Egy luxemburgi csapat, amelyik imádja a Tour de Hongrie-t
![Tour de Hongrie](https://cdn.origo.hu/2023/12/f3e8o_O-vuIBYORKVS4Ma8JpGNZ2WzjTNsBxX8o52Ow/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4NTBhYmZmZGI3ODRkMTlhYWUzZDljZTIyMzg2YjY0.webp)
A Differdange versenyzői között szerepel a 2014-es magyar országúti bajnok Rózsa Balázs, a kiszolgáló személyzetet pedig két honfitársunk, Liska Gergely és Haiszer Ákos is erősíti. Ráadásul éveken át a luxemburgi csapat kötelékében szerepelt Lovassy Krisztián, aki 2015-ben és 2016-ban is harmadik lett a Tour de Hongrie budapesti befutójánál.
A másik ok, amiért a Differdange-Losch nem maradhat ki a meghívottak közül: a hosszú szünet után 2015-ben újrainduló Tour de Hongrie első kiírásán a luxemburgi Tom Thill szerezte meg az összetett legjobbjának járó sárga trikót, beírva ezzel a nevét a nemzeti viadal történetébe.
A Differdange 2017-ben nyolcvan UCI Top10-es eredményt ért el, harmincszor állhatott dobogóra kerékpárosa, ezzel az UCI Europe Tour rangsorban a 48. helyet szerezte meg az egyesület.
A luxemburgi kontinentális klub immár a tizenharmadik szezonját kezdte meg februárban – méghozzá győzelemmel: a brit Josh Teasdale egy holland regionális versenyen érkezett elsőként célba.
Ebben az évben tizenhat versenyző szerepel a kék-fehér-fekete mezben, a magyar Rózsa Balázs mellett olasz, belga, moldovai, brit, német, holland és természetesen luxemburgi versenyzők kaptak szerződést erre a szezonra.
A luxemburgi Stemper és Kockelmann még csak tizennyolc éves, a csapat két legrutinosabb tagja, a holland Vermeer és a belga Pardini harminckét esztendős.
A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én kedden Siófokon prológgal rajtol,
a nemzetközi mezőny a Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz a Magyar Körversenyen.