Szinte mindenki megszólalt (Rod Lavertől John McEnroe-n át Martina Navratilováig) az AusOpen várva várt döntőjére hangolódva, és akik akár szakmai, akár érzelmi alapon picivel több esélyt adtak a svájcinak, nem felejtették el hangsúlyozni, hogy ez akkor lehetséges, ha maximum négy játszmában elintézi riválisát. Az szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy Federer ötszettes csatában győzze le a mallorcait, aki a 34 korábbi kiadásból 23-ban diadalmaskodott.
Elidőzhetnénk persze rögtön ennél a pontnál, mert a Federer-fanatikusok biztos megemlítik, miért lehetne elképzelhetetlen.
Federer Melbourne-ben is nyert a döntőig két ötjátszmás párbajt (Nisikori és Wawrinka ellen), és Nadalnál is bizonyult már jobbnak az ötödik felvonásban (igaz, legutóbb tíz éve, Wimbledonban, és összesen kétszer, 2004 óta).
Minek köszönheti a sikert Federer túl azon, amit eddig is tudtunk róla, hogy kivételes, zseniális teniszező?
Ez a kérdés azért is érdekes, izgalmas, tanulságos, mert a válaszból újra egyértelmű bizonyítást nyer, hogy a tenisz mentális sport. Ha nem is másodlagos, ki hogy üti a tenyerest meg a fonákot, de a nagy dolgok fejben dőlnek el. Igen, mert a svájci elsősorban a hitének és a bátorságának köszönheti a sikert. Nem félt folyamatosan lapot kérni 19-re, semmi és senki nem tudta kizökkenteni. Igen, kockáztatós teniszt játszott, de ki, ha nem ő. Az elmúlt tíz évben sokszor kérték rajta számon, hogy az ő fegyverarzenáljával, zsenialitásával miért nem támadóbb, bevállalósabb Nadal ellen. Itt jött be mindig a hit, az önbizalom kérdése, illetve hiánya.
"Az 5. játszma elején voltak lehetőségeim, amik kimaradtak. Ettől csalódott lehettem volna, és beletörődöm, elfogadom a helyzetet.
De harcoltam tovább, és rendületlenül bíztam magamban, ahogy az egész meccsen tettem.
Ez kellett ahhoz, hogy meg tudtam nyerni a mérkőzést" – értékelt Federer.
Akadtak még más tényezők is, a gyors pálya,
az ausztrál publikum Federer-kultusza
(felrobbant az aréna, amikor az 5. szettben 0:2-ről egyenlített, és 3:3 lett, pedig Nadalt is nagyon tisztelik, szeretik), Ivan Ljubicic agya, munkája, a hat hónapos pihenés, regenerálódás, amik nélkül szintén maradt volna a szokásos forgatókönyv.
Korábban, nagyon leegyszerűsítve, az volt a magyarázat Nadal sikersorozatára (keménypályán 9:7, Australian Openen 3:0, Grand Slam-döntőben 6:2, 2008 óta 20 mérkőzésből 15:5), hogy a spanyol stílusa nagyon nem fekszik Federernek, különösen, amikor a játék a mallorcai tenyeresére és a svájci fonákjára korlátozódik. Ráadásul többnyire Nadal akarata érvényesült a pályán, és fejben sokszor már a meccs előtt eldőlt az egész.
Ha esetleg nem, akkor elég volt 1-2 szokásos Nadal-labdamenet, hogy Federer elbizonytalanodjon, és elfelejtse, mi is lenne az a játék, amivel lenne esélye. „Sok riválisom volt a pályafutásom alatt, elég csak Hewittra, Roddickra vagy Novakra gondolni, de Rafának nagyon különleges szerepe van a karrieremben.
Szerintem ő tett jobb játékossá,
a tenisze mindig a legnagyobb kihívást jelentette" – mondta a svájci.
Na, ez volt a múlt. Federernek még a Wawrinka elleni siker után volt egy mondata, ami arra utalt, hogy valami megváltozott, átprogramozódott a fejében.
Lehet, azért vesztettem el a 2008-as wimbledoni döntőt, mert túl sok salakos meccset játszottunk előtte, mert a Roland Garroson egyszerűen lesöpört a pályáról pár héttel korábban, a fináléban.
A wimbledoni első két játszmát szerintem befolyásolta az, és a végén talán azért veszítettem. Mentális tényezők voltak akkor, amik meghatározták a meccs kimenetelét. De sok idő telt el azóta, és az itteni pálya alkalmas arra, hogy a saját játékomat játsszam. Hagyni kell, hogy szálljon az ütő a kezemben, és csak nézni, mi történik. Nincs veszítenivalóm. Ilyen gondolkodásmóddal készülök a döntőre" – magyarázta Roger Federer még múlt csütörtökön, az elődöntős győzelme után.
Meggyőződésem, hogy ez Ivan Ljubicic munkájának az eredménye, mint ahogy valószínűleg azt is a bosnyák–horvát javára írhatjuk, hogy Federer fonákja versenyben volt Nadal tenyeresével, sőt, csodákat tett vele. Ha valaki csak nézte, figyelte, csodálta, élvezte a két legenda ütközetét, de nem vezetett közben statisztikát, akkor érezhette úgy, hogy a csata egyik kulcsa: Federer az alapvonalról is jobb, mint Nadal. Nos, ekkorát azért nem változott a világ, az ilyen labdameneteknek csak a 44,6 százalékát (70/157) nyerte a svájci, viszont a hálónál 73 százalékot hozott, és szerva-röpte pontjainál 77 százalékban volt eredményes (10/13).
Ami talán a legmeglepőbb, hogy Roger Federer nemcsak a rövid (0-4 ütés) és a közepes (5-8 ütés) labdamenetekben volt sikeresebb (95:89 és 37:34), de a kilenc ütésnél hosszabb pontokból is győztesen jött ki (18:16).
Az szabad szemmel is könnyen érzékelhető volt, hogy az 5. szett hozta a legkülönlegesebb, legszínvonalasabb játékot.
Federer szuperagresszív teniszére néhány adat ebből a szakaszból: mindössze három pontot vesztett az első adogatása után; ekkor fogadta a legeredményesebben Nadal szerváit (82%); huszonhárom nyerőt ütött, abból nyolcat fonákkal (az első négy szettben összesen hat volt neki).
Az eredményhirdetéskor ugyan Federer azt mondta, hogy akkor is nagyon boldog lenne az AusOpen végén, ha a döntőt nem nyeri meg, sőt, ha lenne döntetlen a teniszben, elfogadná, és a kupát megfelezné Nadallal, de azért mindenki tudta, mit jelenthet neki a győzelem.
„Bármelyik Grand Slamen történik ez, különleges lett volna. Persze az itteni népszerűségem, az ausztrál emberek támogatása, hogy hittek abban, megcsinálhatom, képes vagyok rá az én koromban, majd öt év Grand Slam-diadal nélkül, segítséget jelentett – magyarázta az érzéseit a svájci. – Itt nyertem először mérkőzést Grand Slamen, talán Michael Changet vertem. Egyszer sem hiányoztam 1998 óta, akkor a juniorok között indultam, a következő évben a selejtezőben, és itt nyújtottam a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt."
"Mindig szerettem visszajönni.
Ha győzöl, akkor nem probléma az út haza, de ha kikapsz, akkor brutális.
Ezért is éreztem szerencsésnek magam vasárnap este. A mérkőzés jelentősége miatt azért ez más érzés, mint a többi Grand Slam-győzelmem. Talán csak a Roland Garros megnyeréséhez tudnám hasonlítani. Sokáig vártam a French Openre, próbáltam, küzdöttem, újra nekimentem, és nem sikerült. Végül aztán megcsináltam. Ez most hasonló érzés" – vallotta be Roger Federer, aki mától visszatért a top tízbe a ranglistán, de valószínűleg ez érdekli a legkevésbé.
Roger Federer az interjúszobában nem akarta különösebben magyarázni, miért búcsúzott úgy a Rod Laver-arénában a szurkolóktól, hogy "ha visszajön jövőre". Azzal a ha szócskával többeknek bogarat tett a fülébe. „Nincs ebben semmi rendkívüli.
Ki tudja, mennyi tenisz van még bennem.
Mi van, ha megsérülök, vagy kihagyom a következő szezont. Ki tudja, mi történik, melyik lesz a következő Grand Slamem, ha egyáltalán lesz még valaha. Soha nem tudhatod, állsz-e még ennyi ember előtt. Úgy éreztem, szeretném kifejezni a köszönetemet, a hálámat. Nem volt semmi mögöttes szándék.
Remélem, hogy visszajövök jövőre, ebben bízom most"
– zárta pozitív fordulattal a válaszát a 18-szoros Grand Slam-bajnok, aki akkor lenne az open era legidősebb Grand Slam-bajnoka a férfiaknál, ha 2019-ben is nyerne Melbourne-ben vagy az után bárhol.
Jelenleg Ken Rosewall a rangidős, 37 éves és 62 napos volt, amikor 1972-ben győzött az Australian Openen.