Vágólapra másolva!
Borna Coric meglepetésre legyőzte Roger Federert, így ő játszhat Novak Djokoviccsal a 9,22 millió dollár (2,6 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna döntőjében.

A 13. helyen kiemelt horvát játékos ráadásul

sima két szettben gyűrte le a korábbi világranglista-vezető, Sanghajban címvédő és első helyen kiemelt svájcit,

akinek úgy tűnik, hogy mumusa Coric, mert júniusban is kikapott tőle, és egymás elleni mérlegük jelenleg 2-2-re áll.

A 20-szoros Grand Slam-győztes Federer vereségével

hétfőtől át kell adja a helyét a világranglistán most még mögötte a harmadik helyen álló Djokovicnak,

aki a másik elődöntőt játszi könnyedséggel, két szettben nyerte a Sanghajban negyedikként rangsorolt német Alexander Zverev ellen, összesen három játékot engedve át ellenfelének.

Roger Federer meglepetésre kikapott a horvát Borna Corictól Forrás: AFP/Wang Zhao

A volt világelső és a tornán másodikként kiemelt szerb játékosnak a Zverev elleni az 1000. volt profi karrierjében. A szerb pillanatnyi mérlege: 827 győzelem és 173 vereség. Sorozatban 17. ATP-mérkőzésén jutott túl sikerrel, és ha a döntőben is diadalmaskodik Coriccsal szemben, 72. tornaelsőségét ünnepelheti. Korábbi három sanghaji fináléját kivétel nélkül megnyerte.

Eredmény, elődöntő:
Coric (horvát, 13.)-Federer (svájci, 1.) 6:4, 6:4
korábban:
Djokovic (szerb, 2.)-A. Zverev (német, 4.) 6:2, 6:1

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!