Vágólapra másolva!
Jól sikerült a visszatérése Szun Jangnak, a kínaiak háromszoros olimpiai bajnok úszójának, aki négyéves eltiltása után aranyérmet nyert hazája nyári bajnokságán - adta hírül az MTI.

A 32 éves sportoló a Hofejben rendezett viadalon otthonát, Csöcsiang tartományt képviselte és első helyen csapott célba férfi 400 méter gyorson 3:49.58 perces eredménnyel. "Úgy érzem, jobban is tudtam volna úszni" - nyilatkozta a finálét követően Szun Jang. - 

Négy évig nem versenyeztem és intenzív edzéseim sem voltak, kicsit rozsdásnak éreztem magam, különösen az iram stabilizálásában. Több versenyre van szükségem, de ez egy jó rajt volt az újrakezdéshez és örülök az eredménynek."

Az 1500 méter gyors korábbi világcsúcstartója négy évet és három hónapot hagyott ki. A doppingügye még 2018 szeptemberében indult, amikor szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

Szun Jang, úszás, dopping
Fotó: AFP

Szun ezt követően a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon még elindult, de végül 2020 februárjában ítélet született vele szemben - először nyolc év volt a büntetése, majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mérsékelte azt. Szun az olimpiai válogatón még nem indulhatott el, így nem volt esélye bekerülni a párizsi játékokon szerepelt kínai csapatba. A francia fővárosban 1500 méter gyorson az amerikai Bobby Finke megdöntötte Szun Jang 2012-es londoni világcsúcsát, ebben a döntőben Betlehem Dávid óriási országos csúccsal negyedik lett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!