Vizes vb: Olasz Anna 17., Rohács Réka a 18. lett 5 kilométeren

Olasz Anna, úszás
2478315 Germany, Berlin. 08/17/2014 Hungary's Anna Olasz during the 25km open water swimming event at the European aquatics championships in Berlin. Vladimir Astapkovich/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Olasz Anna a 17., Rohács Réka pedig a 18. helyen végzett a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szerdai napján.

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre elhelyezkedő Joszuban meleg, párás időjárás fogadta a versenyzőket. Az 54 fős mezőnyben a 10 kilométeren 16. Olasz Anna 30-as, Rohács Réka pedig a 39-es rajtszámot kapta. A joszui öbölben kialakított pályán három, közel 1,7 kilométeres kört kellett megtenniük az úszóknak.

A táv egyharmadának megtétele után Olasz a 14., Rohács pedig a 28. helyen állt. Az utolsó kör megkezdése előtt mindketten a középmezőnyben haladtak, az éremszerzésre ekkor már nem igazán volt esélyük, ugyanis a legjobbak egy hosszú hajrát indítottak.

Hétszáz méterrel a vége előtt az élen állók óriási csatát vívtak egymással, a közelharcból végül a 25 kilométeren háromszoros világbajnok, ebben a számban két éve Balatonfüreden bronzérmes brazil Ana Marcela Cunha került ki győztesen. A második, akárcsak két éve, a francia Aurélie Muller lett, aki 10 kilométeren világbajnoki címvédőként lemaradt az olimpiáról.

Olasz Anna sem tudott bekerülni az első tízbe Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Vladimir Astapkovich

A magyarok végül egymás után csaptak a célba.

A végeredményre hosszú-hosszú perceket kellett várni, ugyanis az időmérő rendszer képtelen volt megállapítani a végső sorrendet.

"A második körben megrúgták a szemem, onnantól kezdve nekem egy nagy homály volt az egész. Ezért is kaptam sárga lapot, mert nem láttam semmit, és így átúsztam néhány emberen, bár az én negyvenkilenc kilómmal nehéz lenne lenyomnom hatvan kilós úszókat. Nagyon erős volt az iram, de azért szerencsére sikerült tartani" - mondta Rohács Réka.

"Négy éve nem úsztam ezen a távon, azt gondolom, ahhoz képest nagyon jól sikerült. Meglepően jól ment, különösen a tíz kilométer után" - nyilatkozta Olasz Anna.

A nyíltvízi úszók küzdelmei csütörtökön a csapatversennyel folytatódnak.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, női 5 km, világbajnok:
Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:56.0 perc
2. Aurélie Muller (Franciaország) 57:57.0
3. Hannah Moore (Egyesült Államok) és Leonie Beck (Németország) 57:58.0
...17. OLASZ ANNA 58:12.2
18. ROHÁCS RÉKA 58:14.8

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!