Vágólapra másolva!
A 33. nyári olimpiai játékok egyik legnagyobb botrányát a női ökölvívók között elindult két, biológiailag férfinak számító sportoló okozta, akik fizikai erőfölényüket kihasználva saját súlycsoportjukban meg is nyerték az aranyérmet. A Nemzetközi Boksz Szövetség (IBA) most olyan perdöntő bizonyítékokkal állt elő, amelyek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hazugságait is leleplezik.

A Magyar Nemzet számolt be róla egy terjedelmes cikkében, hogy az IBA most nyilvánosságra hozta az algériai Imane Khelif és a tajvani színekben induló Lin Ju-ting nevéhez fűződő bokszbotrány összes olyan adatát, amelyek nem sértenek alapvető személyiségi jogokat. Ezekből a dokumentumokból pedig egyértelműen kiderült, hogy

két, egymástól teljesen független laboratórium majd egy év különbséggel jutott ugyanarra az eredményre 2022-ben és 2023-ban: Khelif és Lin biológiailag férfiak. Ráadásul az is napvilágot látott, hogy a NOB állításával ellentétben igenis elküldték az ügy dokumentumait a Bizottságnak, így pontosan tudták, kiket indítanak a női mezőnyben.

Imane Khelif aranyérmet nyert Párizsban Fotó: MOHD RASFAN / AFP

Ezek a független laboratóriumok által elvégzett vizsgálatok nyilvánvalóvá teszik, hogy mind Khelif, mind Lin biológiailag férfinak számítanak, mert a szervezetükben az X- és Y-kromoszómák is megtalálhatók. Az IBA vizsgálat eredményei ITT tekinthetőek meg és az ezzel kapcsolatos vezetői beszámoló is.

Khelif és Lin, valamint az olimpiai bizottság is pontosan tudták, hogy a vizsgálatok konkrét eredményeit csak és kizárólag úgy lehetne nyilvánosságra hozni, ha a két sportoló abba beleegyezik. Ám se az algériai, sem a tajvani ökölvívó erre nem volt hajlandó, sőt Khelif az olimpián aratott győzelmét követően mindenkit perrel fenyegetett meg – többek között Elon Muskot, J. R. Rowlingot, valamint Donald Trumpot –, aki nyilvánosan kétségbe vonja női mivoltát.

Az IBA az ötkarikás játékok óta saját hatáskörében már lépett az ügyben, új szabályzatot fogadott el, melynek értelmében sem Khelif, sem Lin nem indulhatnak az idei asztanai és a jövő évi belgrádi női ökölvívó világbajnokságon. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!