Vágólapra másolva!
Az Orosz Birkózószövetség elnöke, az egykori legendás birkózó, Mihail Mamiasvili szerint a párizsi olimpia csak karikatúrája lesz a valóságnak. Ennél sokkal keményebb üzenetet fogalmazott meg az orosz külügyminisztérium szóvivője.

A magyar szurkolók is jól ismerhetik az orosz birkózó, Mihail Mamiasvili nevét. Ő volt az, aki az 1988-as szöuli olimpián a döntőben legyőzte az addig verhetetlennek hitt Komáromi Tibort, és ő volt az, akit Komáromi 1989-ben a svájci Martigny-ben elképesztő módon győzött le a világbajnokság döntőjében.

A világ sportja összeomlás előtt áll - az oroszok szerint
Fotó: AFP 

Mamiasvili most az Orosz Birkózószövetség elnöke. Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy az orosz birkózók nem indulnak el a párizsi olimpián. Mamiasvili erről így beszélt: "A Nemzetközi Olimpiai Bizottság összesen 10 orosz birkózónak adta meg az indulási lehetőséget a párizsi olimpián, annak ellenére, hogy összesen 16 kvótát szereztünk. 

Ez számunkra elfogadhatatlan, és ezért úgy döntöttünk, hogy nem indulunk el az olimpián. 

A NOB önkényes módon olyan sportolóktól tagadta meg a részvételt, mint a kétszeres olimpiai bajnok Abdulrasid Szadulajev, a legutóbbi olimpia bajnoka, Zaur Uguev, a világbajnok Zaurbek Szidakov vagy Musza Jevlojev. Hogy a NOB mi alapján döntött ezeknek a sportolóknak a kizárásáról, azt nem lehet tudni. Ami Párizsban lesz, az nem egy olimpia, hanem egy rettenetes rajzfilm lesz" - fogalmazott Mamiasvili.

A NOB nem tesz mást, mint parancsokat osztogat, a buzgó oroszfób csinovnyikok pedig végrehajtják ezeket

 - folytatta. 

Russian Olympic Committee meeting in Moscow
Mihail Mamiasvili (szemben), az Orosz Birkózószövetség elnöke
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2022 Anadolu Agency

A 2016-os riói olimpia szabadfogású amerikai olimpiai bajnoka, Kyle Snyder idén áprilisban levelet írt, s abban azt írta: 

Kívánom,, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Abdulrasid Szadulajev ott lehessen Párizsban.

Mamiasvili erről így beszélt: "Az amerikai sportolók is támogattak bennünket annak ellenére, hogy a két ország vezetése jelenleg nincs azonos politikai platformon. 

Nemcsak ő, hanem az egész amerikai birkózócsapat kifejezte abbéli reményét, hogy ott lehetünk az olimpián. Ezek után jött a NOB lépése. Egészen döbbenetes ez a számunkra.

Ennél sokkal tovább ment Maria Zakharova, az Orosz Külügyminisztérium szóvivője. Ő azt mondta, hogy a világ sportja hosszútávon összeomlik, ha nem engedik versenyezni nemzetközi színtéren az oroszokat. 

Ezt nem tudom másnak nevezni, mint nácizmusnak. Mert az, hogy sportolókat vér szerinti vagy nemzetiségi alapon zárnak ki, az nácizmus.

Arról az országról beszélünk, amely rengeteget adott a világsportnak, a sportolóink, az eredményeink, a sportlétesítményeink, arról az országról van szó, amely kétszer is sikeresen rendezte meg az olimpiát. Most mindenhonnan kilöknek bennünket, ezzel tönkretéve a világ sportját. Ez arra utal, hogy teljesen megváltoztatják, eltorzítják a világ sportját, az olimpiákat. Érdemes megnézni, mik történekkel férfi-női kérdésben, hogy nembináris futó indulhat el az olimpián."

Maria Zakharova, az Orosz Külügyminisztérium szóvivője
Fotó: AFP 

A párizsi olimpiai játékokat július 26-tól augusztus 11-ig rendezik meg. Az orosz és fehérorosz sportolók Párizsban kizárólag semleges státuszban indulhatnak el, s kizárólag egyéni versenyzőként. Az orosz hatóságok diszkriminatívnak és az olimpiai elvekkel ellentétesnek tartják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ezen határozatát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!