Megmentettem az országot az olimpiai bajnok cifra káromkodásától

Az 1980-as moszkvai olimpián az aranyérmes birkozó Növényi Norbertet szakkommentátornak kértem fel Tóth István elcsalt mérkőzésén. Amikor Tóth ellen összefogott a világ, Növényi - a fejhallgatós mikrofonnal a fején - olyan cifra káromkodásba kezdett, hogy olyat még nem hallott a világ. Szerencsére Magyarország sem, mert az utolsó pillanatban - mintha megsejtettem volna, mi lesz - kikapcsoltam Növényi mikrofonját. Az enyémet is ki akarták, pontosabban, be sem akarták kapcsolni, hiszen nem akarták, hogy a súlyemelő Baczakó Péter versenyére odamenjek. Aztán mégis ott lehettem. Az Én olimpiám, 1980, Moszkva.

A magyar csapat első moszkvai aranyérmét a birkózás helyszínéről kiáltottam világgá. Adás előtt egy-két perccel fulladozó hangon utasított a stúdióból a szerkesztő:

Varga megnyerte vagy negyedik. A lövészetről a telefon minősége olyan rossz, hogy nem adható a műsorba. Ha kiderül, hogy mi lett Vargával, a fületekre mondom, aki beszél, mondja be."

Javában közvetítettem a Seres-Uskempirov meccset, a szovjet tette-vette a derék fehérvári fiút, amikor hallom távolról a stúdió hangját:

„Varga megnyerte!"

Fütyültem az egyébként bronzérmet nyert Seresre és azonnal kiáltottam:

„Megszületett a magyar csapat első moszkvai aranyérme! Varga Károly a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő testhelyzetű versenyében első!"

Varga. De, ki az a Varga?

De többet kellene mondanom! Egyáltalán ki az a Varga? Eszembe jutott, hogy reggel a sporthivatal sajtósától kaptam egy magyar csapatról szóló könyvet. Turkálok a szatyromban, hol ez a könyv, még szerencse, hogy ilyen hosszú a lövész-szám neve, de nem hallgathatok el, beszélek tovább:

„1964-ben mindenki meglepetésére ugyanezt a számot Hammerl László nyerte Tokióban. Annyira meglepetésre, hogy egyetlen magyar újságíró sem volt kinn a versenyen."
Na, megvan a könyv! A magyar olimpiai csapat ismertetése. Angol nyelven! Lázasan lapozok és beszélek tovább:
„A hír vétele után rohantak is az olimpiai faluba. A magyar sportújságírás doyenje meglátott egy bőrkdzsekis, magyar címeres fiatalembert, megszólította: hé, öcsi, melyik a Hammerl? A fiatalember válasza: én vagyok."
Lövészet, angolul shooting. Lapozok, megvan. Károly Varga. Hevenyészve fordítok:
„A Kismotor és gépgyár motocross versenyzője..."
Első szívbaj, hát nem lövész?
„...volt, mielőtt áttért a sportlövészetre. Pátyon lakik."
Második szívbaj, Pátyon mindenki ismeri egymást, mi van, ha mégsem pátyi?
„Zsámbékra jár főiskolába."
Harmadik szívbaj, Atyavilág, van-e egyáltalán Zsámbékon főiskola? Abbahagytam. A lényeg, hogy Varga Károly győzelmét bejelentettem. Mintha utolsó sorozatról, belső tízesekről is beszéltem volna valamit.

Varga Károly a verseny közben. A sportoló 599 körös eredménnyel, világ- és olimpiai csúccsal nyert aranyérmet a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő testhelyzet számában a moszkvai olimpián Forrás: MTI/Németh Ferenc

A birkózó szőnyegen hosszú ideig kellett várni a következő magyarra. Ezért az örömhírrel átmentem a szomszédos csarnokba, ahol az öttusázók vívtak, akkor még egész napig. A palánk mellett tanakodtak, kiről is lehet szó, miközben Maracskó megjegyezte, hogy két nappal korábban a lövészekkel fociztak.

Török Feri, a szövetségi kapitány a homlokára csapott: csak nem az, aki a kezére esett?

De bizony az! Varga Károly két nappal a verseny előtt focizás közben a kezére esett, kézközépcsont-repedést szenvedett, amit nem árultak el neki, s fájdalommal, kezén bandázzsal hatvan lövésből 59-szer a céltábla közepébe talált, csak a tizenhatodik lövése volt kilences. Jobb utolsó sorozatával előzte meg az ugyancsak 599 kört lövő NDK-belit, Hellfried Heilfortot. Hogy miért volt kérdéses mégis sokáig az első hely, annak oka, hogy sokáig kalibrálták egyik lövését, amely végül is érintő tízes volt.

Olimpiai aranyérmet érő tízes.

Őrült tánc után, őrült káromkodások

Azért birkózást is jócskán közvetítettem Moszkvából. A 90 kilogrammosok súlycsoportjának három nagy esélyese volt. A hazai pálya előnyét élvező szovjet Igor Kanügin, a csak „Franky boy"-nak becézett svéd fenegyerek, Frank Andersson és az egy évvel korábbi világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Növényi Norbert. Növényi finn, szír, görög és kubai ellenfelét villámgyorsan legyőzte, már-már tuskirálynak kiáltották ki. Andersson elhullott a hármas döntőig vezető úton, maradt Kanügin és a nem különösebben akciózó, de roppant szívós román Dicu. A veszélyesebb orosz ellen viharirammal kezdett Növényi, az első menet végén már 5:2-re vezetett, a második végén 7:4-re, s a harmadikban is taktikus volt, 7:6-tal kipipálta a legnagyobb vetélytársat.

Dicu ellen már csupa öröm volt a szőnyeg, amikor 4:1-es Növényi vezetésnél véget ért a mérkőzés, Norbi térdre rogyott, majd a magasba ugrott, utánozhatatlan táncot járt, megcsókolta Dicut, hatalmas derültségre a jól megtermett szakállas finn vezetőbírót is, kezet rázott a pontozó bíróval, majd miután körbetáncolta a szőnyeget, Hegedűs Csaba nyakába ugrott, sírt és nevetett.

Felejthetetlen volt.

Moszkva, 1980. július 22. A kötöttfogású birkozó döntő július 22-én. A képen: Növényi Norbert győz a román Dicu ellen a 90 kg-os súlycsoportban Forrás: MTI/Petrovics László

A következő napon ott ült mellettem a közvetítő helyen, s a mérkőzések közben, a menet szünetekben, s amikor csak lehetett beszélt, kiegészített, kommentált, magyarázott. Így volt ez Tóth István és a görög Migiakisz mérkőzésén is, amelynek tétje az aranyérem volt. A mérkőzést végig a magyar birkózó uralta, a pontokat tekintve is végig vezetett. Az utolsó menetben a görög nem csinált semmit, fogott, bontott, támaszkodott, menekült, szemmel láthatóan is fáradt és passzív volt. Mégis rosszat sejtettem.

A moszkvai bojkott-olimpia volt, a szervezők a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal bizonyíthatatlan egyetértésben azt szerették volna, hogy minél több ország nyerjen olimpiai bajnokságot.

Harminchárom másodperccel a befejezés előtt Tóth Istvánt, a mérkőzésen vezető magyart ennek szellemében leléptették. Nem engedték, hogy aranyérmet nyerjen. Abban a pillanatban a friss olimpiai bajnok Növényi kacskaringós, cifra káromkodásba kezdett, majd eszébe jutott, hogy ezt fél Magyarország hallja, riadtan abbahagyta, s holt sápadtan várta, most mi lesz. Én pedig felháborodva beszéltem a bírói ítéletről, s közben kajánul mutattam a mikrofon jelzőlámpájára, amely nem világított, nem volt piros.

Növényi felsóhajtott, megmenekült,

hiszen a leléptetési aktus kezdetekor, sejtve az olimpiai bajnok reakcióját, kikapcsoltam a mikrofonját.

Kocsis, a megállíthatatlan

Kocsis Ferenc, a „Csikó", világ- és Európa-bajnokként, bombaesélyesként érkezett Moszkvába. Hat mérkőzése közül ötöt kétvállal vagy leléptetéssel nyert meg. Dán, jugoszláv és román ellenfelén könnyedén siklott át. A harmadik fordulóban legnagyobb riválisát, a bolgár Sopovot hatalmas csípődobással repítette el, s győzte le pontozással. A finn Huhtala kellemetlenkedett egy kicsit, 4:0-ra elhúzott, de jött Kocsis, s máris kétvállon pihent a rokon. Akkor egy-egy súlycsoport versenyei még három napig tartottak. A harmadik nap délelőttjén szinte minden magyar újságíró kitódult a birkózás helyszínére Kocsist figyelni, majd a Huhtala elleni győzelem után ugyanezek az újságírók elmentek máshová vagy ebédelni, délután majd visszajönnek.

Pedig Kocsis már ebédidőben olimpiai bajnok lehetett volna. Ugyanis, ha Sopov legyőzi a szovjet Bikovot, nem marad állva olyan versenyző, akit Kocsis ne győzött volna le.

Ketten maradtunk újságírók, szurkoltunk Sopovnak, de nem jött be a papírforma, győzött a szláv összetartás. Így aztán a bajnokavatás délutánra maradt. Pedig mekkora fricska lett volna tájékozatlan kollégáinknak.

Kocsis Ferenc (felül) bírkózó és a román Gheorghe Minea mérkőzése a 74 kg-os súlycsoportban Forrás: MTI/Manek Attila

A Bikov elleni mérkőzés előtt attól tartottam, hogy a bírók, akiknek kegyeit Kocsis sohasem élvezte, leléptetik a mi fiúnkat, úgy ahogy Tóthtal is tették. De Ferivel nem lehetett azon a versenyen kibabrálni. Hatalmas lendülettel kezdett, űzte-hajtotta, felőrölte, bedarálta, menekülésre kényszerítette ellenfelét, s ez így ment majdnem három meneten át.

Másfél perccel az idő lejárta előtt Bikovot léptették le, s én boldogan kiálthattam: Kocsis Ferenc olimpiai bajnok!

Velem volt Bánkúti Gábor, a Magyar Rádió Szovjetunióban tanult népszerű közéleti riportere, aki azonnal elrohant Kocsisért. Akkor még nem volt az olimpián „mixed zone", interjú-készítésre kijelölt hely. Ha a riporternek szerencséje volt, valahogy a közvetítő helyre csábította kiszemelt alanyát, s beszélgethetett vele. Ebben próbált meg segíteni Bánkúti. De nem jöttek! Én türelmesen vártam, a csarnok pedig kiürült, elmentek a nézők, elmentek a sportolók, elmentek az újságírók, elment mindenki. Egyszál magamra maradtam.

Egyszer csak kutyaugatást hallottam, majd megjelent a küzdőtéren három félmeztelenre vetkőzött szovjet katona farkaskutyákat vezetve láthatóan azzal a céllal, hogy átkutassák a csarnokot. Köhintettem egyet, mire sprintereket megszégyenítve eliszkoltak.

Az idők végezetén megjelent Bánkúti és Kocsis is. „Jövünk!"– kiáltotta messziről kollégám. Kocsis fülig érő szájjal, gyanús mosollyal elhelyezkedve mondta:

Nem tudtam mintát adni, megittam öt üveg sört, aztán sikerült. Most itt vagyok!

Azért a fantasztikus győzelemről is beszélgettünk.

Ő az aranyért küzdött, én meg érte küzdöttem

A súlyemelő Baczakó Péter aranyérméért nekem is meg kellett küzdenem. Annak ellenére, hogy az előző évben második lett az Európa-bajnokságon, a szakítást pedig meg is nyerte, nem ő volt az esélyes. Nem, mert a szovjetek és bolgárok tíz kilókkal előtte jártak az összetett eredményt illetően. Így aztán

a Magyar Rádió csak tudósítót szándékozott küldeni Izmajlovóba,

a 90 kilogrammosok versenyére.

Baczakó Péter olimpiai aranyérmet szerzett a 90 kg-os súlycsoportban a moszkvai olimpia súlyemelő versenyén Forrás: MTI/Petrovits László

De amikor a nevezési listát a kezembe vettem, meglepetve láttam, hogy

szovjet nincs a névsorban, bolgár is csak egy, s rangsor szerint Baczakó a második, Antalovits Ferenc pedig a harmadik.

Ettől kezdve megrögzötten mondtam mindenkinek, hogy Baczakót közvetíteni kell, mert éremesélyes, sőt, ha a fiatal, tapasztalatlan bolgár „szögbe lép", Péter még akár nyerhet is. Lelkesedésemet szobatárs kollégám cinikusan próbálta meg lehűteni: „Persze, a súlyemelőid!" A drága emlékű felelős szerkesztő főnököm észérvekkel beszélt volna le:

Kit érdekel Magyarországon Baczakó, amikor a címvédő Németh Miklós és a világrekorder Paragi Ferenc a gerelyhajításban versenyez, amikor a pólósok és a kézilabdás lányok játszanak, amikor a női tőrcsapat döntőt vívhat? Hárman vagytok beszélő emberek, marad az eredeti beosztás. Punktum!"

Újságíró kollégáim meg egyenesen a hivatalos véleménnyel hurrogtak le: „Meg vagy te őrülve, a sportvezetés is csak a hatodik helyre várja Baczakót!" Ennek ellenére ettől kezdve mindenkinek makacsul hajtogattam: „Egyébként az a véleményem, hogy Baczakót közvetíteni kell!" Ezzel azt értem el, hogy bárkivel találkoztam, mindenki már messziről mosolyogva leintett: „Tudjuk, tudjuk, Baczakó."

Így jött el az ominózus nap. Július hetedike. Amúgy nem rossz dátum. 1952-ben ezen a napon nyert olimpiai bajnokságot a birkózó Hódos Imre és Szilvásy Miklós. A vívóversenyen ültem. A lányok már nem lehettek elsők. Megtettem az utolsó kísérletet.

A lányok kiestek, a bronzért vívnak, feltehetően kedvetlenül. Mi lesz, ha Baczakó megnyeri és Antalovits is a dobogóra jut? –

kérdeztem a felelős szerkesztőtől. „Nem bánom, menj ki, ha annyira akarod" – kaptam meg az engedélyt.

Izmajlovóban aztán megszeppentem. Mégis van szovjet! A világ valaha élt egyik legjobb súlyemelője, David Rigert. Lehozták a 100 kilósok közül, talán éppen a listát látva, az aranyért. Aztán meghallottam a helyi önkéntesek aggódó beszélgetését:

„gyeszity kilogramm, gyeszity kilogramm".

Bepattant, hogy Rigertnek legalább tíz kilót kellett fogynia egyik napról a másikra, azt pedig nem lehet büntetlenül. Elerőtlenedve nem is bírt a kezdő súlyával, a világcsúcstartó, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kiesett. Alexandrov meg, ahogy gondoltam, izgult is eléggé, 15 kilóval legjobbja alatt maradt.

Baczakó Péter pedig hat fogásból ötöt sikeresen hajtott végre, élete legjobbját produkálta, három magyar csúcsot állított fel és megnyerte az olimpiát.

Közvetítettem az egész versenyt, utána dobogó, himnusz, lobogó, interjú a szövetségi kapitány Orvos Andrással és a nap hősével, Baczakó Péterrel. Boldogok voltunk és fáradtak.

Már készültem levenni fejemről a fejhallgatós mikrofont, amikor távolról még hallom a főnök hangját: „Édes fiam, gratulálok. Látod milyen jó, hogy ezt a Baczakót kitaláltuk!"

Moszkvából a birkózáson és súlyemelésen kívül közvetítettem vívást, öttusát, atlétikát, evezést, kerékpárt, a labdarúgó döntőt, a megnyitó és záró ünnepséget. A legszebb férfikorban voltam. A sportban, tudjuk, a ha szóval kezdődő mondatoknak nincs értelmük, mégis az olimpia után készítettem egy rádióműsort „Ha" címmel. Ha a vívó Maros Magda legyőzi a francia Trinquet-et, az ő nyakába akasztják az aranyérmet. Ha a három szám után vezető Szombathelyi Tamás jobb lovat kap a sorsoláskor, az ő nevével kezdődne az öttusázók listája. Ha Tóth Istvánt nem léptetik le igazságtalanul, Kocsis és Növényi mellett még egy birkózó olimpiai bajnokunk van. De Maros, Szombathelyi és Tóth legalább ezüstérmes lett.

Nem úgy a súlyemelő Oláh Béla, aki a győztessel azonos eredménnyel nehezebb testsúlya miatt a negyedik helyen végzett.

Négyen értek el 245 kilós eredményt. Máig nem értem, hogy Oláh utolsó kísérletével miért 135 kilóra ment, miért nem próbálkozott a 137 és fél kilóval. Ha nem sikerül, akkor is negyedik. Ha kilöki, olimpiai bajnok! Ha!

Misa is elsírta magát

Moszkvában a Luzsnyiki stadionban a záróünnepélyen a nézőtér egy szektorában kialakított élőképen az olimpia kabalafigurája, Misa mackó meghatottan könnyeket hullatott. A rendezők szándéka szerint érzékenyen búcsúzott a résztvevőktől. De könnyezhetett azért is, mert az afganisztáni szovjet megszállás miatt csak 81 ország sportolói vettek részt az olimpián. 33 olimpiai bizottság nem is válaszolt a meghívásra, 30 pedig nem engedte el versenyzőit Moszkvába.

Misa mackó könnyezve búcsúzott az 1980-as moszkvai olimpiától Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Leonhardt

Ennek ellenére

a mérhető sportágakban 36 világ-, 39 Európa- és 74 olimpiai csúcsot jegyeztek fel.

Szalnyikov az 1500 méteres gyorsúszásban áttörte a 15 perces álomhatárt, a tornász Gyityatyin 8 érmet – közte 3 aranyat – nyert, az atlétikai pályán az angol Coenak, Ovettnek és az olasz Simeoninak tapsoltak, a szibériai vörösfenyő borítású kerékpár-stadionban a svájci Dill-Bundi öröme volt a legnagyobb, a boksz-csarnokban a kubai Teófilo Stevenson sorozatban harmadik olimpiáján sem talált legyőzőre.

Mi magyarok is eldörzsöltünk néhány könnycseppet. Csalódásunkban és örömünkben. Mert ugye a világrekorder Paragi csak tízedik, a címvédő Németh Miklós csak nyolcadik lett gerelyhajításban, a kilencszeres világbajnok kenus Wichmann Tamás kiborult a döntőben, Ambrus Mariann pedig beborult a vízbe az egypárevezősök elődöntőjében.

Wichmann Tamás (j) megnyeri a kenu egyesek 1000 méteres előfutamát a moszkvai olimpián. Ezen az olimpián Wichmann 1000 méteren végül kilencedik, 500 méteren negyedik lett Forrás: MTI/Petrovits László

Ugyanakkor az ismeretlen Varga Károly nyert lövészetben, Magyar Zoltán a maximális 10 pontot kapta lólengés gyakorlatára, a hátúszó

Wladár Sándor a maga 17 évével az egész olimpia legfiatalabb férfi bajnoka lett,

Baczakó Péter három magyar csúccsal győzött súlyemelésben, a Foltán-Vaskuti kettős ért elsőként célba kenujával 500 méteren úgy, hogy az utolsó métereken már nem is lapátoltak. S a birkózók! Két arany-, három ezüst- és két bronzérmükkel az egész magyar csapat legeredményesebbjei voltak. Emlékezzünk csak Kocsis elszántságára vagy Növényi diadaltáncára!

A moszkvai olimpiára emlékezve még két kép villan elém.

Az egyik: ahogy moszkvai tudósítónk elutazásunk napján a szállodai hűtőszekrényünket kipakolta. Pár üveg sör, fél üveg whisky, szalámi, miegymás.

„Holnap itt már nem kapható semmi!" – magyarázta, utalva azokra a kedvezményekre, amelyeket a moszkvaiak az olimpiával együtt megkaptak, s amelyeket szívesen megszoktak volna. A játékok alatt volt jó minőségű hús, friss hal, szép zöldség és gyümölcs, finn joghurt és hűsítő, skót whisky, német sör. És utána?

Viktor Csizikov, aki Misát tervezte Forrás: Sputnik/RIA Novosti/Yuryi Abramochkin

A másik kép már pesti. Moszkvában nem volt időm vásárlásra, így aztán egy hatalmas Misa mackót vettem a repülőtéren, amit kézipoggyászként hoztam haza. Itthon a bőröndömre várva, meglátta egy kislány és azonnal beleszeretett. Édesanyjához fordult és amikor megtudta, hogy neki nem lehet ilyen óriás babája, elpityeredett. Misa mackó megkönnyeztetett egy magyar kislányt Budapesten.