Galambos Péter hatodik lett az evezős világbajnokságon
![Galambos Péter, evezés](https://cdn.origo.hu/2023/12/H8xKJJgkoZ7dWze8-Yv8zz1x7F3J7BLJZLkmjgOHiqw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhN2E3NDM0YzMwNTQ0MGNhNzQ3YzQ1ZGQxZDM1YTIz.webp)
A verseny eredményközlő honlapjának beszámolója szerint a 32 éves magyar evezős a pénteki fináléban 200 méterig haladt együtt a mezőnnyel - akkor még tíz méteren belül volt a hat hajó -, majd kínai riválisával együtt egyre jobban leszakadt.
Galambos 500 méternél, a táv negyedénél már egyértelműen a hatodik helyen evezett, és a futam fennmaradó részében nem tudott előrébb lépni. Az 1500 m-es időmérőnél közel öt másodpercre volt a mellette ötödikként haladó kínaitól, akit a hajrában csak megközelíteni tudott.
A győztes német Jason Osborne a rajt után gyorsan az élre állt, és elsőségét nem fenyegette veszély. Az olimpiai programban nem szereplő versenyszámban 19 evezős indult.
Galambos kétszeres vb-ezüst- (2012, 2016) és vb-bronzérmes (2010, 2013), tavaly a racicei Európa-bajnokságon szintén a második helyen végzett ebben a számban.
A vb vasárnapig tart, a megméretésen 62 ország több mint 900 evezőse indul, és 20 versenyszámban - ebből 14 olimpiai - hirdetnek győztest.
férfi könnyűsúlyú egypár, világbajnok:
Jason Osborne (Németország) 6:56:36 perc
2. Michael Schmid (Svájc) 6:58:34
3. Andrew Campbell Jr. (Egyesült Államok) 7:00:04
...6. GALAMBOS PÉTER 7:13:03