Vágólapra másolva!
A kanadai Michael Woods nyerte pénteken a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát, melyen Primoz Roglic majdnem két percet faragott hátrányából az összetett éllovas Ben O'Connorral szemben.

A Lugo és Puerto de Ancares közötti 176 kilométeres etapon négy kategorizált emelkedő várt a mezőnyre, amely éppen a táv legvégén tekert fel a legnehezebb, célba vezető első kategóriás kaptatóra. Az MTI beszámolójából kiderült, hogy egy nagyobb szökevénycsoport lépett el, és mivel nem volt összetettben "veszélyes" versenyző köztük, így az esélyesek csoportja több mint 15 percre elengedte az élbolyt. Közülük az utolsó, rendkívül nehéz, helyenként 15 százalékos meredekségű hegyen Woodsban maradt a legtöbb erő, sorra hagyta maga mögött riválisait, s végül 45 másodperces előnnyel ért a célba.

Michael Woods
A kanadai Michael Woods nyerte a Vuelta 13. szakaszát
Fotó: AFP

Az összetettben továbbra is a piros trikós Ben O’Connor vezet, de a második Primoz Roglic végül több mint fél percet vert valamennyi ellenfelére, az ausztrál éllovas pedig majdnem két perccel utána tekert a célba, így O'Connor előnye 1:21 percre csökkent.

A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása a győzteshez képest 24:01 perces hátránnyal 88. lett, összetettben pedig hat pozíciót rontva a 35. helyről várja a folytatást.

Hatalmasat bukott a korábbi szakaszgyőztes

A Vuelta nyitófutamának győztese, Brandon McNulty mindössze 20 km-re a célvonaltól hatalmasat bukott, miután lejtmenetben megcsúszott a kanyarban és a szalagkorlát alatt átcsúszva a szakadékba zuhant. Az amerikai kerékpáros vérző arccal és könyékkel ugyan, de fel tudott kelni, majd miután visszasegítették az útra, a sérülései ellenére folytatni is tudta a versenyt.

Eredmények:
13. szakasz, Lugo-Puerto de Ancares, 176 km, hegyi befutó:
1. Michael Woods (kanadai, Israel-Premier Tech) 4:19:51 óra
2. Mauro Schmid (svájci, Jayco-AlUla) 45 mp hátrány
3. Marc Soler (spanyol, UAE Emirates) 1:11 p h.
...16. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-Hansgrohe) 10:54 p h.
...24. Enric Mas (spanyol, Movistar) 11:52 p h.
...33. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 12:49 p h.
...88. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 24:01 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. O'Connor 52:10:15 óra
2. Roglic 1:21 perc hátrány
3. Mas 3:01 p h.
...35. Valter 49:13 p h.

Szombaton a Villafranca del Bierzo és Villablino közötti 200,5 kilométeres etap vár a mezőnyre. A Vuelta jövő vasárnap Madridban ér véget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!