Szilágyi Liliána másfél év után tért vissza újra a medencébe, az instagramon írt róla, milyen érzésekkel ugrott újra a vízbe.
Az idei év a sportot, a megújulást, a fejlődést, mások segítését jelenti, ami azt gondolom, jelenleg mindennél fontosabb is az elmúlt napokban.
Január 3-án, másfél év múltán először ugrottam fejest a medencébe és egyben egy új életbe. Nem tudtam mire számíthatok, hogyan fogom érezni magam és volt bennem egy jó nagy adag aggodalom és félelem is.
Fog-e még akkora örömet jelenteni az úszás, mint sok évvel ezelőtt? Vajon ezt a lelkileg megterhelő időszakot és annak lezárását, a lelki folyamatok beérését, hogyan tudom az uszoda közegével egységbe rendezni?
Ezekkel a kérdésekkel a fejemben lépkedtem bizonytalanul a medence partján a rajtő fele. Rutinból, teljesen automatikusan jöttek a megszokott mozdulatok, úszósapka, szemüveg felvesz és mielőtt elkalandoztak volna jobban a gondolataim már a víz alatt is voltam.
Átölelt a hideg. Ismerős, jóérzés kerített a hatalmába, otthon vagyok, megérkeztem, nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott.
Lent maradtam a víz alatt, hogy körbenézzek. Minden ugyanolyan mint volt, a csempék, a pályaelválasztó kötelek, töretlenül biztonságot sugalltak. Mégis valami bennem máshogy reagált.
Másodpercekbe telt míg rájöttem, hogy mi változott: eltűnt a félelem, az állandó teljesítmény- és megfelelési kényszer, könnyebb lettem, szinte súlytalan, terhek nélkül lebegtem a víz felszínen és engedtem, hogy ez az érzés szétáradjon minden porcikámban.
Megragadva a pillanatot kezdtem el tempózni, a víz, a terhek távolléte, a megtisztulás mind az új lehetőségek felé vezettek. Adtunk egymásnak egy új esélyt. Az első találkozó jól sikerült és torkomban dobogó szívvel, izgatottan várom a folytatást. Lássuk hova vezet ez a románc.