Elsőre talán furcsán hangzik, de már évek óta az Öböl menti országok sivatagi nagyvárosaiban is űznek téli sportokat. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a világ leggazdagabb országában, Katarban kisebb magyar kolónia dolgozik a jégpályákon. Három sportág magyar nagykövete mesélte el a történetét Dohában.
Belleli Lajos 2015 nyarától a helyi curlingesek vezetőedzője, a Katari Olimpiai Bizottság alkalmazottjaként. A békési születésű curlinges a sportág hazai felépítésénél is szorgoskodott, játékosként hétszeres magyar bajnok, és tagja volt a 2011-es és 2012-es válogatottnak is, amely a magyar férfi curlingsport ez idáig legnagyobb nemzetközi sikerét érte el.
Két évre rá egy svájci edzőtáborba menet a vonaton azzal húzták a többiek, hogy pályázzon a katari posztra, mert azt egyenesen neki találták ki.
Korábban Patonai Ágnes a magyar szövetség küldöttjeként roppant meggyőzően beszélt a sportági világkongresszuson, ez is segíthetett a katariaknak a döntésben.
A katari kalandba belevágóknak általában kételyeik vannak a döntés előtt, Bellelit viszont támogatta a családja és a baráti köre is. Szó szerint a semmiből kellett felépítenie a sportágat, úgy kellett curlingeseket toboroznia a sivatagban, hogy még szabványos pálya sem volt, de még egyetlen, a sportághoz elengedhetetlen kő sem az országban. Az első két teljes szettet Belleli rendelte meg Kanadából.
"Vannak alapjai a tömegsportnak Katarban, de nem túl mélyek – magyarázza. –
A fiúk többnyire fociznak, a lányoknál viszont kevésbé preferálják a test test elleni sportokat a szüleik.
Ezzel együtt van olyan lányom, aki tekvandózik is. És olyan lány is akadt, akinek a szülei azt hitték, jéghokizni akar a gyerek, akinek a neten kellett megmutatnia, hogy a curling nem kontaktsport."
Belleli koncepciót dolgozott ki a szövetség számára, rövid és hosszabb távú célokat határozott meg, és játékosokat is toborzott:
Sokszor egyszerűen csak leszólítottam fiatalokat, akiknek jó alkatuk volt a sportághoz, és beszélgetni kezdtem velük.
A leghatékonyabb persze egyetemekre menni előadni, de ahhoz itt egyeztetni kell hosszasan az egyetem ifjúsági koordinátorával. Véletlenül ebben az egyik legnagyobb segítség egy szintén magyar professzor hölgy volt az egyik egyetem sporttudományi karán. Neki nagyon sokat köszönhetek."
Másfél év alatt szó szerint nagyon messzire jutottak: idén februárban szerepeltek a szapporói Ázsiai Téli Játékokon, ami egy olimpiai léptékű rendezvény.
A katari curlingesek többsége ott látott életében először komoly telet és nagy havat,
Belleli örömmel fényképezte őket, ahogy önfeledten, és kissé ügyetlenül elkezdenek hóembert építeni, és hógolyót gyúrni.
"A katariak inkább hétvégente kimennek a sivatagba autóversenyezni. Van tanítványom, aki tud két keréken menni a Land Cruiserével. Ősztől tavaszig buggyk, quadok, Nissan Patrolok lepik el a sivatagot hétvégenként."
A jeges sportok kedvéért való utazás tehát finoman szólva tájidegennek számít errefelé, sokszor viszont a papírokkal gyűlik meg a játékosok baja.
Belleli egyik tanítványát negyedórás intenzív faggatózás után engedték csak be Svédországba.
"Úgy nézek én ki, mint egy terrorista?" – kérdezősködött utána, majd megbeszélték, hogy ha belegondol, nem történt semmi, beszélgettek, aztán beengedték az országba. Persze nem lehetett könnyű megemésztenie az eljárást egy olyan család sarjának, akiknek hét házuk van Svédországban. "Egyszerűen ott kellemesebb a nyár" – ennyi a magyarázat.
Egy másik játékos hivatásos katona, aki a két hónapos holtszezonban volt a jemeni háborúban a katonai koalíciós intervenció keretében.
Sofőr, így ő csak vezetett, de volt tűzharc közelében is"
– mondja Belleli. Az edző által felépíteni kívánt program kifutási ideje viszonylag hosszú, ezért neki is hosszabb távú tervei vannak Katarban. A nyelvet is meg akarja tanulni és tanulja, hogy a pályán és a pályán kívül is hatékonyabban dolgozhasson a csapattal és a programért. A küldetést teljesíteni persze óriási kihívás, és tele van egyedi és furcsa akadályokkal, de ezzel nemcsak a katari curlinget lehet megteremteni, hanem növelni lehet a magyar curlingesek elismertségét is.
Pádár Bianka 18 éven át műkorcsolyázott Magyarországon, szerepelt vébén és Eb-n is.
2013-ban, amikor Katarba érkezett, az ország egyetlen profi műkorcsolyaedzője lett.
Kevésen múlt, hogy nem egészen másképp alakult az élete, ugyanis eredetileg úgy volt, hogy Isztambulba megy majd edzőnek. Már a repülőjegye is megvolt, de családi okokból néhány hónapig még Magyarországon kellett maradnia.
"Nem sokkal később beomlott az isztambuli jégpálya teteje, egy évig nem lett volna munkám ott" – emlékszik vissza a néhány éve történtekre. Pádárt volt edzője, az Emirátusokban dolgozó Téglássy Tamara ajánlotta a katariaknak, ő pedig el is fogadta a neki kínált szerződést.
Mivel a létszám folyamatosan bővült, Pádár kaphatott maga mellé edzőket, így került a csapatba két egykori társa, Lénárt Ildikó és Mandics Anna.
A magyar koris különítmény a Villagio plázában dolgozik, az ország egyetlen olimpiai méretű jégpályáján.
Maga az épület magyar szemmel meghökkentő: egy Velence-utánzat, ahol még Itália kék egét is felfestették a mennyezetre, az épületben hullámvasút is van, az egyik szárnyában pedig gondola közlekedik, és ahogy kell, át is halad a Rialto-másolat alatt.
"Négy éve napi tíz órát vagyok itt" – mutat körbe a plázában Pádár, aki éppen ezért szinte a lakása részének érzi a helyet, amit pedig elsőre "elég szürreálisnak" tartott.
Jelenleg 25 tanítványuk van, ám mindössze kettő katari, a többség az itt dolgozó külföldiek gyereke.
A helyi lányoknak hosszú ruhában kell edzeniük – a mélyen vallásosaknak hidzsábbal a fejükön –, a testszínű viselet viszont ma már engedélyezett.
Pádár igyekszik is legalább "mikroszkopikus méretben" lazítani a szabályokon, amiben már a színes ruháknak is lehet jelentősége, de azzal például nem tud mit kezdeni, hogy a helyi fiúk ignorálják a sportját, mert az nem férfias. Két éve megszervezte az ország első műkorcsolyaversenyét, a Gondolania-kupát, de a folytatás elmaradt, mert a pláza vezetője nem éri be kicsivel, minél nagyobb versenyt akart szervezni, de azt eddig nem tudták tető alá hozni.
Dörök Bence hokiedző egészen hihetetlen véletlennek köszönheti, hogy most Katarban dolgozhat. Otthon építgette a karrierjét, a Vasasból leigazolta a Dunaújváros, ami szép előrelépésnek tűnt.
Csakhogy a 2015–16-os szezonban megsérült, korcsolyázni és járni sem tudott rendesen.
Egy kezelés közben "hason fekve a Facebookot nézegettem, amikor valaki hátul hirtelen megnyomta a lábamat, én meg összeszorítottam a mobilt. Nem is törődtem vele, folytattuk a kezelést, amikor egyszer csak jelezte a telefon, hogy egy lány visszaigazolta, hogy ismer. Jó, de kicsoda vagy?"
Lénárt Ildikó volt az, akivel levelezni kezdtek, egy idő után már arról, hogy meg kellene látogatnia a lányt.
Ő Katarban, én Dunaújvárosban, hát ebből mi lesz?"
– gondolta akkoriban Dörök, de aztán csak eljött a szezon vége, amikor ki tudott menni látogatóba.
Jól érezte magát, de abban azért még mindig nem hitt, hogy hokiedzőként lesz rá kereslet az arab országban. Mégis lett, mert egy csapatnak már megvolt a váza, azt kezdték továbbépíteni a mostani szezon elején.
Jelenleg három korcsoporttal dolgoznak, a legkisebbek nemrég veretlenül megnyerték az Öböl menti országok tornáját.
Katarban azonban nemigen lehet bajnokságot szervezni, mert a Qatar Raiders mellett csak egy csapat létezik, a válogatott.
A felvetésre, hogy mennyit játszana a magyar válogatott a katarival, csak elmosolyodik, mondván, erre inkább nem is felel.
"A meglehetősen laza iskolázáshoz szokott gyerekeknek koncentrálási problémáik vannak, legalábbis a középső csoporttal roppant nehéz" – panaszolja az egykori Vasas-játékos, akinek egy-egy szlovén és finn kollégája segít a munkában.
Dörök számára nem kérdés, hogy jó helyen van, lát maga előtt célt, kihívást. Egyedül a nagy melegtől tartott még az érkezésekor, de jégpályán amiatt sem kell aggódnia.