Öt percen belül vált álomból rémálommá a belga csapat számára a Tour de France
![cycling Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/D_mAekoQsVS-F2moyzD5I01K8NYldE6nKP24PaWmqZ4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2OTFlYTdjZTBjZjQ4ZjU4ODQzM2RjZjMyZDU5ZDU4.webp)
A mezőny egyik, ha éppen nem a legerősebb csapata már eleve baljós előjelekkel vágott neki a napnak, hiszen vasárnap reggel a két hete még az összetett egyik nagy esélyesének számító szlovén Primoz Roglic feladta a versenyt. Aztán a szakasz utolsó 60 kilométeréhez érve előbb egy újabb tüntetés állította meg a mezőnyt, majd a kiváló hegyi segítő, a holland Steven Kruijswijk keveredett egy bukásba, és nem is tudott visszaülni a biciklire, hordágyon vitték el. A holland a vállát fájlalta, nem tudta mozgatni a jobb karját.
Percekkel később a sárga trikós Jonas Vingegaard is földre került, ráadásul ő saját csapattársával, Tiesj Benoot-val ütközött össze, de ők legalább folytatni tudták a versenyt.
A harmadik, a Pireneusokban kedden kezdődő hét előtt tehát a Jumbo elvesztette két kitünő emberét, esett a sárga trikósuk, az összetettben vezető Vingegaard, a vasárnap az idei Touron már a hatodik alkalommal dobogós Wout van Aertre pedig embertelen munka fog várni, ha előnnyel akarják Párizsba vinni a sárga trikót.