Vágólapra másolva!
A kajakos Kopasz Bálint és Kozák Danuta, a kenus Balla Virág, valamint a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus és a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kajakos duó is megismételte az első versenyen aratott győzelmét Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, melynek szombati napján kilenc döntőt rendeztek.

A férfi K-1 1000 méter fináléjában a nagy esélyes, 21 éves algyői Kopasz ellenfele csak az óra volt, hasonlóan az első fordulóhoz, most is hatalmas fölénnyel nyerte meg a futamot, így készülhet a vb-re. Mögötte a második helyért zajlott a küzdelem, ezt végül most is a Honvéd kajakosa, Ceiner Benjámin nyerte, aki majdnem négy másodperccel Kopasz után ért célba. A kétéves doppingeltiltása után visszatérő Dombvári Bence ötödik lett a döntőben.

"Nagyon örülök, hogy nem kellett senkivel csatáznom. Keményen készültem erre a versenyre. Jó rajt után erős utazóval haladtam, és ez elég volt" - nyilatkozott Kopasz, aki azt is elárulta, hogy egyelőre nem sikerült párostársat találnia, mert ugyan Dombvárival összeültek, két közös edzésük is volt, de kiderült, hogy nem passzol egymáshoz a technikájuk, "dőlt alattuk a hajó", így végül úgy döntöttek, nem dolgoznak együtt.

Kopasz Bálint ellenfele csak az óta volt Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kenusok hasonló számában a "címvédő" Kiss Tamás most is az első válogatón mögötte második Bodonyi Andrással vívott nagy csatát, szinte végig fej fej mellett haladtak. A hajrához érve aztán úgy tűnt, a csepeliek olimpiai bronzérmese most is "behúzza" a győzelmet, de a szegedi rivális sokkal jobban rúgta be a hajóját, ezzel övé lett az első hely. Ebben a számban tehát várhatóan újabb verseny dönt majd a vb-induló személyéről.

Centiméterek, egészen pontosan 17 ezredmásodperc döntött K-1 200 méteren is, ahol az első versenyen győztes Birkás Balázs nyakában végig ott lihegett az akkor második Csizmadia Kolos, aki végül remek ritmusban rúgta be a hajót, így sikerült megvernie szegedi ellenfelét. Itt is szétlövés várható.

A férfi kenu kettesek legrövidebb távján, 200 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám esélyeshez méltóan második győzelmét aratta, és a kajakpárosok 500 méteres fináléjában is papírforma eredmény született, miután újra a friss Európa-bajnok Mozgi Milán és Somorácz Tamás szerezte meg az első helyet.

A négy női döntői közül az elsőben, K-1 1000 méteren a hazai közönség előtt versenyző, szolnoki Bodonyi Dóra diadalmaskodott nagyon magabiztosan. Mögötte az a Takács Tamara végzett a második helyen, aki az első fordulóban is másodikként ért célba a most nem induló Medveczky Erika mögött, majd az Eb-n is ő indulhatott ebben a számban, és ott is ezüstérmes lett. Ezen a távon párosban Medveczky és Csipes Tamara duója ért elsőként a célba, az első fordulóban győztes Szabó Gabriella, Bodonyi kettős ezúttal harmadikként zárt.

Bodonyi Dóra legyőzte Takács Tamarát Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kajak egyes 200 méteren az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta beragadt ugyan a rajtnál, de utána elképesztő tempóban lapátolt, nemcsak utolérte, de le is hajrázta ellenfeleit, ezzel - hasonlóan az 500 méter egyeshez - ebben a számban is második sikerét aratta a válogatón. Kozák a belgrádi Európa-bajnokságon második lett a legrövidebb távon.

Az új ötkarikás számban, kenu egyes 200 méteren is duplázót láthatott a közönség, a friss Eb-bronzérmes győri Balla Virágnak ugyancsak elrontott rajt után sikerült nyernie. A 24 éves versenyző a pénteki, 500 méteren aratott diadala után második győzelmét ünnepelhette a Holt-Tiszán.

A szolnoki viadal vasárnapig tart, a zárónapon 11.30 órakor kezdődnek a döntők. Amennyiben valamelyik számban újabb forduló, úgynevezett szétlövés szükséges, azt várhatóan a jövő hét elején bonyolítják le.

Az idei év fő versenyét, a világbajnokságot augusztus 23. és 26. között rendezik a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

A szombati dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:
K-1 200 m:
1. Csizmadia Kolos (FÉMALK BOMBA) 35.276 mp
2. Birkás Balázs (NKM Szeged) 35.293
3. Balaska Márk (BHSE) 35.559
K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:27.902 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:31.691
3. Bogár Gábor (Szolnok KKK) 3:32.669
K-2 500 m:
1. Mozgi Milán, Somorácz Tamás (Graboplast Győr, ASE) 1:30.118 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 1:31.746
3. Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 1:33.574
C-1 1000 m:
1. Bodonyi András (NKM Szeged) 3:56.991 p
2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 3:57.108
3. Kiss Balázs (Dunaferr) 4:01.485
C-2 200 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 37.528 mp
2. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 39.367
3. Hajnal Kristóf, Takács Mihály (Graboplast Győr) 40.083

nők:
K-1 200 m:
1. Kozák Danuta (UTE) 40.398 mp
2. Lucz Dóra (UTE) 40.676
3. Hagymási Réka (BHSE) 41.070
K-1 1000 m:
1. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 3:54.509 p
2. Takács Tamara (Vasas) 3:57.781
3. Pupp Noémi (ASE) 3:59.265
K-2 1000 m:
1. Medveczky Erika, Csipes Tamara (BHSE) 3:34.769 p
2. Bakó Olga, Biben Karina Klaudia (KSI SE) 3:37.880
3. Szabó Gabriella, Bodonyi Dóra (BHSE, Szolnok KKK) 3:38.175
C-1 200 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győr) 48.350 mp
2. Lakatos Zsanett (UTE) 49.316
3. Takács Kincső (Graboplast Győr) 49.505

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!