Több döntéshozót is felfüggesztettek az Orosz Atlétikai Szövetségben
![Dmitrij Sljahtyin](https://cdn.origo.hu/2023/12/6ReFgInhGGiScbbvQMVB_KEDMUFR8WJ65-zmGDnFjM0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Yzg4ZjA5ZWFhYjQ4NGU4ZDk2NzhmZDUwY2UxM2Y3.webp)
A döntés azzal összefüggésben született meg, hogy a magasugró Danyil Liszenko holléti nyilvántartásában szabálytalanságokra derült fény, és ezek hátterének felderítésére eljárás indult. Az AIU azért marasztalta el Dmitrij Sljahtyint, mert a gyanú szerint akadályozta a vizsgálatot. Ebben közreműködött öt további elöljáró, köztük Alekszandr Parkin, a szövetség ügyvezető igazgatója, illetve a sportolóval együtt annak edzője, Jevgenyij Zagorulko is. A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását a 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Liszenko.
Az orosz sportolók 2015 vége óta nem vehetnek részt országuk képviseletében nemzetközi versenyeken, mivel doppingbotrány miatt a nemzetközi szövetség (IAAF) felfüggesztette az orosz sportági szövetség tagságát. A versenyzőknek ugyanakkor az IAAF biztosította a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad. Liszenko is ezek közé tartozott, de miután egy éven belül három alkalommal nem adta meg tartózkodási helyét - ami doppingvétségnek minősül - tavaly felfüggesztették a versenyzési engedélyét.