az esetet, és nem számolt.

Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
Tomothy Bradley (balra) nehezen tudta érvényesíteni a papírformát

A második menetben Provodnyikov tovább folytatta ellenfele lerohanását, Bradley pedig meglepő módon felvette az elé dobott kesztyűt, és leállt verekedni a masszív orosz bunyóssal.

Az amerikai világbajnok a harmadik felvonásban aztán már váltott, és átállt egy több mozgásra, távolról indított akciókra alapozott stratégiára, ez pedig ahogy később kiderült, meghozta számára a sikert. Az összecsapás ettől függetlenül továbbra sem ült le, és a többször keményen találó Provodnyikovnak is voltak pillanatai, sőt, a záró, tizenkettedik menetben le tudta ütni Bradleyt, akire ekkor már rászámolt a vezetőbíró.

http://www.youtube.com/embed/caKbFfguCqo


Az idő előtti befejezés végül elmaradt, a pontozók pedig egyhangúan, 115-112, 114-113, 114-113 arányban Bradleyt látták jobbnak, aki ezzel nemcsak a címét, de a veretlenségét is megőrizte.

www.profiboksz.hu


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!