Babos Tímea a nyolcaddöntőbe jutott a taskenti tenisztornán

BABOS Tímea
Babos Tímea, miután győzött a tunéziai Ons Jabeur ellen az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének első fordulójában Melbourne-ben 2019. január 14-én. MTI/EPA/RITCHIE TONGO
Vágólapra másolva!
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán, miután kedden két szettben legyőzte Kirsten Flipkenst.

A múlt héten Szöulban a legjobb 16-ig jutott magyar játékos - aki 89. a világranglistán - előzőleg egyszer csapott össze belga ellenfelével, akit 2015-ben legyőzött Tajvanon. A 33 éves Flipkens legnagyobb sikerét 2013-ban aratta, amikor elődöntőbe jutott Wimbledonban, melynek köszönhetően a 13. volt a WTA-rangsorban. Azóta jelentősen visszaesett, és jelenleg csak 100. helyen áll.

Babos Tímea jó formába került a szezon végére Forrás: AFP/Peter Parks

Második találkozójukon a hetedik helyen kiemelt soproni teniszező 2:2 után remekül irányítva, sorozatban hat gémet nyert, s közben hozta a 40 perces nyitószettet. Flipkens a folytatásban valamelyest feljavult, ezzel együtt Babosnak két bréklabdája volt az 5:2-höz, csakhogy riválisa rákapcsolt, és 5:4-nél átvette a vezetést. A 26 éves magyar játékos nem került hullámvölgybe, 5:5-nél újra brékelt, majd kiszerválta a meccset, amely másfél óráig tartott.
Babos a nyolcaddöntőben a francia Pauline Parmentier-vel (127.) találkozik.

Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea (7.)-Kirsten Flipkens (belga) 6:2, 7:5

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!