Sprintbefutó döntött a Giro 10. szakaszán, Valter Attila továbbra is ötödik az összetettben

cycling Horizontal
Team Bora-Hansgrohe rider Slovakia's Peter Sagan sprints to cross the finish line to win the tenth stage of the Giro d'Italia 2021 cycling race, 139 km between l'Aquila and Foligno on May 17, 2021. (Photo by Luca Bettini / AFP)
Vágólapra másolva!
A hétfői, 10. szakaszt már a kolumbiai Egan Bernal, az Ineos Grenadiers csapat versenyzője várta az összetett elejéről a Giro d'Italián, miután vasárnap megnyerte a hegyi befutót és átvette a rózsaszín trikót Valter Attilától.

A mezőnyre hétfőn egy viszonylag könnyebb 139 kilométeres szakasz várt L'Aquila és Foligno között.

Az etap elején kialakultak kisebb szökevénycsoportok, de 39 kilométerrel a vége előtt egy negyedik kategóriás hegyre felérve a nagyot dolgozó Bora csapat vezetésével a mezőny elkapta a szökevényeket és le is szakadt már sprinter.

18 kilométerrel a cél előtt lehetett sprintelni jóváírásért, amit az összetettben vezető Egan Bernal nézett ki magának, de közben lesprintelte a második helyen álló Remco Evenepoel. Amikor ezt látta az Ineosból Narvaez, mindkettőjüket lehagyta és elvitte a három másodpercet, de Evenepoel így is hozott egy másodpercet Bernalon.

A hajrá is a Bora szája íze szerint zajlott, a csapat sprintere, a szlovák Peter Sagan megnyerte a szakaszt. Valter Attila az esélyesekkel azonos idővel ért célba.

Peter Sagan nyerte a szakaszt Forrás: AFP/Luca Bettini

Bár a célegyenesre fordulva egy bukás miatt megszakadt a sor, mindenki a győztes Saganéval azonos időt kapott, mivel az esés az utolsó három kilométeren belül történt. Így nem változott a sorrend az összetett élcsoportjában, továbbra is Egan Bernal áll az élen, a 27. helyen beérkező Valter Attila (Groupama-FDJ) - aki három napon át viselte a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, a Maglia Rosát - maradt az ötödik. Dina Márton a 160. pozícióban tekert át a célvonalon, ő 116. az összetettben.

Eredmények:

10. szakasz, L'Aquila-Foligno, 139 km:
1. Peter Sagan (szlovák, BORA-hansgrohe) 3:10:56 óra
2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) azonos idővel
3. Davide Cimolai (olasz, Israel Start-Up Nation) a. i.
...27. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...160. Dina Márton (EOLO-Kometa) 10:11 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 38:30:17 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) 14 mp h.
3. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana-Premier Tech) 22 mp h.
...5. Valter 44 mp h.
...116. Dina 1:19:10 óra h.

Kedden következik az első szünnap, majd szerdán a Perugia és Montalcino közötti 162 kilométer vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert teker, amíg jövő vasárnap célba ér Milánóban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!