Budapest, 2023. február 20.
Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságnak otthont adó, épülő Nemzeti Atlétikai Központ 2023. február 20-án. A vb-re augusztus 19. és 27. között kerül sor, Magyarország történetének legnagyobb sporteseményén várhatóan több mint 200 ország 2000 atlétája vesz részt.
MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Napról napra közeledik a 2023. augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő, rengeteg magyar- és világsztárral fémjelzett budapesti atlétikai világbajnokság, és ezzel együtt az eseménynek otthont adó helyszín átadása is. Nézze meg a lélegzetelállító drónfelvételt a 40 ezer fősre tervezett stadion jelenlegi állapotáról és környezetéről!
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.