Ezúttal nem a versenyekről, az eredményekről szeretnék beszámolni, sokkal inkább a viadal kulisszái mögé nyerhetnek bepillantást. Hogy telnek a versenyzők napjai, miket esznek, hol alszanak, hogy a szerelők meddig dolgoznak a kerékpárokon? Vagy éppen miként épül fel a verseny, hogy zajlik a karaván élete?
A verseny miliője olyan, amelyre sok sportágban csak vágyakoznak. Itt nincs csillogás, nem léteznek irreális kérések, a versenyzők nincsenek hermetikusan elzárva a rajongóktól, a médiától.
Elképesztően emberközeli az egész, szinte-már hihetetlen. Nem volt sajtófélóra, vagy sajtóóra, nem volt edzőközpont, vagy éppen minden luxussal bíró szállás, a versenyzők mégis a saját maguk ütemében, nyugalomban készültek és teljesítettek fantasztikusan minden nap.
Nem csak a kerékpárosokról érdemes azonban szót ejteni, hanem a Tour de Hongrie-n dolgozó számos emberről, legyen az a versenybizottság tagja, szervező, sportbíró, útvonal biztosító, orvos, sofőr, pénzügyes, vagy éppen csak önkéntes segítő.
A versenyt kívülről szemlélve el sem lehet képzelni, mennyi munka van abban, hogy a Tour de Hongrie a televízióból, az út széléről figyelve, olyan élményt nyújtson, amelyet elvár a szurkoló.
Szinte minden nap ugyanúgy nézett ki, persze más-más helyszíneken. A kora reggeli ébredés után a karaván minden tagja, köztük a versenyzők is elindultak, hogy felfrissítsék magukat.
Mondani sem kell, nem mindennapi élmény, ha az ember mellett valamelyik kerékpáros mossa éppen a fogát.
Akadt olyan szállás is, ahol a zuhanyzó közös helyiségben volt, de ez senkit nem zavart. Karcagon a faházat elhagyva több medencében is lehetőség nyílt a fürdőzésre. Olyan is előfordult, hogy az ember a múlt század hatvanas éveiben érezte magát a szálláson. A retró hódított.
Az ébredést követően mindenki a reggelizőt támadta meg, ahol a versenyző, az újságíró, a szervező együtt fogyasztotta el a hol finom, hol kevésbé ínycsiklandozó ételeket. Ebben a kérdésben megoszlottak a vélemények, de hát ízlések és pofonok különbözőek.
Miután mindenki jól lakott, kezdődhetett a készülődés az utazásra, a következő versenyhelyszínre. A recepciók, liftek, közösségi helyiségek megteltek. Itt még jutott idő egy-két szót váltani, majd jöhetett az utazás.
A következő városban ekkor már nagyban ment a készülődés, zajlottak a napi programok. Mire mindenki odaért, biztosítani kellett a parkolókat, a rajongókat pedig ki kellett szolgálni, míg a főszereplők elfoglalták a helyüket.
Aki nyomon követte a Tour de Hongrie-t, emlékezhet rá, hogy voltak kerékpárversenyek gyerekeknek, freestyle bemutató és sok egyéb más érdekesség. Közben a karaván tagjai ebédelni indultak.
A versenyzőknek kellett a szénhidrát a viadal előtt, így szinte minden nap a banán vagy az alma mellé milánói makaróni járt egy szelet csirkemellel.
Az ebéd tehát megadta a kellő energiát a folytatáshoz, olyannyira, hogy Lovassy Krisztiánnak még pózolni is volt ereje, mielőtt továbbállt volna.
Míg a körverseny résztvevői a kísérő autókhoz siettek és a pihenés mellett a taktikát beszélték át, addig a médiautó sofőrje, a kerékpáros körben jól ismert Tarapcsák Péter, alias „Tara" a fagylalt illatát követte.
Ő minden ebéd után 22 gombóccal csillapította az étvágyát.
Persze a nap további részében ez a szám még nőhetett. Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e, hogy erről is írok, csak annyit válaszolt:
„maximum sokan csalódni fognak bennem, hogy ilyen kevés fagyival beértem."
A verseny indulása fél órával már érezni lehetett a feszültséget. Mindenki elfoglalta a helyét, ki autóban, ki motoron, majd elindult a verseny. Belülről nézve jóval összetettebb ez a rendszer, mint azt az ember gondolná.
A belsős rádióban egyfolytában szóltak a különböző instrukciók: ki hol helyezkedjen, hova álljon, mikor gyorsítson vagy éppen lassítson. Persze közben jöttek az információk, a szökevények mennyivel mentek el a lemaradóktól, kik alkotják csoportot, mérési pontokat megadva.
Mindeközben hol az útvonalbiztosítók, hol a rendőrök száguldottak el az autó mellett. Mindenkinek megvolt a helye és a szerepe.Több száz ember együttes megfeszített munkája kellett ahhoz, hogy a versenyzők gond nélkül tudják teljesíteni a napi távot.
A verseny végén a befutóhoz közeledve minden városban sokan vártak arra, hogy a kerékpárosok megérkezzenek és eldőljön, aznap ki volt a legjobb. Persze ekkor még közel sem volt vége a napnak. A főszereplők előbb készségesen álltak a média rendelkezésére.
Jöhetett az újabb utazás a következő szállásra. Amikor mindenki elfoglalta a helyét és megismerkedett a legújabb környezettel, lehetett vacsorázni.
A vacsorát követően a szerelők, ha kellett, éjszakába nyúlóan a kerékpárok tökéletesítésével foglalkoztak. A versenyzők inkább pihentek, majd másnap újra kezdődött előröl az egész.
Hihetetlen utazás volt ez a hat nap minden résztvevő számára a szombathelyi indulástól a budapesti célvonalig.
A karaván ebben a hat napban Szombathely, Keszthely – egy rövid időre Zalaegerszeg –, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény és Budapest vendégszeretetét is élvezhette.
A szervezők pedig joggal remélhetik, hogy jövőre még ennél is több embert vonz – idén sem lehetett panasz – az esemény, amely nagyon megérdemli a figyelmet.
Jövőre, veletek, ugyanitt. Az lesz a 39. Tour de Hongrie.