A sporttörvény 2004-es módosítása előtt csak szövetségi- vagy klubszinten vettek részt a magyar sportolók a világjátékokon. Azóta viszont
a Nemzeti Sportszövetség, később a Magyar Olimpiai Bizottság, majd a Nemzeti Versenyport Szövetség felügyeletében, valamint állami támogatással, egységesen képviselik hazánkat a világjátékok résztvevői.
A sorozat érdekessége, hogy a rendező országok már meglévő infrastruktúrával pályázhatnak. Ennek főleg a költséghatékonyság az oka, valamint az, hogy emberközeli maradjon az esemény.
Nem nagyon találni olyan újságírót Magyarországon, aki többet tudna a világjátékokról Bányász Árpádnál. A szakember 2005-től, vagyis azóta, hogy a magyar csapat szervezetten, egységesen vesz részt a játékokon, minden eseményről helyszíni tudósításokkal számolt be. Bevallottan rajongója, szinte szerelmese a világjátékoknak, elmondása szerint azért, mert varázslatos hangulatú, emberléptékű rendezvényekről van szó.
A rendező ország kultúrája határozza meg elsősorban a hangulatot. De bármelyik világjátékokon vettem is részt, mindig azt tapasztaltam, hogy az aktuális helyszínen előrébb és előrébb lépett az egész.
Mindig pallérozottabb, csiszoltabb és jobb lett minden.
Idén, Wrocławban például a megnyitón a Nemzetközi Olimpiai Biizottság elnöke, Thomas Bach mondta be, hogy 'a Világjátékokat ezennel megnyitom'.
Ez olyan üzenet, olyan szintű szerepvállalás a NOB részéről, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb a presztízse a világjátékoknak. Az egész eszme olyan fejlődésen megy át, ami az olimpiára is jellemző volt az 1900-as években" - mondta az Origónak Bányász Árpád.
Szintén a világjátékok egyik legnagyobb hazai rajongójának számít egykori legendás vívónk, Kamuti Jenő. Kétszeres olimpiai ezüstérmesként, a Nemzetközi- és a Magyar Olimpiai Bizottság tisztségviselőjeként, valamint a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnökeként az egykori sportoló áradozva beszélt az Origónak a világjátékokról. A 2013-as kolumbiai rendezvényen vett részt először személyesen, de azonnal megragadta az ottani hangulat.
Öt olimpián voltam versenyzőként vagy orvosként, mindegyik csodálatos élmény volt. Mindig sajnáltam azokat, akik a nem olimpiai sportágak képviselőiként nem részesültek ebből.
A Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnökeként voltam Kolumbiában, ahol fantasztikus légkör fogadott. A sportolók ugyanúgy ismerik egymást, mint egy olimpián, talán nincs akkora médiafigyelem a rendezvény körül.
Azt is tapasztaltam, hogy a világjátékok-sportolóknak mintha kisebbségi érzésük lenne az olimpikonokkal szemben, pedig ők is az olimpiai család tagjai.
Jó lehetőség ez arra, hogy megismerjék egymás sportágait. A fair play nem csak az olimpikonoké, hanem egy életforma, ami a világjátékokon tökéletesen jelen van.”
A világjátékokról szinte mindent tudó sportújságíró, Bányász Árpád szerint a sportesemény jelentőssége vitathatatlan, egyrészt azért, mert az olimpia már a határait feszegeti és nem bírna el több sportágat, másrészt azért is, mert rengeteg olyan sportág van, mely világviszonylatban nagy bázissal rendelkezik, és ezeknek nem elég világbajnokságot szervezni.
Szüksége van egy multisport eseményre például a karaténak, hogy azt a tömeget, amit karatézók jelentenek világszerte, egy nagy versenyen képviselni tudják.
A sportolóknak ez ugyanolyan érzés, mint egy olimpikonnak az olimpiai részvétel. Ráadásul a karate pont jó példája annak, hogy ha egy sportág jól terjeszkedik, akkor akár az olimpián is szerepelhet.”
Kamuti Jenő szerint ugyanakkor az lenne az igazán nagy eredmény, ha egyszer sikerülne megrendezni az olimpiai és nem olimpiai sportágak közös viadalát.
Ez persze szinte megvalósíthatatlan, de első lépése lehetne, hogy a bemutató sportágak részt vehessenek az olimpián. A kick-box, a búvárúszás, a víz alatti hoki mind olyan ötlet, ami izgalmassá tesz a sportágak hagyományos formáját.”
A Kamuti Jenő által említett bemutató sportágak a klasszikus világjátékok sportágak mellett szerepelnek a programban. Ezeket általában saját sikerességük függvényében választják meg a rendező országok.
A 2017-es magyarországi pályázatban például a fogathajtás volt az egyik választott sportág, mert abban jók vagyunk.
Ilyen sikersportágnak számít magyar szempontból a búvárúszás, a tánc, a strandkézilabda, az aerobic, a szumó. Ezek mellett azonban mindig van egy-egy kellemes meglepetés, mint például az idei játékokon Szűcs Kristóf ju-jitsus arany- és ezüstérme.
Hagyományosan magyar sikersportágnak számít a búvárúszás, melynek 400 méteres felszíni számában Kanyó Dénes 2017-ben, Wrocławban aranyérmes lett. Pont húsz évvel azután, hogy a finnországi Lahtiban megszerezte első világjátékok-érmét.
A 41 éves szegedi sportoló az Origónak azt mondta, maximálisan kielégítik őt azok a versenyek, melyeken indul, soha nem is álmodott az olimpiáról,
igaz, nehezen indult uszonyos úszó karrierje, mert mindössze egy tíznapos úszótanfolyam után került a búvárúszókhoz.
"Amikor hat éves lettem, a szüleim úgy érezték, hogy ideje az energiáimat mederbe terelni, és a medencét találták a legmegfelelőbbnek erre.
Arról volt szó, hogy vagy vízilabdára járok majd, vagy búvárúszásra. Édesapám levitt az uszodába, ahol gyönyörű lányok uszonnyal a lábukon úgy siklottak a vízben, mint a sellők. Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy mit választok: a csinos lányok társaságát vagy a hatalmas pólósokét,
úgyhogy a vízilabdaedzést már meg sem néztem" - emlékszik vissza a kezdetekre a világbajnok búvárúszó Kanyó Dénes.
Hiába lett volna egyértelmű, hogy a hagyományos úszásnemekben is kipróbálja magát, az első élményei nem igazán hozták meg a kedvét az olimpiai sportágakhoz.
Az első napomon kiderült, hogy egyetlen úszásnemet tudok, a mellúszást, azt is alig, úgyhogy rögtön ki is rúgtak az edzésről.
Később visszakerültem, de mint egy lassan mozgó bólya, úgy keringtem a profik között a gumiuszonnyal. Évekig versenyek közelében sem voltam, csak néztem, hogyan úsznak mellettem a nagyok. Nyolc-kilenc éves lehettem, mikor sikerült először dobogóra állnom."
A cikknek még nincs vége, lapozzon a folytatásért!