Lett siker a Tour de Hongrie második szakaszán

Tour de Hongrie
Szúcs, 2019. június 13. Versenyzők a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán a Heves megyei Szúcs közelében 2019. június 13-án. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
A lett bajnok Krists Neilands nyerte csütörtökön a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny második szakaszát, sikerével pedig összetettben is élre állt.

A 40. magyar körverseny leghosszabb szakasza, a Balassagyarmat és Miskolc közötti 201 kilométer során három gyorsasági és három hegyi hajrá - egy-egy harmadik, második és első kategóriás emelkedő - várt a mezőnyre a 31 fokos hőségben. A Pannon versenyzője, Filutás Viktor begyulladt jobb szemmel várta a balassagyarmati rajtot. Az MTI kérdésére elmondta, ő maga jól áll összetettben, így nem tervez szökést, viszont valamelyik csapattársa valószínűleg megkísérli majd.

A szakasznak 116 versenyző vágott neki, a város határában pedig az egyik közlekedési táblára erősítve "Balázskagyarmat" felirat állt a helyi versenyző, Rózsa Balázs (Differdange-Geba) tiszteletére.
Az etap elején négy versenyző tekert el a mezőnytől, köztük a szlovén Jon Bozic, aki szerdán több mint 140 kilométert szökött Rózsa és Lovassy Krisztián társaságában. A táv első felében a meleg rostálta a mezőnyt, kiszállt például az összetett hetedik helyén álló kanadai Alexander Cataford, míg Filutást gyomorproblémák hátráltatták. A négyfős szökésből ketten - a cseh Matej Zahalka és a svéd Jacob Eriksson - az utolsó hegyig kitartott, ám végül a mezőny utolérte a duót még a bükkszentkereszti hegyi hajrá előtt. Az emelkedőn a lett bajnok Krists Neilands tekert el a mezőnytől, a Miskolc felé vezető lejtmenetben pedig 1 perc 25 másodperces előnyre tett szert. Mivel második helyen állt összetettben, a sárga trikós és címvédő Manuel Belletti csapata, az Androni komoly munkába kezdett, hogy utolérje Neilandsot. Ez végül nem sikerült, ehhez hozzájárult az is, hogy a mezőnyben másfél kilométerrel a cél előtt többen buktak. Neilands átvette az összetett első helyét Bellettitől, bár mint a Giro d'Italiáról érkező lett versenyző az MTI kérdésére elmondta, nem ez volt az eredeti terve.

"Nem gondoltam a sárga trikóra, egyszerűen csak éreztem, hogy nagyon jók a lábaim, és bolond lettem volna, ha nem használom ki. Megpróbáltam a szökést, bejött" - fogalmazott Neilands, aki a siófoki prológon második lett. Elárulta: amikor előnye közel másfél percre nőtt, akkor kezdett hinni benne, hogy a szakaszgyőzelem és az összetett első hely is összejöhet. Előre tekintve elmondta, innentől megkísérli a sárga trikó megőrzését a hátralevő három versenynapon, s mivel csapata, az Israel Cycling Academy erős, erre képes is lehet. "Ami pedig engem illet, szükséges, hogy jól sikerüljön a regenerálódás a kemény szakasz után" - mondta Neilands.

A magyarok közül Dina Márton hatodik, Valter Attila tizedik helyen ért célba a kaotikus hajrában.
"A komplett mezőnyt rosszfelé irányították, egyáltalán nem volt egyértelmű az útvonal kijelölése. Én tudtam, hogy jobbra kell menni, de viszonylag hátul mentem, s néhány versenyzővel együtt el tudtunk fordulni a jó irányba, sokan viszont estek-keltek. Nagyon nem megérdemelt ez a helyezésem, de most így jött ki" - értékelt az MTI érdeklődésére Dina, aki megőrizte a fehér trikót, amelyet az összetettben legjobban álló magyar bringás ölthet magára. Felidézte, Kometás csapattársának, a spanyol Juan Perez Lópeznek Neilandsszal kellett volna tartania, ám őt befogták, noha a csapat próbálta visszafogni a mezőnyt.

Pénteken két félszakasz, a Kazincbarcika és Tiszafüred közötti 115 kilométer, majd a Tiszafüredtől Hajdúszoboszlóig tartó 69 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 890 kilométert teljesít a vasárnapi székesfehérvári befutóig.

Eredmények:
Balassagyarmat-Miskolc, 201 km:
1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 5:10:14 óra
2. Louis Bendixen (dán, Coop) 1:00 perc hátrány
3. Marco Frapporti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) azonos idővel
...6. Dina Márton (Kometa Cycling Team) 1:08 p h.
...10. Valter Attila (CCC Development Team) a. i.
...13. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!