Ketrecharcosnak állt a korábbi rögbilegenda

RUGBY - RBS 6 NATIONS 2016 - FRANCE v ENGLAND 6 ANGLETERRE CHAMPIONSHIP ENGLAND France NATIONS RUGBY SPORT TOURNAMENT TOURNOI UNION SQUARE FORMAT
James Haskell of England celebrates with the trophy after the RBS 6 Nations 2016 Rugby Union match between France and England on March 19, 2016 at Stade de France in Saint Denis, France - Photo James Marsh / BPI / DPPI
Vágólapra másolva!
Aláírta szerződését a Bellator MMA szervezettel James Haskell, korábbi angol válogatott rögbis, aki 2020 elején bemutatkozhat a ketrecharcosok között is.

A 34 éves, 77-szeres angol válogatott Haskell idén májusban, 17 profi szezon után jelentette be visszavonulását, pénteken pedig aláírta új szerződését a Bellatorral, a világ második legnagyobb kevert harcművészeti szervezetével, ahol a magyar Borics Ádám is építi a karrierjét.

A 193 centi magas, 118 kilós egykori falember, aki évek óta nagy rajongója az MMA-nak, rendszeresen közreműködött szakértőként a tévés közvetítésekben, 2020 első felében vívhatja első mérkőzését a nehézsúlyban.

Haskell elmondása szerint a rögbi nagyon jó alapokat adott neki az MMA-hoz: fejlesztette az erőt és az állóképességet, és megtanított arra is, hogy manipuláljam, illetve irányítsam az ellenfeleket a pályán. Szeretném magam az MMA-ban is megméretni, szerintem ott is hasonló készségekre van szükség."

Haskell játékosként megfordult olyan nagy nevű angol klubokban, mint a Wasps és a Northampton Saints, az angol válogatottal pedig két világbajnokságot is megjárt, valamint háromszor nyerte meg a vb utáni legrangosabb versengést, a Hat Nemzet Tornáját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!