Klampár Tibor sokat tépelődött azon, hogy egyáltalán érdemes-e a műtőasztalra feküdnie, hiszen közel a hetvenhez nem mindenki látta volna értelmét a műtétnek. De
a világbajnoknak, ahogy mondta, még akad dolga a zöld vagy éppen a kék asztal mellett.
„Engem nem elégít ki, hogy a csapatom, a Celldömölk kispadján ülök, és csak szavakkal buzdítom a játékosaimat – mondta a Borsnak Klampár Tibor. „Ezért is vállaltam a „kést", mert még a játékommal is szeretném nagyon sokáig segíteni a srácokat. És még a Budapest-bajnokságban is feladataim vannak,
számítanak rám a csapattársaim. Szóval, beleegyeztem az operációba, és nem bántam meg a döntésemet."
A világbajnok egyelőre otthon lábadozik, de bevallotta, kicsit türelmetlen, hiszen nincs ahhoz szokva, hogy ne menjen le naponta az edzőterembe, és ne püfölje több órán át a kis fehér labdát.
„Nagyon hiányzik a mozgás, az edzések" – folytatta. „Ráadásul az ünnepek alatt, bár vigyáztam, hogy ne kajáljam tele magam minden finomsággal, csak feljött egy-két kilócska a pocakomra.
Pingpongozni ugyan még nem szabad, erre még legalább két hónapot várnom kell, de aztán már az egészséges vállammal, reményeim szerint, újra megleckéztethetem az ellenfeleket. Most kocogok, bár utálok futni, rendszeresen járok a gyógytornászhoz is. Szenvedek, de tudom, csak így jöhetek rendbe."
A legenda elmondta, büszke arra és gyógyírként hat rá, hogy számtalanszor megállítják az utcán, a piacon az ismerősök és ismeretlenek, hogy
gratuláljanak neki és társainak a Príma Primissima-díjhoz.
