Lesznek olyanok is, akik 48 órát töltenek a vízen. Nem az éremért, nem az eredményért, hanem azért, hogy elmondhassák: „Teljesítettem a 2018-as, jubileumi Kékszalag Erste Nagydíj kihívását, megkerültem a Balatont”. Ők azok, akik sosem adják fel. Ők a Kékszalag legnagyobb amatőr küzdői.
Közéjük tartozik az Origo Sport három kiválasztott hajója közül a legidősebb és egyben leglassabb is,
a Bolygó nevű kielschwertes (felhúzható uszonyú, így alacsony merülésű) hajó is.
Miért vannak még mindig vízen? Mert a kormányos Fináczy László számára a feladás nem opció. A legendás vitorlás családból származó kormányos még akkor sem adta fel a Kékszalagot, amikor két vihar csapott le a versenyzőkre. Ezen az emlékezetes, 1973-as versenyen három szett vitorlával indultak annak ellenére, hogy az első napra kifejezetten gyenge szelet ígértek. Éjszaka és hajnalban azonban két, olyan dübörgő vihar csapott le a Balatonra, amely megtizedelte a mezőnyt. Szakadtak a vitorlák, törtek az árbocok, a mezőny nagy része fel is adta a versenyt. Nem így a Bolygó.
A vihar először szétszaggatta a hajó saját pamutvitorláját. Utána felhúzták a kenderből készült, egyébként egy jégvitorláshoz tartozó pótvitorlákat. Ekkor már menekülőre fogták a dolgot, de még mindig nem adták fel. A szabály szerint megállni lehet, kikötni nem.
A kormányos úgy döntött, hogy a tomboló szél elől a Balatonszepezd előtti nádasban keresnek menedéket.
Az ilyen vészhelyzeti menekülést úgy kell elképzelni, hogy minden vitorlát a lehető legkisebbre cserélik, vagy csökkentik, hogy irányítható maradjon a hajó, és így próbálnak partközelbe, amennyire csak lehet, védett területre eljutni.
Egy helyre nem lehetett menniük, az egyébként pár száz méterre lévő kikötőbe. Az a verseny feladását jelentette volna.
Amíg Fináczy László „Marci” a nádasba kormányozta a hajót,
addig édesanyja a kajütből merte vödörrel a vizet, ugyanis az óriási hullámok folyamatosan átcsaptak a fedélzeten, a víz pedig mindent elöntött.
Közben a decken újabb csapás érte a Bolygót, a pótvitorlák egyesével kiszakadtak a helyükről és süvöltő csapkodásba kezdtek. Tudni kell, hogy a rögzített vitorlák még a legerősebb szélben is kezelhetőek maradnak, abban a pillanatban azonban, hogy valahol szakadás indul, a vászon, úgy viselkedik, mint egy zászló. A hajót irányíthatatlanná teszi, csapkodása pedig a kötelek és a fémrögzítések miatt szó szerint életveszélyt jelentenek a legénységre.
Kívül tehát a szétszakadó vitorlákat próbálta begyűjteni a csapat, míg a kajütben Ádi néni, a kormányos édesanyja merte a folyamatosan a betörő vizet, hogy ne nehezüljön el túlságosan a hajó, és elkerüljék a borulást.
Egyszerre küzdött a csapat az életben-, és a versenyben maradásért.
De elérték a nádast. A darabokra szakadt második szett vitorlát leszedték, horgonyt dobtak és a hajnali második vihart már ebben a törékeny biztonságban vészelték át. Reggel pedig, ahogy ez a Balatonon gyakran előfordul, már egy teljesen új arcát mutatta a tó. Ragyogó napsütéssel és közepes széllel érkezett az új nap. Ekkor lett szerepe a harmadik szett vitorlának, amit valójában csak „véletlenül" hoztak magukkal.
Fináczy György (olimpikon vitorlázó), a kormányos testvére indulás előtt behajította a kajütbe egy Dragon típusú hajó vitorla szettjét. Ellentmondást nem tűrt, annyit mondott: „Ennek még hasznát vehetitek”. Ez mozzanat mentette meg a csapatot végül. Egyrészt volt mivel elindulni a nádasból, másrészt így maradt versenyben a Bolygó.
A szép időben Balatonfüred felé vették az irányt, és be is értek a célba. Ha nem is győztek, de teljesítették a távot. A „feladás nem opció" elvét még a dupla vihar sem tudta megtörni.
Az 1925-ben épült hajó a 2018-as Kékszalagra is ugyanilyen szellemiséggel készült. Igaz, hogy a kapitány már 78, a Bolygó pedig 93 éves lett, az elszántság, az alázat, és hit nem változott. A mostani gyengeszeles Kékszalagon csak egy kisebb vihar érintette a Bolygó útvonalát. Most nem az erős szél, hanem a lelki és fizikai tartás volt a legfontosabb. A cikk írása közben már 34 órája van vízen a csapat, szinte alvás nélkül.
A folyamatosan változó szelek, a rengeteg kényszerű forduló és a lassú haladás a végletekig kimerítette a legénységet. Egyre kevesebb a sztori, egyre kevesebb a nevetés, az izmok, pedig alig akarnak engedelmeskedni. Éppen az utolsó szakaszon járnak, már látják Balatonfüredet, de a gyenge szélben alig halad a kéttonnás hajó. Látótávolságban a cél, de szinte elérhetetlennek tűnik.
Már mindenki a végét járja, már mindenki a végét várja.
Feladás? Szóba sem jöhet.
A hajó és a 7 tagú legénység együtt, idén éppen 500 éves.
Hiába a kor, hiába a teljes kimerültség, a Bolygó és legénysége nem adja fel. Át akarnak jutni a célvonalon. Teljesíteni akarják az 50. Kékszalagot, osztályukban pedig a győzelmet is meg akarják szerezni.
2016 és 2017 után a harmadikat a sorban, közös történetükben pedig a tizenkettediket. A Bolygó nem azért élt túl 100 vihart és egy világháborút, hogy feladja. A hajó és legénysége be fog futni. Még ha nem is győznek, akkor is. Nincs más opció.