Megváltozott az élete azzal, hogy megnyerte a CrossFit nem hivatalos világbajnokságát?
De jó, hogy ezt most tisztázni tudom: a világbajnokság teljesen hivatalos volt, maga a CrossFit, mint sportág nem hivatalos, de a világbajnoksága az. A CrossFit egy edzésforma, melynek a licence egy magánszemély kezében van. Nincsenek egyesületek, szövetségek, mindenki egyénileg indul a versenyeken.
Van emiatt hiányérzete, hogy nem egy olimpiai vagy egy hivatalos sportág világbajnoka lett?
Talán más lenne a visszhangja, ha így lett volna, de igazából nem szoktam foglalkozni ezzel.
Azért így is elég nagy visszhangja lett a teljesítményének, tele volt a győzelemmel a sajtó, szinte mindenhová elhívták nyilatkozni.
Igen, ez igaz, de magától a győzelemtől nem változott meg az életem annyira, mint ahogy az emberek esetleg gondolják. Több lett a megjelenés az tény, de ahogy ez lecsengett, visszatértem a szokásos munkához. Ugyanúgy megyek tovább, a következő cél a címvédés lesz, az addigi versenyeken pedig a legjobb eredményeket hozni.
Más lesz úgy versenyezni jövőre, hogy a legnagyobb ellenfele, Tia-Clair Toomay várhatóan indulni fog?
Nem lesz ettől nagyobb kihívás. Az ellenfelek jönnek-mennek, nincs mindenki ott minden versenyen. Szerintem az is az első lépés egy győzelemhez, hogy egyáltalán ott legyen az ember a versenyen. A média Tia távolmaradásával nagy favoritnak tartok, szinte elvárták tőlem, hogy megnyerjem a CrossFit Gamest. Versenyzőként egyáltalán nem erre fókuszálok, hanem arra, hogy kihozzam magamból a legtöbbet.
Akkor nem is úgy állt oda a versenyhez, hogy voltam már második, harmadik is, akkor ezt most nekem meg kell nyernem, mert a sajtó és a szakma elvárja tőlem?
Nem éltem meg nyomásként, vagy elvárásként, inkább motiváció volt, hogy megmutathatom, mire vagyok képes.
Lehet tudni egy ilyen versenyen előre, hogy milyen feladatok lesznek?
A CrossFit ugye egy edzésforma. Megvannak az alap feladatok, de mindig jöhetnek újak és változások is. Ez a különleges benne, hogy nem úgy van, mint például a szertornában, ahol megvannak a gyakorlatok, vagy az atlétikában a 100 méteres síkfutás, ami mindig 100 méteres síkfutás. A CrossFitben lehet, hogy a hátunkra raknak egy homokzsákot, vagy 100 helyett 110 métert, esetleg 90-et kell futni, változhat a feladat intenzitása és az idő intervallum is: van, hogy öt percig, van, hogy másfél órán át végzünk egy feladatot.
Azért ez pszichésen is elég megterhelő lehet, rugalmasan reagálni minden kiszámíthatatlanságra. Van ehhez szakember, sportpszichológus, aki felkészíti?
Nincs, csak edzőkkel dolgozom.
Több edzője is van?
Igen, de edzeni itthon leginkább egyedül szoktam, vagy a nagyobbik tesómmal, aki szintén crossfitezik, és az ő barátnőjével. Itthon, Magyarországon kezdem el a szezont, aztán a vb-re a felkészülés már kint, az Egyesült Államokban megy, egy ottani edzővel és edzőpartnerekkel.
A hazai CrossFit közeg hogyan viszonyult az eredményéhez?
Nem igazán figyelem az itthoni történéseket, mert a saját karrieremmel, felkészülésemmel foglalkozom. Az itthoni versenyeken sem indulok, mert nincs ellenfél, így pedig sem nekem, sem a többi indulónak nem lenne élvezetes.
Ha jól tudom, már egészen fiatalon elköteleződött a CrossFit mellett. Igaz, hogy az iskolatársainak tartott edzést?
Igen! Egy iskolai feladat volt a végzős osztályban, hogy éves munkát készítsünk, én a CrossFitről írtam, és tartottam is edzést a diákoknak. Egyik reggel iskolába menet találtam egy hatalmas traktorgumit, és az volt az edzés egyik fele, hogy elmentünk a srácokkal a gumiért, amit aztán elgurítottunk az iskolába. Az udvarról aztán nem került arrébb, mert csak én bírtam megmozdítani.
Már itt volt önben küldetéstudat, hogy megszerettesse a sportot másokkal?
Az már korábban is megvolt bennem, mert én szinte beleszülettem a sportba. A családdal mindig mozogtunk hétvégente, mert a szüleim mindketten testnevelő tanárok. Sítúrára, biciklitúrára, evezni, futni, kirándulni jártunk.
Ez soha nem volt terhes? Nem szeretett volna néha inkább otthon maradni?
Nem, mindig szívesen mentünk, ez sosem volt kényszer. Mindenki várta otthon a családban ezeket a hétvégéket, élvezetesek voltak.
Szóval először megszületett a sport szeretete, utána jött a versenyszellem?
Inkább talán a kettő egyszerre. Van ugye két fiútestvérem, mindig megvolt bennem a szándék, nem is arra, hogy legyőzzem őket, hanem inkább meg akartam mutatni, hogy én is képes vagyok arra, amire ők. Általános iskolában bármilyen kerületi sportversenyt rendeztek, mindegyiken részt akartam venni. Volt az iskoláinknak egy országos olimpiája is, azon ötödikesen megnyertem a másfél-két kilométeres futóversenyt.
Fontos, hogy megmutassa, hogy nőként is képes ugyanarra, mint a férfiak? Hiszen a CrossFitben nincs külön női és férfi kategória.
Azért is szeretem ezt az edzésformát, mert itt tényleg nincs semmilyen megkülönböztetés, sőt, a termekben általában több nő van, mint férfi, egyre népszerűbb. Közben a közösségi médiában is azt látom, hogy egyre elfogadottabb az egészséges, izmos női megjelenés, ami sok nőt inspirál, talán ezért is próbálják ki egyre többen a CrossFitet. Így lassan az a szemléletmód is egyre nagyobb teret nyer, hogy a nőiesség nem a külsőségeken múlik, hanem azon, hogy mennyire éli meg a nő a nőiességét. Közben meg ugye azt is megtapasztalják a nők, hogy mire képesek a testükkel, hogy például akár hatvan kilót is tudnak emelni.
Volt azzal kapcsolatban tapasztalása, hogy a külső, sok-sok edzésnek köszönhető ereje átalakult belső erővé?
Konkrét időponthoz nem tudom kötni, de idővel kialakult ez bennem. Még nem is a CrossFitben, hanem a falmászással. Ezzel kezdtem ugyanis a sportpályafutásomat, apukám épített egy mászótermet a Klebersberg Kúnó Általános Iskolában, ahol testnevelőtanár volt, ott nőttem fel a teremben. Rohangáltam, hintáztam, másztam, nagyon sportos voltam, habár művész iskolába jártam, ahol nem a sporton volt a fő hangsúly. Ott is nagyon kilógtam, senki nem volt túl sportos, de nem azzal voltam elfoglalva, hogy a testem hogy néz ki, hanem azt láttam, hogy mire vagyok képes a teremben az edzéseken.
Most békében van magával?
Már igen, de eleinte sokat küzdöttem. Például az ideális testsúly elérésével, mit és mikor, hogy egyek, de mostanra kitapasztaltam, hogy mi a jó nekem, nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Mi az, amin esetleg mégis dolgoznia kell?
Ott még nagyon keresem az egyensúlyt, hogy mennyit mutassak meg és mennyit hagyjak elrejtve magamból.
Nagyon úgy tűnik, hogy itt egy 26 éves lány, aki rendben van magával, értékes csomagot kapott a szüleitől, de hol van itt az áldozat?
Sokan kérdezik ezt tőlem, de én nem arra fókuszálok, hogy mi az, ami nincs, hanem arra, hogy mit kaptam a sporttól és a CrossFittől. Oké, nem járok bulizni, de nem is vágyom, megvan az esti rutinom, tízkor már ágyban vagyok. A baráti köröm is a CrossFithez vagy a sporthoz kötődik, szóval így körülöttem mindenki megérti, hogy mennyire fontos nekem az edzés.
A magánélete hogyan tolerálja mindezt?
Most épp nincs senkim, a kiskutyám, a bébi corgi, aki pár hete az enyém, ő most a férfi az életemben. A korábbi két kapcsolatom mind a CrossFithez kötődött. És mivel ebben a közegben mozgok, szinte biztos vagyok benne, hogy innen is lesz a párom.
Ezt a nagyon különleges életmódot egy kívülálló nem biztos, hogy megérti, de mi van, ha mégis jön valaki, aki igen? Az kizáró tényező, hogy nem crossfitezik?
Dehogy is, jöjjön csak nyugodtan, habár ilyen még nem volt. (nevet) De talán jó is lehet az, hogy nem a CrossFitről beszélek 0-24-ben.
Mit gondol, a párkapcsolatban hogyan lehet a finom női energiákat és a férfi-női egyensúlyt megtartani? Azért elég sok erős nőt látni...
Én is oda sorolom magam, mert egész életemben mindig mindent elintéztem egyedül, ha kértem is férfi segítséget, általában az édesapámtól. Szerintem nem a nőnek kell visszafognia magát, hanem olyan férfit kell találnia, aki nála erősebb, és aki elfogadja az erős nőt is nőként.
Mihez kezd a győzelemmel járó pénzzel?
Úgy tervezem, hogy egy CrossFit termet nyitok Magyarországon, és amikor 30 éves koromban abbahagyom majd a versenyzést, edzőként ott fogok dolgozni.