Vágólapra másolva!
Az intenzív osztályon kezelik a háromszoros olimpiai bajnok síugrót, Thomas Morgensternt, aki hatalmasat bukott a Világkupa-sorozat tauplitzi sírepülő állomásának edzésén.

A nyolcszoros világbajnok osztrák sportoló pénteken ugrás közben a levegőben megbillent, s bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett. Rövid időre az eszméletét is elvesztette, de később magához tért, a pályáról pedig a salzburgi kórházba került.


Az ott elvégzett vizsgálatok alapján az derült ki, hogy Morgenstern koponyasérülést szenvedett, valamint a tüdeje zúzódott, és a kórház által kiadott közleményben azt írják, hogy hetvenkét óráig az intenzív osztályon kezelik. Morgenstern állapotáról hétfő délelőtt adja a következő tájékoztatást a kórház, de azt tudni lehet, hogy az állapota stabil, nincs életveszélyben, magánál van, és képes volt válaszolni az orvosok kérdéseire.

Az orvos nevében nyilatkozó Udo Berger azt mondta, koponyaűri vérzése van Morgensternnek, de a pénteki állapothoz képest csillapodott, és a sportoló is jobban van, mint pénteken.

Morgensternnek egy hónapon belül ez volt a második nagy bukása, december közepén Titisee-Neustadtban szenvedett balesetet, azt megúszta ujjtöréssel, a mostani eset után viszont lehet, hogy kénytelen lesz kihagyni a szocsi téli olimpiát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!