Vágólapra másolva!
Szilágyi Áron a közösségi oldalán jelentkezett egy videóval, amelyben arról beszél, számára miért fontos a Fair Play és az, miképp nyeri meg a mérkőzését.

A háromszoros olimpiai bajnok vívó angolul beszélt a Facebook-on közzétett videójában, amelyben az alábbiak hangzanak el: 

Az évek során arra tanítottak az edzőim, hogy tiszteljem az ellenfelem, és hogy sokkal fontosabb a szabályok szerint vívni, mint az, hogy megnyerjek egy versenyt vagy egy érmet. Ezért minden egyes megmérettetés minden egyes meccsén mindig megkérdezem magamtól, a Fair Play szellemében vívok és tisztelem az ellenfeleim és a szabályokat? Ha csalással vagy trükközéssel nyernék, akkor annak az éremnek nem ugyanolyan lenne az értéke és nem lennék vele boldog, nem érezném az enyémnek. Az én célom nem pusztán az, hogy nyerjek, hanem hogy a Fair Play szellemében tegyem mindezt, mert annak van igazán értéke."

Nem a levegőbe beszélt a világbajnok

Szilágyi Áron mindig is egy hiteles versenyző, ember volt, és a fenti videójában sem a levegőbe beszélt, elég csak arra visszagondolni, hogy az idei Év Sportolója gálán átvehette a Nemzetközi Fair Play Bizottság kitüntetését, amit 

a 2023. márciusi világkupán bemutatott sportszerű cselekedetéért kapott. Akkor a magyar vívó a döntőben vesztes állásnál hagyta, hogy grúz ellenfele találatot adjon neki, miután korábban az ő javára tévedett a zsűri.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!