Elmarad a nyári sakkolimpia is

**TURKEY-ISTANBUL-WORLD CHESS OLIYMPIAD se HORIZONTAL
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a világjárvány miatt 2021. nyarára halasztja a 44. sakkolimpiát, illetve a fogyatékos sakkozók versenyét
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a világjárvány miatt 2021 nyarára halasztja a 44. sakkolimpiát, illetve a fogyatékos sakkozók versenyét. Előbbit augusztus elején Moszkvában rendezték volna, míg utóbbira első ízben került volna sor, a helyszín az oroszországi Hanti-Manszijszk lenne. A Magyar Sakkszövetség - amely a kormány és Budapest támogatásával pályázni kíván a 2024-es sakkolimpia megrendezésére - egyetértését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.

A döntéssel a Magyar Sakkszövetség egyetért, és már tájékoztatta arról a magyar válogatottak tagjait.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2021 nyarára halasztja a 44. sakkolimpiát Forrás: XINHUA/Ma Yan

A magyar női és férfi válogatott keretek tagjai természetesen folytatják a felkészülést a világversenyekre, és remélik, mihamarabb lehetségessé válik a sakkversenyek megrendezése is az egész világon.

A Magyar Sakkszövetség a koronavírus-járvány miatt már két hete lemondta vagy elhalasztotta az általa szervezett sakkversenyeket. Március 29-én, vasárnap este 18.30-kor Hello, Sakk! címmel pedig elindítja saját online sakkcsatornáját, melyen játszmaelemzések, beszélgetések, sőt, on-line versenyek is helyet kapnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!