A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a 16 között remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.

Kovács Richárd a nyolcaddöntőben a tokiói olimpián egy súlycsoporttal lejjebb bronzérmet szerző Hardy Garside ellen lépett a szorítóba. 

Az ausztrál ökölvívó időnként szoknyát, női ruhát és festett körmöket visel, ugyanis lelkes LMBTQ-támogató – írja a Mandiner. A tokiói olimpián Garside azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy miután legyőzte a kazah Zakir Szafiullint a negyeddöntőben, szivárványos mintával festett körmeit mutogatta a ringben, ezzel is megkérdőjelezve a nemi normákat. 

Kovács Richárd
A ökölvívó Kovács Richárd remekelve negyeddöntős a párizsi olimpián
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A feszültség érezhető volt mindkét bokszolón, így egyaránt keveset ütöttek, csak egyszer-egyszer találtak, a kiegyenlített szakasz pedig a pontozókat is megosztotta, három közülük az ausztrált, kettő pedig a magyart látta jobbnak. 

A második menet viszont egészen más képet mutatott, mivel a nyíregyháziak kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese egyértelműen ráérzett ellenfele stílusára,

 és egyre nagyobb fölénybe került a jobbegyeneseinek és a remek balhorogjainak köszönhetően. Garside egyre tanácstalanabbá vált, a szenzációsan bokszoló Kovács pedig végül egyhangú pontozással győzött. Sikerével egy lépésre került az éremszerzéstől. 

"Az első menet első percében voltam kicsit enervált, pedig jól sikerült a bemelegítés, aztán a második perctől már elkezdtem szépen fellazulni és onnantól élveztem a meccs minden pillanatát" - idézte fel mérkőzését az MTI-nek a 27 éves ökölvívó. 

Úgy éreztem a ringben, hogy az én akaratom érvényesül, ellenfelem nem tudta felvenni azt a ritmust, amit szeretett volna.

 Kovács azt is elmondta, hogy hiába érezte egyre magabiztosabbnak fölényét, az utolsó menetben is végig figyelnie és koncentrálnia kellett, mert az zárószakasz előtt még szoros volt a pontozás.

Kovács Richárd egyhangú pontozással győzött az LMBTQ-támogató riválisa ellen
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

"A harmadik menet nagyon kellett, ezért próbáltam végig figyelni. Viszont a vége felé azért már éreztem, hogy meglesz a meccs, mert sokkal többet találtam riválisomnál" - mondta Kovács Richárd. 

Örülök, hogy itt vagyok és bizonyíthatok magamnak és a kisfiamnak nagyon szeretnék egy érmet hazavinni, amitől már csak egy meccs választ el.

 Egy nagyon jó ellenféllel kell majd összecsapnom csütörtökön, de az edzőimmel megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni rá."

A 27 éves öklöző a biztos érmet jelentő elődöntőért csütörtökön lép ringbe, minden bizonnyal a házigazdák háromszoros világbajnoka, olimpiai ezüstérmese, Sofiane Oumiha lesz az ellenfele, aki viszont előbb a jordániai Obada Alkasbeh ellen meccsel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!