Bizonyára sokan emlékeznek még az elmúlt közel 30 év legnagyobb spanyol teniszezőire. Sergi Bruguera (1993-94), Carlos Moya (1998), Alberto Costa (2002) és Juan Carlos Ferrero (2003) egyaránt óriási teniszező volt a maga idejében. A játék kedvéért vegyük még ide Thomas Mustert (1995), Gustavo Kuertent (1997, 2000-2001), Roger Federert (2009) és Novak Djokovicsot (2016) és számoljunk. Nos, ők így
nyolcan nyerték meg annyiszor a Muskétások kupáját, mint Rafael Nadal egyedül.
Roger Federernél négyszer bizonyult jobbnak a Roland Garros döntőjében a spanyol zseni, 6:1, 6:3, 6:0-ra verte tíz éve. Nem véletlen, hogy négy héttel később Wimbledonban is nyerni tudott a svájci ellen.
Pályafutása során 88 meccset játszott a French Openen és csak kétszer fordult elő, hogy nem ő hagyta el győztesen a pályát. Ennél biztos, hogy sokkal többször volt rossz napja, amikor nem ment úgy a játék, nem érezte annyira a labdát. Ennél biztos, hogy sokkal többször fordult elő, amikor beleszaladt egy élete legjobbját teniszező ellenfélbe. Ennél biztos, hogy többször játszott valami sérüléssel, fájdalommal, nem száz százalékos egészségi, fizikális állapotban.
Teljesen felesleges finomkodni, szerénykedni, szó nincs arroganciáról, egyszerűen ki kell jelenteni:
amíg Rafael Nadal teniszezik, egészséges és motivált addig nem lehet legyőzni őt a párizsi salakon.
Az a két vereség pont arra jó, hogy egyrészt elhiggyük, ő is ember, másrészt még inkább értékeljük a 88-at. Amikor 2009-ben kikapott Robin Söderlingtől teljesen maga alatt volt, a szülei válása padlóra küldte, Wimbledonban el sem indult. Az egyik legjobb éve lehetett volna, az Australian Open megnyerésével indult, majd Indian Wellst, Monte-Carlót, Barcelonát és Rómát is behúzta, Madridban döntős volt. Aztán jött a hír és az alapvetően
érzékeny, törékeny szívű Rafael Nadal
nem tudott a teniszre koncentrálni, egy világ omlott össze benne.
A másik, a 2015-ös vereség Novak Djokovictól szintén kódolva volt. A szerbet ugyan a 2012-es és a 2014-es RG-döntőben is legyőzte, de egyre közelebb került hozzá és miközben Nadal szenvedett, karrierje mélypontjáról kereste az utat vissza, Djokovic szárnyalt, a csúcson járt.
Megtehette volna, hogy el sem indul abban az évben, de az nem ő lett volna.
Dominic Thiem úgy érezte vasárnap délután, hogy ez volt az első alkalom, amikor Nadalt sikerült küzdelemre kényszerítenie a Roland Garroson – tavaly az elődöntőben 6:3, 6:4, 6:0-ra kapott ki és a 2014-es meccsük is sima volt a 2. fordulóban (6:2, 6:2, 6:3.)
Megvan az oka, hogy miért nyerte meg a Roland Garrost tizenegyszer. Ez egyértelműen az egyik legnagyobb teljesítmény, amit valaki, valaha a sportban elért
- jelentette ki határozottan a szimpatikus, szerény osztrák, aki 11 éves volt, amikor 2005-ben Nadal először ünnepelt Párizsban. Látta a döntőt és a következő években is mindig nézte a tévében. Hisz abban, hogy fog még Grand Slam-döntőt játszani és természetesen szeretne eggyel előrébb lépni.
Az igaz, hogy a pályafutásom alatt sokkal többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam.
Most pedig jöjjön Rafael Nadal, aki a győzelmét követő sajtótájékoztatón a következőket mondta: Voltak nagyon kemény időszakok is az életemben, sok sérülés. Például az idei szezon elején.
Gyakorlatilag a tavaly októberi sanghaji verseny után öt hónapig nem tudtam egyetlen tornát sem végigjátszani. Nem indulhattam Acapulcóban, Indian Wellsben, Miamiban.
Ennyi probléma után elképesztő, hogy megint sikerült. Amikor ott álltam a serleggel, éreztem a szurkolók támogatását, nem tudom leírni azt a különleges pillanatot, amit akkor átéltem, igen, elérzékenyültem. 32 éves vagyok, annyinak is érzem magam. Az ember nem harcolhat a kora, az idő ellen. Az óra soha nem áll meg. Ha valaki 7-8 évvel ezelőtt azt mondja, hogy 32 évesen újra itt leszek a trófeával, azt gondoltam volna, az szinte lehetetlen. De itt vagyok.
Nem aggódom a jövő miatt. Mindig mondom, hogy a tenisz nagyon fontos része az életemnek, de nem minden.
Nagyon sok egyéb dolog képes boldogságot okozni nekem, ezért nem aggódom a jövő miatt. Ez most egy nagyon különleges nap és én élvezem a pillanatot, jó ezt megélni. Addig fogok teniszezni, amíg a testem, a szervezetem enged és a játék boldogságot okoz. Ha ebben változás lesz, akkor tudni fogom, hogy eljött az idő, valami mást kell csinálnom, de nem izgulok emiatt.
Ami igazán számít, hogy újra az enyém ez a serleg. Ez nagyon sokat jelent nekem. Mindenki tudja, hogy számomra ez a legfontosabb verseny az évben. Az elmúlt két hónap eredményei megnyugvást és önbizalmat adnak a folytatáshoz"- magyarázta Rafael Nadal, aki egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, mennyire nem érdekli, kinek van több GS-serlege, Federernek, vagy neki (most 20:17-re állnak.)
Szenvedéllyel teszem, amit csinálok, de soha nem őrültem meg az ilyen dolgokért.
Nem lehetsz mindig frusztrált azért, mert a másiknak több pénze van, nagyobb háza, vagy épp több Grand Slamet nyert, mint te. Nem lehet azzal az érzéssel élni. A saját utadat kell járni. Annak kell örülni, ami veled történik. Tudok örülni mások sikereinek és nagyon elégedett, szerencsés vagyok azért, ami velem történt az életben eddig. Persze, szeretnék én is 20 Grand Slamet nyerni, mint Roger, sőt, többet is, de nem ez jár a fejemben.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem fogok keményen küzdeni még több Grand Slamért, Mastersért, 500-asért, 250-esért. A boldogságomért teniszezek, tudva, hogy már így is elképesztő a pályafutásom"-
mondta a világelső, aki bevallotta, hogy nagyon megijedt, amikor a harmadik játszmában szinte lebénultak az ujjai a bal kezén. Először nem tudta, mi ez, azért is ment egyből a székéhez. Olyan volt mintha begörcsöltek volna az ujjai, de annál ijesztőbb és furcsább érzés volt. Kiderült, hogy a csuklópántja alatti kötés túl szorosra sikeredett és akadályozta a megfelelő vérkeringést, ez okozta a riadalmat. Arra gondolt, hogy két játszmás előnye van, ennyi idő alatt csak megoldódik a probléma, semmiképp nem adta volna fel a döntőt. Szerencsére a kötés levágásával és folyamatos masszírozással pár perc alatt visszatért az élet az ujjaiba.
A spanyol újságíróknak arról is beszélt, hogy a Schwartzman elleni mérkőzése volt a legkritikusabb, a legnehezebb mérkőzése. Az elmúlt évek alatt szerzett tudás, tapasztalat, az, hogy mindig fejlődni akar, sokat segítenek neki. Ma már nem játszik minden gémet ugyanazon az energiaszinten. Megtanulta beosztani az erejét. Megértette, hogy mérkőzés közben vannak olyan időszakok, amikor mentálisan és fizikálisan is pihenhet kicsit. Azért hozzátette, nem mindig könnyű megérezni, mikor jött el ennek az ideje. A Thiem elleni döntőben, a 2. játszmában érezte fáradtnak magát és akkor „lazított" is néhány játékban.