A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Minden idők egyik legjobb golfozója, Tiger Woods 2021-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amely során a jobb lába több helyen is megroncsolódott. A legendás sportoló azóta sikeresen visszatért és rendszeresen indul is versenyeken, nemrég pedig lábvédő nélkül jelent meg, így láthatóvá váltak a horrorsérülésének maradandó nyomai.

Tiger Woods 2021 februárjában szenvedett súlyos autóbalesetet, mely során a jobb lábszára és a bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, órákon át operálták, és a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. A legendás sportoló 2023 áprilisában visszatért a Mastersen, majd a verseny után nem sokkal ismét megműtötték a bokáját. 

Tiger Woods súlyos baleset után tért vissza a golfpályára
Fotó: AFP (Photo by ANDY BUCHANAN / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE

A 48 éves sztár azóta rendszeresen indul versenyeken, nemrég pedig a megszokott lábvédője nélkül jelent meg, így láthatóvá váltak a három és fél évvel ezelőtti horrorsérülésének nyomai a jobb lábán. A korábban öt hátműtéten is átesett Woods jobb lábán egy óriási heg látható, de így is szinte csodával ér fel, hogy nem kellett feladnia a sportolói karrierjét és továbbra is versenyezhet.

Volt egy pont, amikor nagyon közel voltam ahhoz, hogy végül fél lábbal hagyjam el a kórházat" - 

mondta a sportág legismertebb alakja, akinek a sérülése kapcsán még az amputáció lehetősége is felmerült annak idején.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!