A 20 esztendős honvédos atléta úgy ütött három legyet is egy csapásra, hogy U23-as országos csúcsot beállítva lett bajnok a 60 méteren, ráadásul a részvételhez szükséges szintidőt megfutva bekerült a márciusi fedett pályás világbajnokságra készülő magyar válogatottba.
Ennél nagyobb boldogság aligha érhette volna Dominiket, akinek egy ritkaságszámba menő, sok fájdalmat okozó autoimmun betegség hét hosszú éven át megnehezítette a felkészülését. Szerencsére ez már a múlt, amit szeretne is elfelejteni.
„Benne volt a kalapban az egyéni csúcsom megjavításának az esélye, a 6.64-es és a 6.65.ös futásaim után így nem is az égből pottyant a világbajnoki részvételt jelentő 6.63 másodperces eredményem. Furcsa kimondani, de nem az elmúlt szombati volt pályafutásom legjobb 60 méteres sprintje, már a rajt is lehetett volna jobb, táv közben pedig mintha erőlködtem volna.
Van még ebben a 60 méterben tartalék és javítani való, tippelésbe vagy találgatásba viszont azért nem bocsátkoznék, mert a sprintfutó számokban olykor még a századmásodpercnyi javulásra is sokáig kell várni.
A világbajnoki csapattagságot nem csak a sportpályafutásom, hanem az életem különleges ajándékának tekintem, mondhatnám úgy is, hogy a bajnoki győzelmem és a csúcsbeállításom bónuszának" – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Illovszky Dominik, akinek a neve a futballbarátok körében azért hangozhat ismerősen, mert a nagypapájának testvére a 2008-ban eltávozott Illovszky Rudolf, a néhai „Rudi bácsi", sportágának felejthetetlen alakja volt.
Dominik óriási kihívásnak tekinti a március 18-án kezdődő belgrádi fedett pályás világbajnokságot. Úgy gondolja, hogy a lámpaláz nem fogja a hatalmába keríteni. Pontosan tudja, hogy hol a helye vágtázók télen és nyáron is világnagyságokat felvonultató társaságában.
„Nagyjából tudom, hogy kik a jobbak és a nálam tapasztaltabbak, nekem a magam tudásához és lehetőségeihez kell az esélyeimet mérni – folytatta Dominik.
Megtiszteltetés számomra, hogy először lehetek az atlétikai világbajnokság szereplője, a nagy verseny minden pillanatát élvezni szeretném, és amennyit csak lehet, tanulni vagy ellesni a nagy esélyesektől."
Már a nyíregyházi örömfutás másnapján összedugta a fejét Németh Rolanddal, akiről a mai fiatal atléták közül kevesen tudják, hogy százasként bronzérmet nyert a 2002-es Európa-bajnokságon, de talán azt sem, hogy a tekintélyt parancsoló 10.08 másodperces legjobb futásával 1999. június 9-e óta, tehát immár a 23. esztendeje 100 méteren ő a magyar rekord gazdája.
„Csodálatos dolog lenne, ha idén én is a szabadtéri Európa-bajnokság résztvevője lehetnék, már csak azért is, mert ugyanabban a stadionban futhatnék, ahol a mesterem pályafutásának legjobb helyezését érte el. A mérce nagyon magasan áll előttem. Úgy tudom, hogy a nevezési szint 10.17 másodperc, amitől egyelőre elég messze van az én tavaly elért 10.36-om.
Egyéni csúcsot kell futnom, hogy eljussak Münchenbe, de szerencsés esetben azok közé is besorolhatnak, akiket az európai szövetség a ranglistán elfoglalt helyüknek köszönhetően hív meg az Eb-re.
Amit ehhez odaadó munkával hozzá lehet tenni, abban nem lesz hiány" – ígérte a 2018-ban a 100 méteren ifjúsági Eb-ezüstéremmel bizonyító sprinter.
Előbb azonban a most következő szűk három hétben a formaidőzítés, vagy inkább a jó forma átmentésének feladatát kell megoldania a Németh-Illovszky párosnak, akik 2020 novembere óta dolgoznak együtt. Ahogy eddig, most sem bízzák el magukat, arra viszont esélyt láthatnak, hogy Dominik a feladathoz felnőve Belgrádban újabb századot, vagy századokat képes lefaragni az egyéni csúcsából.
Egy húsz éves, rá jellemző stílusban futó energikus sprinter ennél messzebbre is bátran tekinthet. Legalább 2023-ig. amikor a magyar atléták a budapesti világbajnokságon hazai pályán mérhetik össze az erejüket a vetélytársaikkal.
Szalay Péter
SzPress Hírszolgálat