Vágólapra másolva!
Roger Federer lesz Fucsovics Márton ellenfele a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében, miután a második helyen kiemelt svájci szerdán három szettben jobbnak bizonyult a spanyol Fernando Verdascónál.

A nyolcaddöntőben Federer 28 perc alatt nagyon könnyed játékkal hozta az első szettet. A folytatásban azonban játéka szétesett, sok hibát vétett, így Verdasco 3-0-s előnyről különösebb erőlködés nélkül egyenlítette ki játszmahátrányát. A döntő szettben kiegyenlítődött a küzdelem,

a svájci azonban 4:3-as előnyét követően brékelt, majd a nullára megnyert szervagémjével lezárta az 1 óra 34 percig tartó összecsapást.

Roger Federerrel találkozik Fucsovics Márton Forrás: THE TENNIS REVIEW

Fucsovics (a világranglista 35. helyezettje) eddig egyszer találkozott a korábbi világelsővel,

Federer (7.) 2018-ban Australian Open későbbi győzteseként a nyolcaddöntőben három szettben (6:4, 7:6 (7-3), 6:2) nyert. A svájci klasszis a nyolcadik trófeájáért küzd Dubajban, míg karrierjének ez lenne a 100. ATP-tornagyőzelme.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Verdasco (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3
Cicipasz (görög, 5.)-Geraszimov (fehérorosz) 6:3, 6:1
Monfils (francia)-Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 6:2
Baszilasvili (grúz)-Bautista (spanyol) 6:7 (2-7), 6:4, 6:3
korábban:
Fucsovics Márton - Jan-Lennard Struff (német) 6:4, 6:2
Hurkacz (lengyel)-Nisikori (japán, 1.) 7:5, 5:7, 6:2
Berankis (litván)-Kudla (amerikai) 6:4, 6:1

Fucsovics simán jutott tovább, Federer következik

Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe szerdán a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán. A világranglistán karriercsúccsal 35. magyar játékos második mérkőzésén a német Jan-Lennard Struff-fal találkozott, aki az első fordulóban meglepetésre a hetedik helyen kiemelt kandai Milos Raonicot búcsúztatta. Eddigi egyetlen meccsüket az 54.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!