Megvan az idei Tour de Hongrie útvonala

Manuel Belletti, Tour de Hongrie
Tour de Hongrie: Belletti növelte előnyét összetettben
Vágólapra másolva!
Siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul júniusban a 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

A viadal keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, a nyitány után az első szakaszra Velence és Esztergom között kerül sor, majd a Balassagyarmat és Miskolc közötti táv vár a versenyzőkre. Ezt követően két félszakaszt rendeznek: Kazincbarcikáról Tiszafüredre, majd onnan Hajdúszoboszlóra teker a mezőny,

mielőtt sor kerül a királyetapra, amely Karcagról indulva Gyöngyösön keresztül Kékestetőn ér véget.

A vasárnapi záró szakaszt Kecskemét és Székesfehérvár között rendezik.

A Kékestetőt is megmássza 2019-ben a Tour de Hongrie mezőnye Forrás: jochapress.hu

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: nagyszerű látni, hogy ismét szintet lépett és új dimenzióba került a Tour de Hongrie.
"A legnagyobb körversenyek példáját követve, méltó körülmények között ismertetjük az útvonalat. Ez a mai gála is mutatja, hogy a Tour de Hongrie a helyére került" - szögezte le a Budapest Music Centerben tartott sajtóeseményen, amelyen a viadal történetének hőseit is köszöntötték.
Kifejtette, az először 1925-ben megrendezett magyar körverseny nemcsak Magyarország egyik legnagyobb viadala, hanem Európa-szerte számon tartott kiemelt esemény.

- fogalmazott.
A versenyzőket méltatva elmondta, példájukon keresztül céltudatosságot, alázatot, rendkívüli fegyelmet, kitartást és küzdőszellemet tanulhatnak a nézők, szurkolók.

A június 11-én kezdődő, 890 kilométeres össztávú Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét:

a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM.

A 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba.

A 2019-es Tour de Hongrie programja:
június 11,: Siófok, 4 km, egyéni időfutam
június 12.: Velence-Esztergom, 194 km
június 13.: Balassagyarmat-Miskolc, 201 km
június 14.: Kazincbarcika-Tiszafüred félszakasz 115 km, Tiszafüred-Hajdúszoboszló félszakasz 69 km
június 15.: Karcag-Kékestető, 138 km
június 16.: Kecskemét-Székesfehérvár, 169 km

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!