Giro d'Italia-résztvevő is indul a Tour de Hongrie-n
![Tour de Hongrie](https://cdn.origo.hu/2023/12/gvtZfRXjJIrSmBPPnML80mKxWnQJfOdWblDbIXhEeD4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjMDI2ZDk4MGVlNTQxNzU5NDA0NjcwYzEzOTM2NzU2.webp)
A szervezők keddi tájékoztatása szerint a viadalra eddig három Pro Continental besorolású csapat adta le nevezését. Magyarországra érkezik a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk. Utóbbinak magyar vonatkozása is van, ugyanis a csapat jogelődjében, az akkor Type 1 nevet viselő együttesben profiskodott utoljára a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László.
"Egy kicsit meglepett, hogy rögtön nevezett egy olyan csapat, amely általában ott van a Giro d'Italia mezőnyében" - nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője az esemény honlapján.
Elárulta: előzetesen arra számított, hogy az emelt szinten az első évben bizonyítaniuk kell, illetve fel kell kelteniük a nagy csapatok érdeklődését.
A Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtol, és 19-én fejeződik be, a viadalon a nemzetközi szövetség (UCI) szabályai szerint mintegy 38 000 euró (11,8 millió forintos) pénzdíj, valamint 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek. A jövő évi, minden eddiginél rangosabb Tour de Hongrie útvonalát februárban mutatják be.