Meghalt a 19 éves sportoló, miután kiderült, hogy apa lesz
![gyertya
halál
gyász
fehér gyertya](https://cdn.origo.hu/2023/12/g7Kf3jGccQo4R1L7dYlbd7x1e02G0_EmHYvTQe5u_8w/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzYzkxNjJmNzAyNDRlOWJiOTVlMzRiMjRlYjhiYzc1.webp)
A baleset január 7-én este történt Puerto Ricóban, miután a tehetséges versenyző a Honda CRF450 típusú motorkerékpárjával összeütközött egy teherautóval. Jelentések szerint akkora erővel ütköztek, hogy Marcano már a becsapódáskor életét vesztette. A furgon vezetője azonban segítségnyújtás helyett elmenekült a helyszínről, a rendőrök továbbra is keresik.
A The Sun információi szerint a szörnyű balesetben mindössze néhány nappal azután történt, hogy kiderült, Marcano apai örömök elé néz.
A Bloodhorse beszámolója szerint Marcano tavaly január elsején vett részt az első profi versenyén, ahol negyedik helyen végzett, majd a következő két versenyét megnyerte. Márciusban debütált az Egyesült Államokban a Mahoning Valley Race Course-on, szakértők szerint fényes jövő előtt állt, ám fiatal kora ellene így is összesen 52 futamot nyert, és több mint 550 ezer font (240 millió forint) vagyont halmozott fel.