Szabó Tünde szerint kizárt, hogy Gyárfás elnök maradjon

Szabó Tünde
Budapest, 2012. december 8. Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára beszél a Magyar Úszó Szövetség tisztújító közgyűlésén a Testnevelési Főiskola díszteremében 2012. december 8-án. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
A sportügyekért felelős államtitkár nem lát esélyt arra, hogy Gyárfás Tamás maradjon az úszószövetség elnöke, de ő maga sem vállalná el a feladatot, ha felkérnék.

Szabó Tünde az atv.hu-nak adott interjújában egyértelművé tette, hogy

ő maga nem vállalná a jelölést a MÚSZ vezető tisztére,

az egyik lehetséges befutónak tartott Bienerth Gusztávval, a turizmusért felelős kormánybiztossal, a Budapest 2024 olimpiai pályázat alelnökével viszont szívesen együtt dolgozna, mint MÚSZ-elnökkel.

Az interjúból kiderült, hogy Szabó Tünde a napokban is beszélt Hosszú Katinkával és annak edző-férjével, és az államtitkár szerint Shane Tusup változtatni fog kommunikációs stílusán.

Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszóként Forrás: MTI/Földi Imre

Hét közben, szerdán Gyárfás Tamás közölte, ha a Magyar Úszó Szövetség elnökségének jelölőbizottsága és a 118 tag is támogatná, akkor elgondolkodna azon, hogy maradjon a MÚSZ élén,

egyszersmind azt is hangsúlyozta, hogy ezt a lehetőséget irreálisnak tartja

. Aznap dőlt el, hogy január 8-án tartják a szervezet rendkívüli elnökválasztó közgyűlését, vagyis Gyárfás hivatalosan addig a napig tölti be az elnöki posztot.

Gyárfás még mindig nem tudja, mit vétett

A szerdai sajtótájékoztatón Gyárfás Tamás az ellentábora vezéralakjának számító Hosszú Katinkáról, illetve a hozzá fűződő viszonyáról szólva azt mondta, természetesen

egy háromszoros olimpiai bajnokkal nem lehetnek azonos súlycsoportban

, ugyanakkor a mai napig nem tudja, mit vétett Hosszú vagy a magyar úszósport ellen.

A MÚSZ-elnök a sajtóban lehetséges utódokról megjelent nevekre reagálva Bienerth Gusztávval kapcsolatban csak annyit mondott, az ő esetében elsietett és megalapozatlan döntés lenne véleményt alkotnia, Seszták Miklós minisztert, a 2017-es magyarországi vizes vb szervezőbizottságának elnökét kiváló szakembernek tartja, míg a MÚSZ korábbi főtitkárát, a jelenlegi sportállamtitkár Szabó Tündét talán még jobbnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!