A magyar sportközvéleményt – ezt nyugodtan kijelenthetjük – váratlanul érte a sikere az aarhusi világbajnokságon. Önt mennyire lepte meg a saját teljesítménye?
Titokban készültem erre, de senkinek nem hangoztattam. Már csak azért sem, mert az év nem úgy indult, ahogy elterveztem.
Egy kerékpárbaleset szenvedő alanya voltam, eltört az ujjam. Előtte, hogy teljes legyen a parádé, egy régóta halogatott orrsövény műtéten is túlestem januárban.
Akinek volt ilyen, az tudja, hogy nem egy kellemes dolog.
Ez nem úgy van, mint egyes tévék műsorvezetőinél, akiknek a szerződésében kikötik, hogy szabadidejükben nem síelhetnek?
A fityfenét. Amúgy síelni én sem járok, mert a kerékpározásnál veszélyesebbnek gondolom. A bringabalhé az én hibám volt. Egy kiváló edzésnapon voltam túl, elégedetten tekertem haza, amikor az előttem lévő kocsiról leesett egy békaruha. Megálltam felszedni, mert vissza akartam adni a kocsiban ülőknek.
Ők addigra már kissé messzebb jártak, utánuk eredtem, elég vadul tekertem, amikor a ruha egy része az első kerék küllői közé akadt.
Ez gyakorlatilag nullára fékezte a kerékpárt, én meg bemutattam egy hatalmas szaltót. Előre, fejjel. Mázlista vagyok, hogy egy ujjtöréssel megúsztam.
Mondjuk, amikor közölték, hogy műtét lesz belőle, nem voltam boldog. A baleset februárban történt, legközelebb június elején tudtam hajóba ülni.
Azért a 2020-as tokiói olimpia előtt, ha kérhetem, ne üljön bringára.
Többet nem fogok biciklizni.
Egyáltalán nem? Se sí, se bicaj? Mi marad akkor?
A pecázás. Abban talán nem lehet megsérülni.
Két évvel ezelőtt, a 2016-os riói olimpián borzalmas dolog történt. Úgy nyert meg egy futamot, hogy korábban indult, de ezt csak akkor tudta meg, amikor le kellett volna dudálni a versenyt, de ez nem történt meg. Utána azt mondta mindenki, hogy ez az esemény vitte el Berecz Zsombor olimpiai érmét. Ez így történt?
Összetört bennem szinte minden akkor. Viszont ezek után a versenyzésemben nem fogott vissza semmi, tehát azt nem mondhatom, hogy a történések miatt elfelejtettem volna vitorlázni.
De azt is ki kell mondani, hogy ezen a korai rajton múlt az olimpiai érem.
Az olimpián is tíz futamunk van, ebből a legrosszabbat kiejtheti az ember. Nekem ezt kellett kiejtenem, hiszen hiába voltam az első, diszkvalifikáltak.
Ezt követően voltak még gyengébb futamaim, de azokat bent kellett hagynom. Ha nem zárnak ki, akkor harmadik helyen jutok be az éremfutamba.
Ez az egész nagyon megviselt, jó két hónapig tartott, amíg feldolgoztam. Utána kezdték el kérdezgetni, hogy visszaforgatnám-e az időt, másképp csinálnék-e valamit. Mindenkinek azt mondtam, hogy nem.
Ettől az esettől jobb vitorlázó lettem, megtanultam kezelni a helyzeteket, és hosszú távon mindez jó hatással lehet a pályafutásomra.
Egyébként tényleg kiugrott a rajtnál?
Ezt a mai napig nem tudom. A legnagyobb tisztelettel tudok beszélni arról az emberről, aki az olimpiai versenyeket rendezte, mert tudom, hogy szakmailag kifogástalan, amit csinál. Ha ő azt mondta, hogy kint voltam, akkor kint voltam.
Egy-egy olimpián a magyar csapat teljes jogú tagjai, mégis kilógnak a sorból, mert nem laknak az olimpiai faluban, mert úgy versenyeznek, hogy a média figyelme nagyon kevéssé vetül önökre. Ez jó vagy rossz dolog?
Mivel a tengert nem lehet bevinni a központi olimpiai helyszínek mellé, valóban külön és messze vagyunk a többiektől.
Ott is vagyunk az olimpián, meg nem is.
Egyrészről hiányzik, hogy kimaradunk a nagy buliból, viszont az jó, hogy csak magunkra tudunk figyelni és nem kap el bennünket a hév. Rióban ott voltam Hosszú Katinka első aranyérménél. Azt például remek érzés volt, látni, ahogy nyer, ezzel a lendülettel mentem neki a két nappal később kezdődő vitorlásversenyeknek.
Tokióban mit csináljanak a magyar újságírók?
Szerintem mindenképpen jöjjenek el a vitorlásversenyekre. Remélem, lesz mit nézniük, írniuk. Talán nemcsak rólam, hanem Érdi Máriáról is, aki a laser osztály egyik legtehetségesebb versenyzője.
Egyelőre most a Balaton mellett ülünk, azt pedig már korábban mondta, hogy a magyar tenger sok mindenre jó, de egy finndingi vb-aranyra nem feltétlenül készít fel. Miért mondta ezt?
Magyarországon nagyon kevesen űzik profi szinten a versenyzést az én hajóosztályomban. Pontosabban rajtam kívül senki sem. Azaz, hiába van itt a Balaton, ha nincs kivel készülnöm rajta.
Ezért megyünk külföldi edzőtáborokba, ahol azokkal gyakorolunk, akikkel később a versenyeken is találkozunk. Spanyolországban, Horvátországban a szél sokkal kiszámíthatóbb, mint a Balatonon, ahol nyáron hetek mennek el úgy, hogy a hatalmas kánikulában a levél sem rezdül. A tengeren ez teljesen másképpen működik.
Ez a világbajnoki aranyérem a következő két évre teher vagy inspiráló dolog?
Dehogy teher.
Ezzel a győzelemmel még elszántabb vagyok, mint annak előtte, az pedig tényleg hab a tortán, hogy az olimpiai kvótám már megvan, ezzel tehát két évig nem kell foglalkoznom. Nekem Tokió már a negyedik nyári olimpiai szereplésem lesz.
A vitorlázók is úgy vannak ezzel, mint a cselgáncsozók, vagy az öttusázók: mi is csak az olimpiáról álmodozunk. Szerintem most már fel tudom dolgozni ezt a terhet, a vb-aranyérem elég sokat segít ebben. Egy csomó nagy nemzet hajósa csak álmodozik arról, ami nekem már a kezemben van – az olimpiai repülőjegyre gondolok. A 2019-es szicíliai Európa-bajnokság gyilkos küzdelmet hoz majd a kvalifikációért. Jobb lesz ezt „hátradőlve nézni", mint ott verekedni a tengeren. Persze az Eb-n én is ott leszek.
Összesen nyolc nemzet szerzett olimpiai kvótát, olyanok maradtak le, akik el sem tudták ezt képzelni. A londoni olimpia bronzérmesének, a francia Jonathan Lobert-nek nincs kvótája. Az amerikai Caleb Paine-nak, aki Rióban bronzérmes volt, nincsen kvótája. Nekem van.
Most már én is elhiszem, hogy képes vagyok nyerni.
Pontosabban: eddig is elhittem, csak a pályafutásomat övező néhány kudarc nem segített abban, hogy tényleg képes vagyok a nagy eredmények elérésére.
A kudarcok közepette soha nem gondolt arra, hogy otthagyja az egészet a fenébe, mert úgysem sikerül?
Én nem ilyen vagyok. A kudarcok az álmok kergetése közben arra figyelmeztetnek, hogy még mindig nem tettem meg mindent a győzelem érdekében. Olyan szakemberek vettek körbe, akik mind testi, mind lelki vonatkozásban alaposan megdolgoztak engem.
A lelkit értem, ő a pszichológus. A testi megdolgozás mit jelent?
Fejlesztenem kellett a mozgáskészségemet, az egyensúlyérzékemet, a koncentrációképességemet. Megtanultam több dologra is odafigyelni. Még nem vagyok az út végén, pedig az eredmény azt mutatja, hogy jelenleg én vagyok a legjobb finndingis a világon. De én tudom, hogy még nem értem el oda, ahová szeretnék. Most például hazahozhattam magammal ezt a színarany kupát, amelyet minden évben a világbajnok kap és őrizhet a következő vb-ig.
Nézze meg, idevésték a nevemet, Berecz Zsombor, 2018. Na, ezek azok a dolgok, amelyek elmondhatatlanok. Ez a kupa nem az eredeti. Látja, van itt egy brazil ember neve, Jörg Bruderé. 1970-ben, 1971-ben és 1972-ben ő volt a király. Látja?
Látom.
Jörg Bruder 1973-ban is simán nyert volna, ha nem hal meg. A Varig légitársaság 820-as járatával lezuhant.
Az 1973-as bresti világbajnokságra tartott. Nála volt az eredeti kupa. A repülőgép kigyulladt, mert valaki égő csikket dobott a WC szemetesébe. 1973. július 11-én 123 ember halt meg ebben a katasztrófában, köztük Jörg Bruder is.
Az eredeti színarany kupa is odaveszett. Ekkor csinálták meg a replikát. Ezt hoztam haza én.
Annak idején azért kezdett el vitorlázni, hogy olimpiai bajnok legyen?
Dehogyis. Egy nyári táborba vittek le a szüleim Agárdra, és megtetszett elsőre. 12 éves voltam ekkor.
Ez olyan volt, mint amikor Ötvös Csöpi (Bujtor István) a Balaton mellett két sikeres ügy megoldása között gyerekeket tanított vitorlázni?
Pontosan olyan. Itt forgatták Csopakon azokat a jeleneteket. Agárdon, az első tábor végén volt egy verseny, amelyet az összes kezdő közül én nyertem meg. Meghívást kaptam a következő évre a Velencei-tóra a vízi sportiskolába.
A sorsom ekkor dőlt el véglegesen. Innentől kezdve az egész életemet erre tettem fel. Persze, voltak iszonyatosan nehéz periódusok. Ez a sport óriási anyagi terheket ró azokra, akik űzik.
Esetemben a családom számára, mert nekem nem volt pénzem az elején. Volt egy pillanat, amikor úgy határoztam, hogy többet nem kérek pénzt erre a szüleimtől.
Mivel más lehetőségem nem volt, hajóépítőként kezdtem el dolgozni. A családom nem hagyta ezt, azt mondták, van még egy kvalifikációs verseny a pekingi olimpia előtt. Menjek, csináljam végig, hátha sikerül.
Az élet nagy ajándéka, hogy azon a viadalon kijutottam a 2008-as olimpiára, onnantól pedig sínre került minden. Őszintén mondom, hogy engem a vitorlázáson, a vízen és a családomon kívül más dolog nem nagyon érdekel.
Ha majd abbahagyom a versenyzést, akkor is szeretnék a sportágon belül maradni, gyerekeket tanítani erre a csodára, amit vitorlázásnak hívnak. A kisfiamból és a kislányomból nem feltétlenül élsportolókat, olimpikonokat szeretnénk nevelni, hanem sportszerető, tisztességes, becsületes embereket.
Élversenyzőként meddig lehet magas szinten ezt a sportot űzni?
Az olimpiai versenyeken az eddig érmet szerzők átlagéletkora 35 év a finndingi versenyszámban. 32 éves vagyok. Van még időm. Más hajóosztályokban sokkal fiatalabbak is nyertek már olimpiai érmeket. Nálunk ez másképpen van.
A finndingire meg kell érni. Két éve a szlovén edzőpartneremet, Vasilij Žbogart az összes tréningen megvertem, erre ő nyert ezüstérmet Rióban. A brit Giles Scott akkor verhetetlen volt, de számára az ezüstérem maga volt a csoda.
A finndingiben egyedül van a hajón, senki nem tud dönteni ön helyett. De valójában egy-egy versenyen mennyire érzi magát egyedül? Aarhusban ezt hogyan élte át?
A hajóban, kint a tengeren csak én vagyok, senki más. A versenyek előtt, a futamok között azonban ott vannak az edzők, a segítők, a versenytársak. Menet közben magamra vagyok utalva. Itt nincs időkérési lehetőség. Akik velem és értem vannak, ők lélekben ott vannak a hajón.
Gyerekkorom óta minden döntést egyedül hozok meg. Jó lenne, ha néha lenne valaki, aki ott lenne mellettem a dingiben. De a nehézsége egyben a szépsége is ennek a sportágnak. Az ember és a természet szinte tökéletes harmóniába kerül egymással.
Melyik a kedvenc tengere?
A magyar. A Balaton. Amikor végre hazaérkezem, azt látom, hogy a Balatonnak van a világ legszebb színe, csoda, hogy ez a tó itt van nekünk. Felsőörsön élek, onnan jól látom a tavat.
Nem tudok betelni vele. Láttam már türkizkék tengert, kristálytiszta óceánt, de a Balatonnal semmi sem vetekszik. Nyáron, amikor vagy zöld, vagy kék. Télen, amikor lehűl a tó és a víz itt is kristálytisztává válik. Megunhatatlan.
Akkor is, amikor novemberben már délután négykor sötét van, amikor napokon keresztül szürke felhők súrolják a tavat, amikor az embernek szinte kedve sincs kilépni a házból?
Akkor is. Ekkor fogjuk a botot és egész este kint vagyunk a stégen, fogjuk a halakat. Gyönyörű élő dolog az egész. Nem érdemes úgy élni, hogy nem látja az ember.
Ez a világbajnoki győzelem elég lehet az év sportolója választás megnyeréséhez?
Hú, nem tudom, ez eddig eszembe se jutott. Hatalmas megtiszteltetés lenne.
Csalódás lenne, ha nem ön nyerne?
Ugyan már, dehogyis. Rengeteg kiváló magyar sportoló van, tőlük kikapni egy ilyen versenyben nem szégyen. Én csak azt tudom kívánni minden magyar sportolónak, hogy valósítsa meg az álmait, nyerjen ő is világbajnokságot.
Az év sportolója cím csak a marcipán a torta tetején, bárki nyeri meg ezt a címet, nem fogom irigyelni senkitől. Mert a csoda az, hogy eljutottunk idáig.
Szmokingja van? Ha bekerül az első három közé, meghívást kap a Nemzeti Színházba, ott lesz a díjátadó.
Nincs szmokingom. Beszerzek egyet, ha kell. Csak akkor a papucsot és a rövidnadrágot arra az időre le kell vennem magamról.