Vágólapra másolva!
A 2024-es világbajnokságon végül második helyen végző, még mindig csak 17 éves Luke Littler kikapott egy walesi bemutatómérkőzésen. Ez önmagában még nem olyan nagy csoda, az már annál inkább, hogy a legyőzője még nála is sokkal fiatalabb, mindössze 8 éves volt.

A hivatalosan 2024-esnek mondott londoni dartsvilágbajnokságon robbant be az elitbe az angol Luke Littler. Az akkor még csak 16 éves, nagydarab tinédzser végigverte a sportág sztárjait, végül csak a döntőben kapott ki honfitársától, Luke Humphriestől. Littler azóta többször is bizonyította a tehetségét, például legfiatalabb győztese lett darts Premier League-nek, és ugyan jelenleg csupán 22. a világranglistán, egyértelműen az elithez tartozik. És alighanem oda fog tartozni legfrissebb legyőzője, egy Noah nevű kisfiú is.

A jobb felső képen látható Littler legyőzője:

Történt ugyanis, hogy egy cardiffi darts eseményen Littler a poén kedvéért a közönsgéből választott magának ellenfelet. Hogy kedveskedjen, egy kisfiút hívott fel maga mellé a dobogóra. A nyolcéves kisfiú, aki két éve kezdett dartsozni, azonban alaposan meglepte a világsztárt, ugyanis megnyerte kettejük 501-es párharcát, méghozzá egy igen szép 90-es kiszállóval.

Noah egy ideje már egy buckinghamshire-i dartsakadémia növendéke, ahol ezek szerint nagyon jó munkát végeznek az oktatók.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!