A szívleállás miatt összeesett sztársportoló végleg befejezi a pályafutását

WIELRENNEN, CYCLISME, OMLOOP, NB, HET VOLK, CIRCUIT HET NIEUWSBL Horizontal, Sonny Colbrelli
Célba érkezést követően összeesett Colbrelli, kórházba szállították
Vágólapra másolva!
Orvosi tanácsra befejezi versenyzői pályafutását Sonny Colbrelli, aki az országúti kerékpáros katalán körverseny március 21-i nyitószakaszának végén, a célba érkezés után - szívritmuszavar miatt - összeesett.

Az olasz bringás csapata, a Bahrain Victorius akkor azt közölte, hogy a tavalyi Párizs-Roubaix győztesére a következő napokban hazájában, Olaszországban várnak különböző vizsgálatok. Később, Padovában defibrillátort ültettek be a szervezetébe, a legutóbbi vizsgálatok után pedig azt tanácsolták neki, hogy fejezze be pályafutását.

„Tavaly ebben az időszakban karrierem legfontosabb győzelmét, a Párizs-Roubaix-t ünnepeltem. Nem gondoltam volna, hogy egy évvel később

– idézte őt csapata közleménye.

Az olasz kerékpáros hozzátette: az elmúlt hónapokban nem adta fel a reményt, hogy visszatérhet, de a vizsgálatok kiértékelése után, kénytelen volt elfogadni, hogy abba kell hagynia a versenyzést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!