A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Férfi 100 méter pillangóúszásban és a női kardozók csapatversenyében van esély elsősorban magyar éremszerzésre a párizsi olimpia szombati versenynapján, amelynek során a 66 kilogrammos Hámori Luca az ökölvíváson, sőt, akár az egyetemes sporton is túlmutató mérkőzést vív a negyeddöntőben az algériai Iman Heliffel, akit korábban saját sportágának világszövetsége tiltott el a versenyzéstől. Az algériai bokszolóról ugyanis azt állapították meg, hogy férfi.

Az egyéniben a várakozásoktól elmaradó eredményeket produkáló cselgáncsozók szombaton a vegyes csapatversenyben lesznek érdekeltek, de nem ők lesznek az esélyesek a jó erőkből álló olaszokkal szemben a 32 között.

A női kézilabda-válogatott már csütörtökön biztosította a helyét a negyeddöntőben, szombaton 9 órakor pedig a szintén már biztosan továbbjutó hollandokkal találkozik a csoportkör utolsó fordulójában.

Délelőtt 9.30-tól Major Veráért szoríthatunk, aki a női légpisztoly alapversenye után a sportpisztolyét is megnyerte, így bejutott a szombati döntőbe.

A 200 méter pillangón szerda este olimpiai ezüstöt nyert Milák Kristóf - Tokió ötkarikás aranyérmese - péntek délelőtt a saját előfutamát megnyerve jutott be a 100 méter pillangó középdöntőjébe, ahonnét szintén a legjobb idővel került be a szombat esti fináléba, így abszolút éremesélyesként állhat majd rajtkőre. 

IMG_7017
Milák Kristóf ezüstérmes lett 200 pillangón
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ami a többi úszót illeti, Senánszky Petra 50 méter gyorson, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán pedig 1500 méter gyorson ugrik medencébe a szombat délelőtti előfutamok során, ha pedig Senánszkynak sikerül a továbbjutás, akkor az esti elődöntőben is érdekelt lesz.

A kerékpáros Valter Attila az egyéni időfutamban szombaton elért 22. helye után ezúttal a szombaton 11 órakor rajtoló mezőnyversenyben áll rajthoz, egy órával később pedig a tervek szerint folytatódnak az ILCA 6 és az ILCA 7 hajóosztály küzdelmei a vitorlázóknál, előbbiben a világ- és Európa-bajnok Érdi Márivál, utóbbiban pedig az Eb-ezüstérmes Vadnai Jonatánnal a mezőnyben.

Hirdetés

A női kardvívóknál hétfőn Márton Anna és Szűcs Luca esetében is a negyeddöntő jelentette a végállomást az egyéni küzdelmek során, szombaton viszont kétszeres világbajnokként lépnek pástra a csapatversenyben Pusztai Lizával és Battai Sugárral kiegészülve, az első ellenfél pedig Japán lesz a nyolc között.

Medencébe ugrik szombat délután a két győzelemnél és egy vereségnél járó férfi vízilabda-válogatott is, amely ezúttal az ausztrálokkal csap majd össze.

Nem feltétlenül sportszakmai szempontból, de mindenképpen hatalmas figyelem övezi majd az ökölvívó Hámori Luca mérkőzését algériai ellenfelével a 66 kg negyeddöntőjében. A 25 éves Iman Helifről ugyanis a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak. Helif az első mérkőzését Párizsban úgy nyerte meg, hogy olasz ellenfele alig 40 másodperc után feladta a küzdelmet vele szemben, mert túlságosan erősnek érezte az ütéseket. 

A nemi teszteken megbukott Iman Helif lesz Hámori Luca következő ellenfele az olimpián
Fotó: AFP /Mohd Rasfan

Angela Carini az eredményhirdetés után nem volt hajlandó kezet fogni a világbajnoki ezüstérmes Heliffel, és sírva hagyta el a szorítót. Az algériai bokszoló olimpiai jelenléte ellen széles körű nemzetközi tiltakozás indult meg, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteken egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) az ügyben. A MOB elsősorban az esélyegyenlőséget és a tisztességes versenyhez fűződő jogok védelmét hangsúlyozza, miközben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos levelet tervezett küldeni a MOB-nak és a NOB-nak is Helif szereplése miatt.

Maga az érintett, a hazai ökölvívósport első női olimpikonjaként Párizsban már két meccset nyert Hámori Luca korábban úgy nyilatkozott szombati ellenfeléről, hogy "akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő". Hozzátette, ő felkészül az összecsapásra, és az algériaival kapcsolatos kérdőjelek csak még értékesebbé tennék a győzelmét.

Hámori Luca kihívásként tekint az összecsapásra
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Atlétikában a péntek délelőtt országos csúccsal továbbjutó Takács Boglárka a női 100 méteres síkfutás elődöntőjében indul szombat este.

Medencébe ugrik szombat délután a két győzelemnél és egy vereségnél járó férfi vízilabda-válogatott is, amely ezúttal az ausztrálokkal csap majd össze.
 

CSELNGÁNCS (Champs-de-Mars Arena)

08:00-14:00 vegyes csapat mérkőzések Izrael - Magyarország
 

KÉZILABDA (South Paris Arena 6)

09:00-10:30 női selejtező 5. forduló B csoport: Magyarország - Hollandia
 

SPORTLÖVÉSZET (Châteauroux Shooting Centre)

09:30 – 10:30 női 25 m pisztoly döntő: ? Fábián Sára Rahel, Major Veronika
 

EVEZÉS (Vaires-sur-Marne Nautical Stadion)

9:42 férfi egypárevezős C döntő: Pétervári-Molnár Bendegúz
 

ÚSZÁS (Paris La Defense Arena)

11:00 – 13:00 előfutamok

női 50 m gyors Senánszky Petra

férfi 1500 m Betlehem Dávid, Sárkány Zalán
 

KERÉKPÁR (Trocadéro)

11:00-18:15 férfi mezőnyverseny Start and Finish: Valter Attila
 

VITORLÁZÁS (Marseille Marina)

12:00 – 19:00 ILCA 6, ILCA7 futamok (5-6) Érdi Mária, Vadnai Jonatán
 

VÍVÁS (Grand Palais)

13:00 – 17:00 női kard csapat negyeddöntő magyar csapat
 

VÍZILABDA (Aquatics Centre)

15:00 – 16:30 férfi csoport mérkőzés: Magyarország - Ausztrália
 

VÍVÁS (Grand Palais)

19:00 – 21:10 női kard csapat bronzmérkőzés, döntő ? magyar csapat
 

ATLÉTIKA (Stade de France)

19:50 női 100 m elődöntő: Takács Boglárka
 

ÚSZÁS (Paris La Defense Arena)

20:30 – 22:30

20:30 férfi 100m pillangó döntő ? Milák Kristóf, Kós Hubert

20:39 női 50 m gyors elődöntő ? Senánszky Petra

Hirdetés

A Direct One Direct Now alkalmazása révén egyetlen sportpillanatról sem fogsz idén nyáron lemaradni. A tartalmak az alkalmazásban megállíthatóak, újraindíthatóak, 7 napig visszanézhetőek.   

Kövesd az Olimpia legizgalmasabb pillanatait a 𝗗𝗶𝗿𝗲𝗰𝘁 𝗡𝗼𝘄 segítségével, bárhol és bármikor! Használd az alábbi kódot: INFLU24TIFDU, és fizess elő     990 forint kedvezménnyel! Részletek itt

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!