A világranglistán 219. magyar a szintén a selejtezőből érkezett amerikai Francesca di Lorenzóval (254.) játszott.
A mérkőzés elején mindkét teniszező hullámzó játékot mutatott be, az első szett második felében azonban Stollár ellenfele fölé nőtt.
A 19 éves magyar már 5:3-nál a játszmáért adogatott,
ekkor azonban még nem tudott élni a lehetőséggel, de nem hagyta a rövidítésre a döntést, és 7:5-re megnyerte a szettet.
A folytatás izgalommentesen alakult,
Stollár ugyanis sokkal pontosabb és határozottabb volt ellenfelénél, aki a második játszmában egyetlen játékot tudott ellene nyerni.
A találkozó 1 óra 14 percig tartott.
A második körben Stollárnak sokkal nehezebb dolga lesz, ugyanis a hatodik kiemelt, magyar származású brit Johanna Kontával csap majd össze.
Eredmény
1. forduló (a 32 közé jutásért):
-----------------------------------------------
Stollár Fanny-Francesca di Lorenzo (amerikai) 7:5, 6:1