Benedek Ferenc, aki a régen halott öttusát is túlélte

Vágólapra másolva!

James Fenimore Cooper óta könnyű a fiatal Unkaszra utalni, ha az ember igaz könnyeket akar az emberek szemébe csalni. Ráadásul én nem is egy, hanem mindjárt két fiatal mohikánra gondolok, jóllehet mindketten elmúltak már kilencven évesek, és egyikük Benedek Ferenc, a minap adta vissza lelkét a teremtőjének, életének 95. évében. És amiért a könnyeink előtörnek: nincs még egy testvérpár, amelyik annyit tett a magyar öttusasportért, mint ők ketten, Benedek Ferenc és Benedek Gábor.

Tudom, sőt tény, hogy kettejüket csak nagyon ritkán szokták együtt említeni, pedig életük hosszú ideig közös szálon futott. Hadapród iskola, öttusa, bajnoki címek – majd ezen a ponton Benedek Feri tüdeje meggyengülésének okán kettévált a közös szál. A sors kegyéből azonban továbbra is párhuzamosan futott - máig.

Az öttusával mindketten az iskolában ismerkedtek meg. Benedek Feri kezdte, hiszen egy évvel idősebb lévén Gábornál, előtte járt. Ráadásul februári születésű (ez a halak csillagjegye, mint Enzo Ferrarié), nem mintha bármit is jelentene azok számára, akik nem hisznek benne, viszont Gábor már márciusi gyerek (vízöntő), más csillag, más karakter, lehet, hogy innen adódott a különbség, mivel más nem igen látszik ilyen messziről, pláne, hogy mindketten Tiszafüreden születtek.

A X. öttusa-világbajnokságra érkezett magyar csapat tagjai, Németh Ferenc, Balczó András és Benedek Ferenc edző (középen, b-j) megtekintik a lovas szám színhelyét a Moszkva melletti Planernaján Forrás: MTI/Petrovits László

Én még elég korán, az ötvenes évek közepén ismerkedtem meg velük, de ők azért már mindketten felnőtt férfiak voltak, én meg már nem gyerek, de kezdő. Tehát úgy is néztem fel Benedek Gáborra, pláne, amikor már olimpiai, meg világbajnokként járt-kelt közöttünk a Csepel József nádor téri vívótermében. Igen, a József nádor téren, bent a Belvárosban, az V. kerületben. Akkor még messze volt az, hogy ezt a patinás, volt Santelli vívótermet el kellett adni egy banknak, a törvény tiltása ellenére is.

De most még az ötvenes években vagyunk. Ebbe a terembe jártak vívni a legjobb öttusázóink, már Balczó Bandi is, amikor följött Pestre. Vagy mondhatom úgy is: amikor Benedek Ferenc, aki közben átváltott az edzői szerepre, fölhozta. Csepelre, sőt a saját lakásába, mivel először, hirtelenjében más megoldást nem talált. Feri meglátta Bandit egy háromtusa versenyen, s mint mondta:

Olyan őzike mozgású kisfiú volt. Igazi öttusa alkat. Úszni, futni már akkor nagyon tudott."

De nem tudott volna hol lakni. Így aztán családtag lett Benedekéknél egy időre. Meg tanítvány.

Benedek Ferenc beceneve Blöki volt. Hogy ki adta, miért (nyilván szeretetből) és hogyan arról fogalmam sincs, de én azóta is így szólítom magamban, ha rá gondolok, szóval Blöki akkor már Csepelen lakott, és Csepel sportja, az öttusázni vágyó fiatalok nevelése volt az élete. Jó helyet választott. Nem azért, mert én akkor oda jártam technikumba, hanem azért, mert Németh Ferenc egy évvel járt felettem. Mint focista, igyekezett (nem is eredménytelenül) észre vétetni magát. Szerencséje volt, mert Benedek Feri pontosan ilyen rátermett, elszánt fiúkat toborzott. Persze ekkor még nem tudhatta, hogy már meg is találta első öttusa olimpiai bajnokát, sőt, már a másik is a nyájában volt. Németh Ferenc volt tehát az első, Balczó Bandi a második. Mindez majd a római olimpián történik, 1960-ban. Ettől azonban még messze vagyunk.

Kilencvennégy éves korában meghalt Benedek Ferenc öttusa mesteredző Forrás: Búza Virág

A Santelli-teremben, amelynek nem volt nagy az alapterülete, de három szintes volt, a földszint és az emelet a pástoké, az alagsor, a pince meg az öltözőké, társalgóé volt. Utóbbi esténként állandóan zsúfolt volt, méghozzá olyan világnagyságokkal tele, mint Gerevich Aladár, Elek Ilona, Berczelly Tibor (ő egy időben a Csepel ifjúsági kardcsapatának kapitánya, aki a saját Topolinójával cipelt minket, heringekként) és természetesen az öttusázók, Benedek Gáborral az élen, aki ugyan a Honvédban öttusázott, de a Csepelben vívott. (Amíg lehetett.) De esténként ide járt Hajdú bácsihoz az Európa-bajnok műkorcsolyázó Nagy-testvérpár is masszíroztatni. Az viszont kétségtelen, hogy az öttusázók voltak a nagy királyok. Főleg 1954-ben, amikor idehaza megnyerték a csapat-világbajnokságot. A nemzetközi szövetség elnökének a fia, a svéd Björn Thofelt vitte el az egyéni aranyat, a csapat viszont: Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár (a sportág történetében először a civilek) - ők nyerték meg a csapat-világbajnokságot.

A legemlékezetesebb tusa Örkénytáborban a tereplovaglás volt, négy kilométeres nehéz talajú pálya, rögzített akadályokkal, mint a militaryn, nem kisasszonyoknak való díjugratás olyan rudakkal, amelyeket szinte csak átlépkednek a lovak. Mert ekkor még a hőskorát élte az öttusa. És erről beszélnünk kell.

Annál is inkább, mert ez a sportág, nemzetközi hivatalos nevén a modern pentatlon valóban modern volt születésekor, 1912-ben. És amikor ezeket a sorokat írom (2020. március 20.) és versenyzőit, de konkrétan egyik legkiemelkedőbb alakját, Benedek Ferencet méltatom, és búcsúzom tőle hosszú élete (95 év) végeztével, el kell mondanom, hogy ez a sportág, ez az öttusa, már régóta halott, évek óta nincs többé.

Ezt a modern öttusát még Pierre de Coubertin álmodta meg, amikor az újkori olimpiák műsorán gondolkodott, és alapul az ókori játékokat vette. Azokon ugyanis volt már egy pentatlon, de az négy atlétikai számból állt (futás, ugrás, két dobó szám) és birkózásból. A báró tehát ebből indult ki, de aztán igencsak váltania kellett. Majd így okoskodott:

Lennie kell egy próbának, az igazi férfiasság mércéjének. És ez valószínű csak összetett sportág lehet."

Ezzel az ötletével eleinte nem sokra ment az újkori olimpiát szervező-tervező barátai körében. Az első olimpiai játékokon még szó sem volt a pentatlonról, és mire a mozgalom végre célba ért, már Stockholm (1912) következett a sorban. Coubertin ekkor már tizenöt éve küzdött a modern pentatlonért és nagy szerencséje, hogy a svéd Viktor Balck, a NOB alapító tagja, a báró barátja az elmúlt évek során kikísérletezett egy új pentatlont. Azt 1910-ben végre a kongresszus elé vitte, az ezt elfogadta, és 1911-ben, éppen a budapesti ülésén, az olimpia műsorára tűzte. Egyébként Balck hozta be a párbajtőrt és a pisztolylövést, a már korábban bennlévő lovaglás, úszás, és futás mellé. És ezért mondhatták a svédek, hogy az öttusa az övék.

Hegedűs István öttusázó, az 1948-ban forgalomba került 20 forintos férfialakjának modellje Forrás: Fortepan

Nem lehetett tehát véletlen, hogy amikor a Benedek-fiúk megszülettek, majd katonaiskolába kerültek, szinte ösztönösen az öttusa, az új sportág, az igazi férfiasság mércéje felé indultak. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy Benedek Feri nem egyszerűen háromszoros csapatbajnok, hanem ott volt már az első magyar bajnokság szervezői között, egyéniben a negyedik helyezettként. A csapatbajnokság, amelyben benne volt és bajnok lett, 1946-ban az első magyar bajnokság volt öttusában. Olyan versenyzőkkel egy csapatban, mint Karácson László, Csáthy Dénes és Benedek Ferenc először, Karácson, Hegedűs Frigyes és Benedek Ferenc másodszor és harmadszor.

Volt tehát miért emelt fővel járkálni Magyarországon, főleg Budapesten a csinos lányok közelében az ötvenes-hatvanas években egy öttusázónak. Szomorú viszont, hogy éppen ebből a dicsőségből éppen a két Benedek fiú nem részesülhetett. Mégpedig politikai okokból. Amely okokról akkoriban a világ semmit sem tudhatott. Vagy csak nagyon keveset.

Mi, akik még mindig a Santelli-terembe jártunk, elég sokat tudtunk. Túl az ötvenhatos forradalmon, ami nekünk, élsportolóknak a Melbourne-i olimpiát is jelentette, először csak egy jó sztori volt, amikor Benedek Gábor, akit alig vártunk már haza, megérkezett. Egy sötét, havas, latyakos estén, nem éppen vidáman, sőt igen morcosan mesélni kezdte, hogy a fene enné meg, alig tudott fölmenni valamelyik hegyre a szódás kocsijával ebben a rohadt időben. Mi meg csak tátottuk a szánkat: a Benedek, mint szódás? (A teljes történet: Benedek Gábort másokkal együtt már Prágában beválasztották az olimpiai csapat forradalmi bizottságába, amelynek tagjai ebben a forradalmi lendületben gyakorlatilag semmit se tudván arról, hogy mi történik itthon, tették a dolgukat. Benedek Gábor például azt képviselte, hogy adott esetben, mérkőzés után ne fogjanak kezet a szovjet ellenfeleikkel, tiltakozásul a forradalom leverése miatt. Efölött a csapatban vita alakult ki, voltak mellette és voltak ellene. Hogy végül ki fogott, ki nem fogott kezet, szerintem soha nem derült ki, hiszen ez mindenkinek szíve joga volt. Benedek Gábor viszont tartotta magát az elveihez. Később így beszélt erről:

Egyébként semmi bajunk nem volt a versenyzőkkel, haverok voltak, de úgy éreztem valahogy mégis csak tiltakoznunk kell!"

Ennek eredményeként olimpiai - és világbajnokunkat örökre eltiltották a versenyzéstől, kirúgták az állásából, tönkretették az életét. Ha lúd legyen kövér alapon bátyját, Benedek Ferencet, aki az olimpián az öttusacsapat vezetője és a szövetség elnöke volt, szintén menesztették. Pedig neki az egészhez semmi köze sem volt.

Azt már egy sokkal későbbi interjújából tudom, nem a Santelli-termi akkori beszámolóból, hogy Gábor grandiózus ötletét, hogy szódavizet gyártson és árusítson, végül is Hegyi Gyula sporthivatali elnök segédletével tudta megvalósítani. Egy fillérje se lévén, egyetlen vagyontárgyát, a lovát, Higanyt akarta eladni, de amikor ennek híre ment, máris botrány szaga érződött, sőt, akkor ilyen híres lovat külföldre eladni nem lehetett. De amikor Benedek Gábor bement Hegyi Gyulához, aki valóban szerette a sportolókat, az öreg előbb mondott egy határozott nemet, majd rögtön előállt a megoldással:

Figyelj ide Gábor! Felejtsd el a ló ügyet. Én adok neked húszezret most, és az elég lesz a kezdésre."

Így is lett. A pénz tényleg éppen csak, hogy fedezte az indulást. Viszont ékes bizonyítéka annak, hogy a sport, pláne az öttusa soha, egy pillanatra sem közösítette ki a Benedek testvéreket.

Balczó Bandi tehát megérkezett Csepelre, bekerült a Benedek családba, és Bendedek Ferinek főhetett a feje, mihez is kezdjen Bandival. Azt, hogy az öttusában mit, azt nagyon is tudta, sőt az előzményeket már meg is beszélte Balczó korábbi edzőjével, Heringh Tiborral. A jövőjéről pedig pontos elképzelései, sőt tervei voltak. Bandi leérettségizett, ez is rendben volt. De amikor oda jutottak, hogy: „Mi szeretnél lenni?" – arra Bandinak csak egy válasza volt.
„Öttusázó!" – arra meg, hogy:
„Hol akarsz tovább tanulni?
„Sehol. Előbb olimpiai bajnok akarok lenni, a többit, majd utána meglátom."

Teljes volt a csőd. Mert ennek a gyereknek vagy tanulnia, vagy dolgoznia kell. Nem lóghat csak úgy a világban. Benedek edzőnek ugyanis igen határozott elvei, sőt nevelési elvei voltak. Ha egyelőre nem tanul tovább, akkor tehát dolgoznia kell. De hol, és mit? Ez a probléma csak első pillantásra volt komoly.

Benedek Feri ugyanis egy meglehetősen nagy gyár, a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek sportegyesületének egyik szépreményű edzője volt. Amely gyárnak ebben az időben negyvenötezer dolgozója volt. A gyár a fiatal, kezdő versenyzőinek inget, gatyát, fegyvert, azaz sportszert, pályát, edzőt, edzésenként egy kanna (60 liter) tejet, kétszáz kiflit, hetenként egyszer kondi-vacsorát adott a sporttelep kitűnő éttermében. Azon a sporttelepen, amely ma éppen már ebek harmincadjára jutott. Tehát ott volt az egész gyár. Csak Bendek Feri még új ember volt, viszonylag csekély ismeretségi körrel. Amely kör nemsokára átfogta mind a negyvenötezer melóst és vezért együttesen. Könnyű munkát keresett, és hamar talált is Bandinak. A tetőfedőknél. Mindjárt egy másik srácot is beszerzett mellé, nehogy rossz útra tévedjen a gyerek. Ezt egész együttműködésük alatt így csinálta, Balczót soha nem engedte sehova egyedül, mindig mellé tett egy fegyverhordozót.

Benedek Ferenc öttusa mesteredző (jobbra), Boskovics Jenő, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke (középen), a Hallhatalanok Klubjának alapítója és Kausz István világ- és olimpiai bajnok párbajtőröző, az úszóválogatott orvosa (balra) a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület (népszerű nevén: a Hallhatatlanok Klubja) által alapított Gerevich Aladár Emlékérem díjazottjai az átadási ünnepség után, a Gellért Szállóban Forrás: MTI/Kovács Attila

Nyáron a tetőfedés maga volt a mennyország Bandinak, meg még néhány hóhányónak. A tetőtakarítás. Tetőből és időből volt elég, kotrogattak, kotrogattak, majd leszórták a szemetet és szundítottak odafönt nagy nyugalomban egy keveset. Ha meg éppen arra járt Pézsa Tibor (a későbbi olimpiai - és világbajnok kardvívó), aki a hegesztők kis szerkocsiját húzogatta akkoriban, fölhívták magukhoz egy kis tereferére. Valahogy így mentek akkoriban a dolgok.

Benedek Feri csapata, iskolája pedig ontotta a tehetségeket az évek, évtizedek során. Tudnám, de azért nem sorolom szinte végtelenül az innen indult, és akár még világsikereket is elért öttusázókat, mert biztosan megsértenék sokakat, akiket minden igyekezetem ellenére kihagynék a hosszú névsorból. A lényeg: Benedek Feri az első igazi, valódi öttusaedzők egyike volt. Kezdetben talán hárman valának, és később se sokan. Ők megteremtették, létre hozták a magyar öttusa sportot, nemzedékek egész sorát nevelték fel alapos, értelmes, szorgos munkával. Feri szerencséjére már az első menetben talált néhány csiszolatlan gyémántot, amelyeket akár élete végéig mutogathatott volna, ha ilyen lett volna a természete. De nem. Sőt! Emberi nagyságát dicséri, amit csak nagyon kevesen tudnak, hogy amikor Balczó Bandi, a szeretett tanítvány idővel önállósodni kívánt, még ezt is végigjátszotta vele. Sértődöttség és a megbántottság minden jele nélkül.

A sokadik világbajnokság, a sokadik olimpia után mondhatni természetes, hogy a korban is már jól benne járó Balczó rengeteg tapasztalattal a háta mögött, egyre inkább úgy érezte, már mindent tud és egyre kevésbé igényelte edzői beleszólását a dolgaiba. A lovaglásba talán még inkább, hiszen mindig új lóval kellett megismerkednie, a vívásban mester nélkül nem lehet megélni, de úszni, futni azt már jobban érzi maga az ember. Ezen a nyomon jutottak el úgy München felé menet, hogy a Bandi mehetett a saját feje után a felkészülésben Feri pedig csak felügyelte, figyelt rá.

ímünchen, 1972. augusztus 29. Balczó András öttusázó edzőjével, Benedek Ferenccel beszél a lövészet versenye alatt, a XX. nyári olimpiai játékokon. Ezen az olimpián Balczó egyéniben arany, csapatban ezüstérmet szerzett Forrás: MTI/Pálfai Gábor

Az egyik sokkal későbbi találkozásunk, így együtt, a csepeli társasággal Balczó hatvanadik születésnapja alkalmából történt. Csepelen, a klubban, igen jó hangulatban. Bandi, tekintettel népes családjára, úgy emlékszem, egy pompás mosógépet kapott, legnagyobb örömére, én egy biciklit, Benedek Feri pedig alighanem semmit, mert ő rendezte a bulit. Viszont vele külön, még egyszer összehozott a sors, amikor végigjártuk sikereinek, munkájának színtereit. Mégpedig Borbély Zoltán sikeres Balczó filmjének felvételekor. Bementünk természetesen a szellemvárossá vált egykori gyáróriásba, végig sétáltunk a főutcán ahol Pézsa a kocsit húzta, nem mentünk föl, de láttuk azt a tetőt, amelyen Bandiék sziesztázni szoktak, azt az épületet, amelyben már, mint irodagép műszerész dolgozott, mert azt is kitanulta. Benedek Ferenc nyolcvan, én hetven éves voltam talán. Csak arra emlékszem mindketten nagyon fiatalok voltunk még, az elmúlásnak a gondolata sem vetődött fel bennünk, inkább szeretett sportunk, az öttusa jövője izgatott bennünket, lévén, hogy a múlt megidézése igencsak fölkavart mindkettőnket. És gyanítottuk, mindketten, hogy annak, bizony vége van. Ahogy ugyanis föntebb már írtam: a mai öttusa már nem az az öttusa, amelyben mi éltünk. Nem régen szerkesztettem dr. Török Ferenc olimpiai bajnokunk életregényét (akinek édesapja Benedek Ferenccel együtt szintén nagyon sokat tett, dolgozott az öttusa létéért), s benne azt a passzust, amelyben leírta azt a történelmi jelentőségű értekezletet, amelyen eldőlt, mert el kellett dönteni: mi legyen a modern pentatlonnal, azaz az öttusával. Ha a vezetői ragaszkodnak az eddigi változathoz, akkor nem lesz helye az olimpia műsorában. Ha hajlandóak változtatni, bennmaradnak.

Benedek Ferenc öttusa mesteredzőnek(b) gratulál Mádl Ferenc köztársasági elnök, a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület (népszerű nevén: a Hallhatatlanok Klubja) elnöke, a Gerevich Aladár Emlékérem átadási ünnepségén a Gellért Szállóban Forrás: MTI/Kovács Attila

A tét nagy volt. És természetesen megszavazták az azóta is folytatódó változásokat. Török Feri a sportág akkori első embere, később azt mondta:

Természetesen megszavaztam én is, mert az olimpián kívül nem lett volna jövője az öttusának. De utána szót kértem és azt mondtam: Ezt meg kellett tennünk. De azt tudnunk kell, hogy a mi öttusánknak ezzel vége van!"

Mert a világ halad! A ma embere csak azt a világot ismeri, ha egyáltalán meg akarja ismerni, amelybe beleszületett.

A Sors tréfája: az olimpia szülte az öttusát, s az olimpia ölte is meg.

Ami pedig elmúlt, elmúlt. Bár mi, néhányan még egy ideig maradunk Ferikém. Fájó szívvel búcsúzunk tőled, a magyar sport, a magyar öttusa utolsó előtti mohikánjától.