A fentieken kívül is lesz alkalom magyar sportolónak szurkolni, a tekvondósok között 68 kilogrammban a 21 éves, Eb-bronzérmes Józsa Levente lép szőnyegre, míg atlétikában a hétpróbázó Nemes Rita és Krizsán Xénia mellett a szerdán reményfutamba jutott Kozák Luca és Kerekes Gréta indul majd 100 méter gáton. A női vízilabda-válogatott Görögország ellen ugrik medencébe a helyosztó első körében, és ha nyer, akkor szombaton az ötödik helyért játszhat majd, valamint a csütörtöki versenynapon mutatkozik be az egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázó párizsi olimpikon, a karikával vb-bronzérmes Pigniczki Fanni, aki az egyéni összetett selejtezőjében lesz érdekelt a Porte de la Chapelle Arénában.
A világbajnoki negyedik helyezett hétpróbázó 13.61-es eredményt ért el 100 méter gáton az első futamban.
Élete első olimpiáján végül pazar úszással az 5. helyen végzett a magyar sportoló. A 10 km-es nyílt vízi úszást a holland van Rouwendaal nyerte meg.
Az utolsó 800 méteren a 4-6. helyezettek között, akárcsak az első három esetében, mindössze csak pár másodperc a különbség, hihetetlen izgalmaknak nézünk elébe a női 10 km-es nyílt vízi úszás fináléjában.
8,3 km-t követően továbbra is tartja a remek hatodik helyezését Fábián Bettina a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében.
Olaszországban forrnak az indulatok, miután a magyar férfi vízilabda-válogatott büntetőkkel legyőzte az olasz csapatot a párizsi olimpia vízilabdatornájának negyeddöntőjében. A nyolc között kiesett olaszok egy játékvezetői hiba miatt őrjöngenek, szerintük ugyanis a bíró botrányos tévedése döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét.
Hihetetlen, másfél óra úszást követően, 7,6 km után már a hatodik helyen áll a magyar sportoló a női 10 km-es nyíl vízi úszás döntőjében.
6,6 km-t követően a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében a magyar sportoló továbbra is ott van az élmezőnyben.
Nem könnyíti meg a versenyzők dolgát a Szajna a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében, erősödik a sodrás a folyóban.
Egy óra úszást követően a 10. helyen úszik a magyar sportoló élete első olimpiáján a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében, kevesebb, mint 20 másodperces hátránnyal az első helyezetthez képest.
A harmadik kör végéhez közeledve a magyar sportoló már a 8. helyen úszik, alig tíz másodperces hátrányban az első helyezetthez képest a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében.
Kevesebb mint fél perc már csak a hátránya Fábián Bettinának az első helyezetthez képest 2,5 km versenyzést követően a női 10 km-es nyílt vízi úszásban.
A női 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében a magyar sportoló majd egy perces hátrányban úszik a második körben az első helyezetthez képest.
A női 10 km-es nyílt vízi úszás 24 fős mezőnye, Fábián Bettinával együtt összesen hat kört teljesít majd a Szajnában. 15 perc úszást követően még egyben van a mezőny, szépen, libasorban követik egymást a vízben a sportolók.
Elkezdődött a női 10 km-es nyílt vízi úszás döntője a folyóban, a 24 fős mezőnyben ott volt a rajtnál Fábián Bettina is. A korai kezdés ellenére szinte telt ház figyeli a sportolókat. A közvetítés során, ha valaki TV-n is követi az eseményeket, a magyar úszó 23-as sapkával úszik.
Összesen 24 sportoló ugrik a Szajnába csütörtökön reggel 7.30-kor, köztük Fábián Bettina, hogy a 10 km-es döntőben ússzanak. A folyó vízminőségével továbbra sincs minden rendben, az első edzést nem is tartották meg - a magyarok egyébként is medencében készülnek -, a szervezők kedden azt mondták, hogy várhatóan nem lesz akadálya a csütörtöki verseny megrendezésének.