Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka és Shane Tusup gőzerővel dolgozik az Iron Aquatics fejlesztésén. Ez persze már az úszótársak figyelmét is felkeltette, most pedig egy újabb tehetség csatlakozik a háromszoros olimpiai bajnok csapatához. Alább az Iron Aquatics sajtóközleményének részletei olvashatók.

Mozgalmas a szeptember az Iron Aquatics háza táján. A most induló új szezontól Shane Tusup
vezetőedzőként látja el a csapat irányítását, ami alapvető változásokat hozott a klub életében.
Megalakult az Iron Aquatics PRO csoportja, amelynek tagjai az Iron Lady-vel edzhetnek nap mint
nap.

- mondta Tusup, aki a csoportok edzése mellett az egész programot is felügyeli.

Shane Tusup innentől a fiatalokat is edzi Fotó: Mudra László - Origo

Az átigazolási időszak szeptember 30-án véget ér, így már csak két hétig van lehetőségük a profi
úszóknak csatlakozni az általuk választott csapatokhoz. Így tett az Iron Aquatics legfrissebb igazolt
versenyzője, Földházi Dávid is, aki korábban már edzett Hosszú Katinkával Shane Tusup irányítása
alatt. A 22 éves úszó idén nyáron döntött úgy, hogy az Iron Aquaticsban folytatja profi karrierjét:

A fiatal tehetség már 2013-ban, a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon bizonyította bronzérmes
szereplésével, hogy érdemes rá odafigyelni, de négy év kellett neki ahhoz, hogy újra felvegye a
kapcsolatot Hosszú Katinkával és férjével egy lehetséges együttműködés reményében.

Földházi Dávid úgy érzi, felnőtt a feladathoz Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Sok minden változott ezalatt az idő alatt. Úgy érzem, sikerült felnőnöm a feladathoz, és testileg-lelkileg is készen állok arra, hogy keményen megdolgozzak azért, amit el akarok érni. Sok kérdőjel volt bennem, mikor újra felkerestem Katkát és Shane-t, de ők az első perctől nyitottan és érdeklődve fordultak felém."

Az Iron Aquatics PRO team különlegessége, hogy a megszokottal ellentétben a versenyző nem csak
önmagára kell, hogy koncentráljon. A csapat tagja jelenleg Hosszú Katinka és Földházi Dávid mellett az
úszónő tavalyi edzőpartnere, Dudás Dániel, az úszóklub egyik edzője, a szerb Lazar Zlatic, illetve két
tehetséges fiatal versenyző, akik kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően lehetőséget kaptak
arra, hogy az olimpiai bajnok úszónővel végezzék a felkészülésüket.

Edzői fronton is bővült a csapat:

Kiss Dóra segédedzőként érkezett az Iron Aquaticshoz, miután idén
úgy döntött, befejezi úszó pályafutását. Dóra jelenleg Shane Tusup mellett látja el a segédedzői feladatokat, amire hatalmas lehetőségként tekint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!