A csupa szív teniszező, aki parasztlengőkkel rémisztgette a legjobbakat

Juan Martín Del Potro képességei alapján bőven ott van a Roger Federer, Novak Djokovic, Rafael Nadal és Andy Murray által uralt bő másfél évtized legjobb teniszezői között. Ezt jó néhányszor pont a Nagy Négyes ellen bizonyította. Amikor 2009-ben megnyerte a US Opent, nagyon kevesen gondolták, hogy ez lesz az argentin játékos egyetlen Grand Slam-győzelme. Sérülései miatt mégis egy ilyen utat szánt a sors a csupa szív teniszezőnek.

Egy alulértékelt teniszkultúra

Sokan hajlamosak elfelejteni, de az argentin tenisz mennyire gazdag múlttal bír. Elég csak a 70-es évek második felében négy Grand Slam-trófeát nyerő Guillermo Vilasra gondolni, aki egy olyan korszakban tudott maradandót alkotni, amiben Björn Borg és Jimmy Connors is élete formájában volt, valamint már John McEnroe is bontogatta a szárnyait.

Vilas 1977-ben két különböző borításon, a Roland Garros salakján és a US Open kemény pályáján is diadalmaskodni tudott, majd 1978-ban és 1979-ben az Australian Openen is felért a csúcsra.

Hozzá csatlakozott a 80-as évekre José Luis Clerc, Alberto Mancini és Martín Jaite, akik egytől egyig a legjobb tízig jutottak a világranglistán.

Guillermo Vilas a 70-es évek második felében egy teljes nemzettel szerettette meg a teniszt Forrás: Photo12 via AFP/André Crudo/Photo12/Andre Crudo

Az ő sikerükön nőtt fel Gabriela Sabatini, aki összesen 11 Grand Slamen jutott be az elődöntőbe a női mezőnyben, 1990-ben a US Opent pedig meg is nyerte. Egy évvel később Vilast első argentinként beválasztották a sportág hírességeinek csarnokába – hozzá csatlakozott Sabatini 2006-ban.

Az igazi teniszboom a 2000-es évek elején következett be, amikor Paola Suárez – a spanyol Virginia Ruano Pascual oldalán – a világ legjobb párosteniszezőjének számított. Később ugyanezt Gisela Dulko is elérte, aki Flavia Pennettával alkotott eredményes duót. A legsikeresebb borításuk a salak volt ebben az időszakban, ezt jól bizonyítja, hogy a Roland Garroson 2005-ben megkezdődő Rafael Nadal-éra előtti utolsó finálét két argentin, Gastón Gaudino és Guillermo Coria játszotta egymással.

Az a meccs nem csak egy volt a sok közül, Gaudino úgy tudta megnyerni döntő szett 8:6-tal a mérkőzést, hogy az első két szettben csupán három játékot nyert.

Sőt, Coriának két meccslabdája is volt, így még drámaibb volt a fordítás. Egy évvel később Mariano Puerta az első szettet megnyerte Nadal ellen, aki már ekkor megcsillogtatta bajnok mentalitását. A spanyol legenda fordított, és megnyerte első GS-trófeáját a 21-ből.

Talán még a Gaudino, Puerta, Coria triónál is nagyobb erőt képviselt David Nalbandian, aki a 2002-es wimbledoni tornán egészen a döntőig menetelt, de ott kikapott Lleyton Hewittól. Legemlékezetesebb sikere a 2005-ös ATP-világbajnokság megnyerése volt, amelyen a nyolcfős mezőnyből négyen is a dél-amerikai országot képviselték.

Nalbandian a döntőben Roger Federerrel nézett farkasszemet, és nem tört össze az után sem, hogy az első két szett rövidítéseit egyaránt elbukta. Az ötödik játszmában 7-3-mal már az övé lett a tie-break, és vele együtt a trófea is, ami Vilas 1974-es sikere után a második volt Argentína számára.

David Nalbandian oldalán jó néhányszor megfordult párosban a Davis Kupa-csapatban Forrás: AFP/Robyn Beck

Miközben Nalbandian és a többiek ott voltak a legjobbak között (a 2005. augusztusi világranglistán a Top 12-ből öten argentinok voltak), a kisebb tornákon egy 15 éves fiatal tehetség is elkezdte bontogatni a szárnyait.

Csupa szív játékos hatalmas „parasztlengőkkel"

Del Potro alig egy évvel idősebb, mint az egyaránt 1987-es születésű Djokovic és Murray. A sport szeretetét tavaly elhunyt édesapjától kapta, aki ugyan állatorvos volt, de mellette rögbizett is, édesanyja pedig tanárként dolgozik. Már gyermekkorában át kellett élnie egy nagy traumát, amikor idősebbik lánytestvére nyolcéves korában egy autóbalesetben életét veszítette.

A tenisz mindig is közel állt a szívéhez, hétévesen kezdett el játszani.

Szülővárosa, Tandil rajta kívül is olyan játékosokat adott a sportágnak, mint Juan Mónaco, Mariano Zabaleta and Máximo González.

Ha ez nem lenne elég, a 2006-os focivébén már olaszként világbajnoki címet ünneplő Mauro Camoranesi is innen származik, akivel a mai napig jó barátságot ápol.

Nem sokan gondolták volna 2009-ben, hogy a Roger Federer ellen megnyert trófea lesz az egyetlen Grand Slam-győzelme Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Az inspiráló környezet tehát adva volt számára, hogy kiemelkedjen. A kisebb Future-versenyeken való egyre jobb szereplésnek köszönhetően 2006-ban ott lehetett a Roland Garros és a US Open főtábláján is.

18 évesen és két hónaposan ő lett minden idők legfiatalabb teniszezője a legjobb százban az év végi világranglistán.

Tehetségére már Roger Federer is hamar felfigyelt, akinek a közbenjárásával 2006-ban a rangos bázeli tornára is meghívást kapott. A svájci teniszezővel itt kezdett el összefonódni a sorsa, majd egy évvel később Wimbledonban pont ő győzte le hősünket a 2. körben. Év végére megint megdöntött egy fiatalsági rekordot, hiszen előtte soha senki nem volt még a Top 50 tagja 19 évesen és két hónaposan.

Szépen lassan egyre veszélyesebbé vált a pályán, és legfőbb erényeit már ekkor is megcsillogtatva 2008-ban megszerezte pályafutása első négy trófeáját. Mindezeket annak ellenére zsebelte be, hogy év elején rögtön az első tornáján fel kellett adnia David Ferrer ellen egy meccset. Ez a sérülés még nem volt annyira komoly, mint amit 2010-ben szenvedett el.

Del Potro füvön is otthonosan mozgott Forrás: AFP/Miguel Medina

A kettő között eltelt két esztendőben felért a csúcsra. Del Potro legsikeresebb szezonja a 2009-es volt, amikor az Australian Openen negyeddöntőig, a Roland Garroson elődöntőig menetelt, hogy aztán Wimbledonban már a 2. körben búcsúzzon az ott az utolsó nagy dobását bemutató Hewitt ellen. Aztán nyár végére megint összeszedte magát, és egy washingtoni tornagyőzelemmel jelezte, hogy a US Openen komolyan kell majd vele számolni.

Federer úgy érkezett meg New York Citybe abban az évben, hogy 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is ő nyerte meg a US Opent. Ennek megfelelően első kiemeltként szépen menetelt ez alkalommal is, az elődöntőben három szoros szettben verte Djokovicot, amivel sorozatban hatodik alkalommal bejutott a fináléba.

A túloldalról az a Del Potro érkezett, aki még mindig csak a 21. születésnapja felé közeledett, éppen ezért ereje teljében volt. Az elődöntőben valóságos mészárlást rendezett Nadal ellen, akit 6:2, 6:2, 6:2-re vert meg, így könnyed sikerrel készülhetett a Federer elleni döntőre, ami egy igencsak emlékezetes csatát hozott.

Végül négy óra és hat perc öldöklő küzdelem után Del Potro megnyerte a 2009-es US Opent.

A fiatal játékos ezzel keretbe foglalta Federer veretlenségi sorozatát, ugyanis még a 2003-as New York-i torna 4. körében egy másik argentin, Nalbandian tudta utoljára legyőzni a legendát. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez lesz Del Potro pályafutása első és utolsó Grand Slam-trófeája, hiszen még nagyon az elején volt karrierjének.

Így ünnepelték őt szülővárosában a US Open megnyerése után Forrás: AFP/Daniel Garcia

Pár hónappal később az év végi világbajnokságon ismét legyőzte Federert és szintén a döntőig menetelt, azonban ott meglepetésre az orosz Nyikolaj Davigyenko 6:4, 6:4-re felülmúlta őt.

2010 egy teljesen vállalható, 4. körös búcsúval kezdődött számára az Australian Open, de elmondása szerint már ekkor is csuklósérüléssel bajlódott.

Végül kilenc hónapot, azaz a teljes szezont ki kellett hagynia miatta, és visszatérése után a teljes következő éve ráment arra, hogy visszakerüljön a legjobbak közé.

Talán csak Rafael Nadal tért vissza nála is több sérülés után a legjobbak közül.

Del Potro első ilyen visszatérése 2012-höz fűződik, amikor négyből három Grand Slamen is bejutott a legjobb nyolc közé, a Wimbledonban megrendezett londoni olimpián pedig bronzérmes lett.

A harmadik helyről döntő összecsapáson azt a Djokovicot győzte le 7:5, 6:4-re, akivel szemben négy évvel később Rióban az olimpiák történetének egyik legnagyobb meccsét játszotta.

Novak Djokovic ellen mindig fantasztikus meccseket játszott Forrás: Anadolu Agency via AFP/2016 Anadolu Agency/Okan Ozer

Mire 2016 augusztusában sor került volna a szerb elleni első körös sikerére, már túl volt egy újabb sérülésen, amire a teljes 2014-es és 2015-ös esztendeje ráment. Műtétek sokasága után a Djokovic elleni 7:6, 7:6-os győzelemmel egy olyan fantasztikus hete kezdődött az argentinnak, ami valóságos csoda volt, figyelve azt, hogy milyen mélységekből jött vissza.

Joao Sousa, Taro Daniel és Roberto Bautista Agut ellen is nagy küzdelem árán tudott diadalmaskodni, aminek az ötkarikás játékok utolsó szakaszában - az energiaszintjét figyelve - meg is lett a negatív eredménye. A Nadal elleni elődöntő is döntő szett tie-breakben dőlt csak el, méghozzá szintén az ő javára, így szinte a semmiből, nem kiemeltként bejutott a döntőbe, ahol Andy Murray-vel nézett farkasszemet.

Ha a Nagy Négyes harmadik tagját is megverte volna ugyanazon a tornán, akkor azt minden idők legnagyszerűbb teljesítményei között emlegették volna. Ez nem jött össze, az éppen csúcson lévő brit ellenfele 2012 után 2016-an is megnyerte az olimpiát, Del Potro pedig bronzérem után ezüstérmet vihetett haza.

Juan Martín Del Potro a londoni olimpián bronzérmes volt, Rióból viszont ezüstéremmel térhetett haza Forrás: AFP/Martin Bernetti

A csupa szív teniszező mindig nagyon tudott küzdeni, amikor nemcsak saját magáért, de a hazájáért kellett küzdenie.

Az olimpiák mellett a Davis Kupák tekinthetők még a leginkább ilyen eseményeknek a sportág világában.

Ebből a szempontból is 2016 volt a csúcs a számára, amikor 12 ezer fanatikus horvát előtt vezette csúcsra Argentínát.

Abban a párharcban megint vert helyzetből kellett csodát tennie. Azt a Marin Cilicet tudta - szó szerint idegenben - legyőzni kétszettes hátrányból, akivel már 2002-ben, 14 évesen egy ifjúsági tornán összefutott. Azzal a zágrábi sikerével Argentína 2-2-re kiegyenlített a döntőben, majd Federico Delbonis Ivo Karlovic felett aratott győzelmével a dél-amerikaiak történetük során először nyerték meg a Davis Kupát.

Del Potro a GS-ek közül messze a US Openen volt a legsikeresebb, 2017-ben bejutott az elődöntőbe, 2018-ban pedig a fináléig menetelt. Utóbbin attól a Djokovictól szenvedett vereséget, akivel a leglátványosabb meccseket játszotta a Nagy Négyes tagjai közül. Az olimpiák mellett elég 2013-ra gondolni, amikor Wimbledonban az elmúlt évtized egyik legemlékezetesebb találkozóján végül öt szettben a szerb győzött. Azon a meccsen végképp megszerettette magát a közönséggel.

Nem sokan aratnak 20 győzelmet a Nagy Négyes ellen, de Del Potrónak mégis összejött ennyi.

2018-ban megannyi szenvedés és küzdelem után felkapaszkodott a világranglista 3. helyére, ami az egyéni legjobbja volt. Sőt, a már említett US Open-döntő mellett pályafutása első Mastersét is megnyerte Indian Wellsben. Azonban az év végén Sanghajban térdsérülést szenvedett Borna Coric ellen, így hiába kvalifikálta magát öt év szünet után ismét az év végi vb-re, vissza kellett lépnie az indulástól.

2019 és 2021 között sorra jöttek a rosszabbnál rosszabb hírek az állapotáról, Grand Slam-tornán 2019-ben láthattuk utoljára, amikor a Párizsban a 4. kör jelentette számára a végállomást. A térde a tokiói olimpiára sem jött rendbe, de tavaly év végén egyre jobb információkat kaptunk tőle egy esetleges újbóli visszatérésről.

Január 31-én bejelentette, hogy hazai pályán, Buenos Airesben tér vissza, és Rióba is szabad kártyát kap. Sajnos szűk egy héttel utána már arról nyilatkozott, hogy az argentin fővárosban sorra kerülő torna után befejezi pályafutását. Így lett az utolsó meccse a honfitársa, Federico Delbonis ellen megvívott csata, aminek a végén nem bírt az érzelmeivel, és elsírta magát.

Soha nem félt kimutatni az érzelmeit a pályán, ezzel rá is világítunk arra, hogy egészen elképesztő tenyeresei és szervái mellett miért is szerették őt annyian. Juan Martín Del Potrónak ugyanúgy helye lesz pár év múlva a Hirességek Csarnokában, ahogyan Vilasnak vagy Sabatininek. Egy fantasztikus pályafutás zárult le Buenos Airesben február elején.