Vágólapra másolva!
Színvonalas küzdelmet hozott a férfi puskások versenye a Százhalombattán zajló légfegyveres országos bajnokságon, melyen Péni István és Sidi Péter nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el az alapversenyben, a fináléban viszont csak Péni villogott, így ő lett az aranyérmes.

A 10 méteres viadalon a magyar mezőny két kiemelkedő alakja egyformán kiválóan célzott a 60 lövéses alapban. A tavalyi világkupa-döntőn és az idei első vk-versenyen is győztes Péni 632,6 kört, míg a 2016-os vk-fináléban aranyérmes, olimpiai ötödik Sidi 631,7 kört ért el, amivel messze kiemelkedtek a mezőnyből.

A felnőtt válogatott harmadik emberének számító Somogyi Péter ezúttal is hozta magát, és jónak mondható, 626,2 körrel végzett a harmadik helyen.

Péni Istán aranyérmes lett az ob-n Forrás: MTI/Illyés Tibor

A döntőben aztán Sidi visszafogottabban teljesített, így végül a dobogóról is lemaradt, negyedik lett. Péni keze viszont nem remegett meg,

Somogyit 1,8 körös előnnyel maga mögé utasítva nyerte meg a bajnoki címet. A bronzérmet Kapás István szerezte meg.

"Kifejezetten örülök Péni István és Sidi Péter alaperedményeinek, és

- összegezte a látottakat Győrik Csaba szövetségi kapitány.

A nőknél nem lehetett ilyen magas színvonalú versenyt várni, és a versenyzők nem is tudták meglepni a szakembereket. Az alapban Hanák Gabriella (621,2 kör) volt a legjobb Hurai Viktória (620 kör) előtt, míg a döntőben helyet cseréltek, Hurai egy körrel legyőzte Hanákot.

Péni két aranyéremmel zárta az ob-t, mivel Szijj Katinkával párban megnyerte a vegyescsapatok versenyét is.

Eredmények:
férfi légpuska:
1. Péni István (UTE) 250,2 kör
2. Somogyi Péter (ZTE) 248,4
3. Kapás István (KVSE) 227,3

női légpuska:
1. Hurai Viktória (Vasas) 246,7 kör
2. Hanák Gabriella (BHSE) 245,7
3. Kozma Nikolett (Vasas) 224,6

vegyescsapat légpuska:
1. UTE (Péni, Szijj Katinka) 496,8 kör
2. KVSE (Nagy Sándor, Miskolczi Julianna) 496,7
3. FSLK (Vas Péter, Lázár Antónia) 425,7

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!