Vágólapra másolva!
Alig két menet kellett ahhoz, hogy megvédje a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét Szergej Kovaljov.

Az orosz bunyós ellenfele az ukrán Iszmail Szillah volt, aki jól kezdte a találkozót, és mindent megtett annak érdekében, hogy ne nyújtson statikus célpontot a nagy ütőerővel bíró világbajnoknak. Folyamatos mozgással, karhosszbeli előnyére támaszkodva kívülről dolgozta Kovaljovot, aki jól ütemezett kontrákkal leginkább testre dolgozott.

A második menet hasonlóképp indult, majd egy akciót megkontrázva, egy jobb-bal kombinációval Kovaljov földre küldte kihívóját. Szillah láthatóan bajban volt,de a bizonytalan léptei és vérző orra ellenére a bíró továbbot intett, Kovaljov pedig kihasználta a kínálkozó alkalmat, és egy újabb kombinációval lerohanta ellenfelét, aki ájultan zuhant a kötelek alá.

A videón 00.30-nál látható az első csapás,majd 00.50-nél a kiütés:


Számolásra semmi szükség nem volt, a találkozó második menetes KO-val ért véget. Szillahnak ez volt a második veresége, Kovaljov pedig a huszonharmadik győzelmét aratta, és ebből a huszonegyediket kiütéssel.

Folytatja a világbajnoki álmai felé tartó menetelését az angol nehézsúlyú fenegyerek, Dereck Chisora, aki a londoni Copper Box Arenaban rendezett gálán a harmadik menetben állította meg Ondrej Palát.

A vártnál nehezebb ellenfélnek bizonyult a néhány hét felkészülési idővel beugró Pala, több alkalommal is sikerült zavarba hoznia Chisorát. A rengeteg ölelkezéssel és dulakodással tarkított mérkőzésen Chisora nehezen találta a ránézésre egy számmal nagyobb Pala ellenszerét, és leginkább a belharcot erőltetve próbálta akaratát érvényesíteni.

A harmadik menetben aztán erőre kapott Chisora, és egyre inkább irányítása alá vonta a történéseket, kemény felütésékkel és horgokkal a sarokba terelte az ellenfelét, aki hátat fordítva Chisoranak, arccal a sarok felé nyelte az ütéseket.

A vezetőbíró ekkor közbelepett és beszüntette a találkozót. Bár látszólag Pala nem volt komolyabban megfogva, védekezésre mégsem mutatott hajlandóságot, és ez vezethetett odáig, hogy Jan Christensen bíró véget vessen a küzdelemnek. Ezzel a győzelemmel Chisora megvédte a WBO nehézsúlyú nemzetközi bajnoki övét, és begyűjtötte a WBA betöltetlen nemzetközi bajnoki címét is.

www.profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!